Túl nagy hatalomra tett szert az Apple, az Amazon, a Facebook és a Google?
Amerikai törvényhozók mentek neki a négy techóriásnak
Túl nagy hatalomra tett szert az Apple, az Amazon, a Facebook és a Google?

Sundar Pichai, Jeff Bezos, Mark Zuckerberg, Tim Cook(Forrás: Shutterstock/Puzzlepix/Facebook)

2020. 07. 30.
Túl nagy a hatalomra és befolyásra tett szert a négy legnagyobb amerikai tech-vállalat: az Amazon, az Apple, az Alphabet és a Facebook, legalábbis több amerikai törvényhozó osztotta ezt a véleményt a vállalatvezetők szerdai képviselőházi meghallgatásán.

Jeff Bezos, az Amazon, Tim Cook, az Apple, Sundai Pichar, az Alphabet - a Google leányvállalata -, illetve Mark Zuckerberg, a Facebook vezetője telekonferencián válaszolt szerdán azokra a kérdésekre, amelyeket a képviselőház igazságügyi bizottságának politikusai vetettek fel. 

A meghallgatás meghirdetett témája a négy óriásvállalat "uralkodó helyzetének megvitatása" volt.

A négy vállalati vezetőnek azzal a váddal kellett szembenéznie, hogy cégeik tisztességtelen versenypolitikát folytatnak, túl nagy a hatalmuk és a befolyásuk, és ez nemcsak a potenciális vetélytársaknak, hanem a fogyasztóknak is árt.

Az Amazon vezére, Jeff Bezos védekezésében hangsúlyozta, a világnak szüksége van nagyvállalatokra, míg a Facebook, az Apple és a Google vezetői cégeik innovációs inspirációjára igyekeztek rávilágítani. 

A törvényhozók vádjai

A demokrata képviselők az üzleti versennyel kapcsolatos ügyekben kérdezték a vállalatokat, míg a republikánusok inkább az információkezeléssel és a konzervatív hangok elnyomásával kapcsolatos aggodalmaiknak adtak hangot.

A képviselők a cégek középszintű vezetőitől és a versenytársaktól beszerzett belső levelezésekre és más, több mint egymillió dokumentumra hivatkozva azt állították, hogy mind a négy cég a fogyasztókra nézve ártalmas vállalatpolitikát folytat.

David Cicilline demokrata párti képviselő, az igazságügyi bizottság trösztellenes albizottságának elnöke szerint  az általuk alkalmazott gyakorlat sok esetben az amerikai gazdaság egészére káros. A Rhode Island-i politikus hangsúlyozta: ez a négy vállalat vállalkozásokat bátortalanít el, munkahelyeket tesz tönkre, árakat emel, és ront a minőségen.

"Egyszóval: túl sok hatalmuk van"

 

- szögezte le.

Az Amazon esetében a törvényhozók különösen kifogásolták a harmadik féltől származó áruk internetes forgalmazásának körülményeit. Megállapították:

"a harmadik féllel rosszul bánnak, kihasználják és félresöprik". 

 

Jim Jordan ohiói republikánus képviselő elsősorban azt kifogásolta, hogy a Google vagy a Facebook szerinte hátrányosan megkülönbözteti a konzervatív tartalmakat, és cenzúrázza a jobboldali álláspontokat.  

Sem a képviselőházi bizottságnak, sem az albizottságnak nincs hatásköre ahhoz, hogy intézkedéseket foganatosíttasson a négy nagy tech-vállalat ellen, de javaslatot tehetnek változtatásokra a sokak által elavultnak ítélt trösztellenes törvényben.  

A Tech-vezetők válaszai

A Facebook, az Apple, az Amazon és a Google vezérigazgatói videón keresztül igyekeztek megvédeni vállalataikat a vádakkal szemben, mondván, semmilyen illegális tevékenységet nem folytattak, sőt, termékeik kisvállalkozásokat is segítettek. 
Hangsúlyozták azt is, hogy ugyanolyan sebezhetőek a feltörekvő cégekkel szemben, mint mások. 

Tim Cook, az Apple vezetője szerint az őket körülvevő klíma

„olyannyira kompetitív, hogy csak az okostelefon üzlet piaci részvényeiért folytatott utcai verekedésként tudná leírni”

 

Jeff Bezos, az Amazon igazgatója a Kongresszus előtti első megjelenésében tagadta, hogy vállalatának számos szerepköre összeférhetetlenséget eredményezne. Azt azonban elismerte, hogy az oldalon eladó kliensek eladásai adatainak kezelését vizsgálja a cég, melyet azzal vádoltak meg, hogy ezen információkat a jó eladási számokat produkáló termékek saját verziójának megalkotására használja fel. 

Bezos szerint ezt az Amazon szabályai tiltják, azt azonban elképzelhetőnek tartja, hogy bizonyos alkalmazottjai megszegték az előírásokat. 

Az Amazon-vezér azt is hangsúlyozta, hogy a világnak szüksége van nagyvállalatokra: 

„Odavagyok a garázs-vállalkozókért – én is közéjük tartoztam. De, ahogy a világnak szüksége van kis cégekre, úgy nagyvállalatokra is. Vannak olyan dolgok, melyekre a kis cégek egyszerűen nem képesek.”

Mit mondott Donald Trump?

Donald Trump amerikai elnök a Twitteren jelezte, hogy figyelemmel kíséri a meghallgatást. 

"Ha a kongresszus nem kényszeríti rá a tisztességes magatartásra a nagy tech-vállalatokat, amit nekik már évekkel ezelőtt meg kellett volna tenniük, akkor majd én fogok gondoskodni erről elnöki rendelettel"

 

- írta az elnök.

A riportereknek azt is elmondta, hogy a Fehér Ház tisztviselői is kiemelt figyelemmel fogják kísérni a meghallgatásokat.

"Nem kérdés, hogy amit a nagy tech-vállalatok művelnek, az nagyon rossz."

 

Az igazságügyi minisztérium már korábban is sürgette a kongresszust, hogy szorítsa vissza az egyes online platformoknak - a Google-nak, a Twitternek és a Facebooknak - védelmet nyújtó jogi kereteket. A tárca olyan törvények eltörlését szorgalmazza, amelyek lehetővé teszik, hogy e platformok ne vállaljanak felelősséget a megjelentetett tartalmakért, illetve ne legyenek felelősségre vonhatóak értük.

(MTI/BBC)
 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!