Trump aláírta: Véget ért Amerika történetének leghosszabb kormányzati leállása
Újraindulhat az amerikai kormányzat működése, a Kongresszus elfogadta az átmeneti költségvetést
Trump aláírta: Véget ért Amerika történetének leghosszabb kormányzati leállása

X/The White House

2025. 11. 13.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.

A 435 tagú képviselőház a republikánusok voksaival, hat demokrata átszavazóval, szűk többséggel fogadta el a jogszabályt, lezárva az Egyesült Államok történetének leghosszabb kormányzati leállását, amely 43 napig tartott.

Sokan próbálják elhallgattatni közös értékeinket, ne hagyjuk! Kérjük, támogassa a munkánkat: hetek.hu/tamogatas

Donald Trump elnök korábban jelezte, hogy az elfogadást követően azonnal aláírja a törvényt, amely egyelőre január végéig biztosítja a kormányzat finanszírozását.

A kormányzati leállás minden szövetségi intézményt érintett, valamint a szövetségi költségvetésből finanszírozott programokat, köztük az ország 42 millió rászoruló polgárát érintő élelmiszersegély-programot.

A szövetségi kormány alkalmazottai az elfogadott költségvetés hiánya miatt fizetést sem kaptak,

köztük azok a légiirányítók sem, akiknek a folyamatos üzem miatt bér nélkül is fel kellett venniük a munkát.

A kormányzati leállás elhúzódásában része volt annak, hogy a demokraták nem voltak hajlandóak megszavazni az átmeneti költségvetést abban az esetben, ha a republikánus többség és a Trump-adminisztráció nem hosszabbítja meg a Barack Obama elnökségéhez köthető egészségbiztosítási rendszer rendelkezését az állami szerepvállalás mértékéről, egy ahhoz kapcsolódó adókedvezményről.

A republikánusok jelezték, hogy a kormányzat működését és az egészségbiztosítási rendszer átalakítását két külön kérdésként akarják kezelni, valamint azzal vádolták a demokratákat, hogy az országot "ejtették túszul" politikai követelésük érdekében.

Az elfogadott, január végéig hatályos törvényben végül nem szerepel az egészségbiztosítási rendszer jövőjéről szóló rendelkezés.

A képviselőház végszavazását megelőzte a Szenátus, azaz a Kongresszus felsőházának voksolása, ahol több demokrata szenátor feladta ellenállását és csatlakozott a republikánusokhoz a kormányzati intézmények újraindulása érdekében.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!