Több mint hatszáz gyermek maradt árván a Covid miatt: Áder János a saját pénzéből indít alapítványt a megsegítésükre
Akár diplomaszerzésig is támogatnák az érintetteket anyagilag
Több mint hatszáz gyermek maradt árván a Covid miatt: Áder János a saját pénzéből indít alapítványt a megsegítésükre

Képünk illusztráció. /Forrás: Shutterstock/Puzzlepix/

2021. 04. 19.
Alapítványt hoz létre Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita a koronavírus miatt árván maradt gyermekek megsegítésére. Ezt maga a köztársasági elnök jelentette be a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Áder János elmondta, a koronavírus-járvány első és második hulláma alatt nem nagyon lehetett olyan híreket hallani, mint most, a harmadik hullám idején: fiatalok, kisgyermeket nevelő szülők halnak meg és gyermekek maradnak árván.

"Hetek óta azon gondolkodtunk a feleségemmel, hogy hogyan lehetne ezen a helyzeten segíteni. Kíváncsi voltam, hogy hány családot és hány gyermeket érinthetett ez a járvány: több mint hatszáz gyermekről van szó, és több mint négyszáz családról"

- hívta fel a figyelmet a köztársasági elnök.

Hozzátette, az érintett gyerekeket legalább a nagykorúvá válásukig vagy addig, amíg szakmát, esetleg diplomát szereznek, segíteni kell anyagilag.

Az alapítványról azt közölte, a jogi előkészítő munkálatok befejeződtek, elkészült már az alapító okirat; "jogi értelemben" az alapító Áder János, a felesége pedig a kuratórium tagja, valamint felkérte Bagdi Emőke klinikai szakpszichológust és Ürge-Vorsatz Diána fizikust is, akik igent mondtak.

Saját pénzből indítja az alapítványt

Hozzátette, az alapítványt még nem jegyezték be - jövő héten indul a bírósági eljárás -, így egyelőre adományt nem fogadhatnak. Az alapítvány ötmillió forintból indul, ami a köztársasági elnök szerint a "saját megtakarításuk". Ugyanakkor Áder János abban bízik, hogy ismerősei köréből, akár még szélesebb körből is érkeznek majd támogatások.

Hangsúlyozta, hogy az önkormányzatok, a polgármesterek és a jegyzők segítsége nélkül ez a programot nem lehet sikerre vinni, hiszen ők ismerik az érintett családokat, és azt is, hogy pontosan milyen anyagi támogatásra van szükség.

Elmondta azt is, sokat gondolkodtak az alapítvány nevén, végül Regőczi István neve mellett döntöttek, mert a katolikus pap egész életében, már a második világháborút megelőzően is, árva gyerekekről gondoskodott.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!