A cikk szerzője úgy látja, hogy mikor októberben az ellenzék közös jelöltjéül egy konzervatív vidéki polgármestert, Márki-Zay Pétert választotta meg, Orbán és közötte rendkívül szoros volt a verseny, azonban

a miniszterelnök az „oszd meg és uralkodj” kampánytaktikával, illetve az ellenzék ideológiai megosztottságára és a személyes sérelmeire való rávilágítással mégis jelentős előnyre tett szert.

Márki-Zayt saját partnerei is komolyan elkezdték bírálni, miután az ellenzéki vezetői kinevezést követő optimizmushullám alábbhagyott, mutat rá a szerző. Egyesek szerint túlságosan könnyedén vette a kampányt, és még „be kell indulnia”, mások többek között meggondolatlan megjegyzései miatt törtek pálcát felette.

A szerző szerint Márki-Zay a nemzeti politikai porondon vajmi kevés tapasztalattal rendelkezik, ezért válhatott az ellenzéki problémákat hordozó „boxzsákká”.

A cikkíró arra is rámutatott, hogy az ellenzék Orbán leváltásáért folytatott elkeseredett küzdelmében rendkívül különböző ideológiákat képviselő pártokat hozott össze, köztük a korábban szélsőjobboldali, antiszemita, és cigányellenes nézeteket valló Jobbikot.

Az ideológiai különbségeket legélesebben az LMBT-kérdés területén vélte felfedezni a Spectator szerzője, aki rámutatott, hogy az ellenzéket elborzasztotta Orbán LMBT-ideológiának gátat vető törvénye, de Márky-Zay kijelentése is, hogy bár fontosnak tartja a társadalmi toleranciát az LMBT-kultúra felé, teljes mértékben ellenzi az egyházi melegházasságokat.

Nem meglepő tehát, hogy az ellenzéki összefogás nem tudott koherens tervet felmutatni Magyarország jövőjére vonatkozóan – vonja le a következtetést a cikkíró.

Orbán azért tud sok szavazót megszólítani, mert tudja, mit képvisel.

Az ellenzéki összefogás tagjai – akik egyre inkább vetélytársnak, mint szövetségesnek tűnnek – viszont nem tudják.

Egy másik fontos problémaként jelöli meg a szerző, hogy részben a belharcok eredményeként úgy tűnik, hogy az ellenzékből a hazaszeretet is hiányzik.

Az egyetlen dolog, ami igazán összeköti az ellenzéket, az az Orbán-ellenesség. Ez viszont a Spectator cikkírója szerint olyan erővé teszi, amely

túlzottan a pusztításra összpontosít.

Nem kíván mást tenni Magyarországgal, ha megnyeri a választást, mint hogy lerombolja a Fidesz által több mint egy évtizedes kormányzás után felépített politikai építményt.

Ennek első felvonása a magyar alkotmány újraírása lenne a „jogállamiság” helyreállítása érdekében. „Mindent a nulláról kell kezdenünk” – állította Márki-Zay, és a javasolt alkotmánymódosításokat népszavazás keretében terjesztenék az emberek elé.

Mivel azonban magyar jogvédő szervezetek a Fidesz saját, LMBT-jogokról szóló népszavazásán a szavazólapok elrontását szorgalmazták, az ellenzék által javasolt népszavazás ugyanilyen bánásmódra számíthat.

Mélységesen ironikus a szerző szerint az, hogy az ellenzék terve a Fidesz munkájának felszámolására ugyanazt a fajta alkotmányos buherálást és a direkt demokrácia pártalapú fegyverré formálását foglalja magában, amiért Orbánt több mint egy évtizede ítélik el sokan bel- és külföldön egyaránt.

A Spectator írója szerint

megdöbbentő, hogy az ellenzéki összefogás úgy ígér új kezdetet és megoldásokat, hogy még a saját választási kampányát sem tudja koordinálni.

Márki-Zay és szövetségesei azt kérik a magyar emberektől, hogy bízzák rájuk a Fidesz-rendszer lerombolását; de mivel nincs saját, alternatív víziójuk, egyre inkább az Orbán által képviselt status quo érvényesül.

(Spectator/Hetek)