Az első migrációs hullám 2015-ben, amikor Magyarország a határkerítéssel bevándorlók százezreit tartóztatta fel.(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)
A migrációs paktum értelmében a tagországok vagy befogadnak bizonyos számú menedékkérőt, vagy ehelyett fizetnek az Uniónak. Bár a migrációs paktum alkalmazása napokon belül megkezdődik, a politikai vita továbbra sem zárult le. Magyar Péter a német Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjújában kijelentette, hogy kormánya nem fog migránsokat befogadni, és nem kívánja tovább fizetni az Európai Unió által kiszabott bírságokat sem. A Magyarországra kirótt napi egymillió eurós bírsággal kapcsolatban, amelyet az ország az Európai Bíróság menedékjogra vonatkozó ítéletének be nem tartása miatt fizet, azt mondta: a döntés egészen más időszakban és eltérő jogi környezetben született, miközben ma már teljesen más helyzet alakult ki. „Ez már nem tükrözi a jelenlegi valóságot.” A miniszterelnök arról is beszélt, hogy számos kérdésben élesen bírálja Orbán Viktort, ugyanakkor a migráció ügyében úgy véli, elődjének igaza volt.
„Sok ország van, amely most úgy viselkedik, mint Magyarország, és nagyon igazságtalan és aránytalan, hogy rájuk nem vonatkozik hasonló ítélet” – mondta az interjúban Magyar Péter. Közölte azt is, hogy tárgyalásokat fognak folytatni és együttműködnek európai partnereikkel, hogy megoldást találjanak a határok megvédésére, és arra, hogy „ne kelljen napi egymillió eurós bírságot fizetnünk”. A Tisza Párt elnöke azt mondta, Magyarország továbbra is fenntartaná a déli határkerítést, és az ország nem fogadna el semmilyen kötelező migránselosztási rendszert. Hozzátette, hogy vannak olyan uniós tagállamok, amelyek az európai szabályok betartása mellett is képesek voltak megakadályozni az illegális bevándorlást, ezért szerinte Magyarország számára is létezik ilyen megoldás.
A migrációs paktum élesítése ellen mindenesetre több ezres tüntetés szerveződött múlt pénteken Budapesten, amelynek elhíresült jelenetei pro és kontra is bejárták a sajtót: trágár szavakkal illette és „bemutatott” Magyar Péternek a tüntetők egy csoportja, a demonstrálók szerint viszont a miniszterelnök provokálta a Parlament erkélyéről az Országház elé vonulókat.