Putyint az 1930-as évekre emlékezteti a nemzetközi helyzet
Az orosz államfő reméli, nem lesz a második világháborúhoz hasonló konfliktus, mert "az a civilizáció végét jelentené"
Putyint az 1930-as évekre emlékezteti a nemzetközi helyzet

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 01. 28.
A nemzetközi helyzet az 1930-as évekre emlékeztet, a Covid-19-világjárvány pedig csak kiélezte a korábban már meglévő problémákat - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a davosi Világgazdasági Fórumhoz szerdán intézett videoüzenetében.

"Természetesen jelenleg olyan +forró+ konfliktus (mint amilyen a második világháború volt), remélem, hogy nem lehetséges. Nagyon remélem. A civilizáció végét jelentené"

- mondta Putyin.

"De a helyzet előre nem látható, és irányíthatatlan módon alakulhat. Természetesen akkor, ha semmit sem teszünk, hogy ez ne történjen meg"- tette hozzá.

"Oroszország és Európa ugyanaz a civilizáció"

Putyin azt hangoztatta, hogy Oroszország és Európa lényegében véve ugyanaz a civilizáció. Közösek bennük alapvető dolgok, köztük elsősorban a kultúra. Mint mondta, Európa legjelentősebb államférfijai egészen a közelmúltig szükségesnek nevezték Európa és Oroszország kapcsolatainak fejlesztését, rámutatva, hogy utóbbi kulturális és földrajzi értelemben része az előzőnek.

Úgy vélekedett, hogy az orosz-európai kapcsolatok akkor lépnek majd pozitív szakaszba, amikor a felek a kétoldalú párbeszédhez becsülettel és az elmúlt századok fóbiáitól megszabadulva állnak hozzá.

"Mi készen állunk erre, erre fogunk törekedni. De szerelem nem létezik akkor, ha azt csak az egyik fél nyilatkoztatja ki"

- mondta.

Az orosz vezető nyilvánvalónak nevezte, hogy a központosított, egypólusú világrend kiépítésére irányuló kísérletek által jellemezhető korszak lejárt. Mint mondta, az ilyen monopólium természetéből fakadóan ellentétes az emberi civilizáció kulturális és történelmi sokarcúságával.

Putyin összefogásra szólította fel az országokat, mert mint mondta, a járvány nem ismer határokat.

Figyelmeztetett annak veszélyére, hogy a fejlődésben szakadás következhet be, ami azzal fenyeget, hogy mindenki mindenki ellen fog küzdeni. Ez nemcsak az olyan hagyományos értékek pusztulásához vezethet, mint a család, de az olyan alapjogokéhoz is, mint a választójog és a magánélet sérthetetlensége.

Mint mondta, a társadalmi és értékrendbeli válság már olyan negatív demográfiai következményekkel jár, amelyek miatt

az emberiség egész civilizációs és kulturális kontinensek elvesztését kockáztatja.

Destruktívnak nevezte azt az elképzelést, hogy a gazdasági fejlődés egymillió emberre vagy az "aranymilliárdra" - a leggazdagabb országokra - összpontosítson. Felhívta a figyelmet arra, hogy az amerikai elnökválasztási kampány során

a nagyvállalatok nemcsak gazdasági óriásnak, de bizonyos vonatkozásokban de facto az állam vetélytársának is bizonyultak.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!