Petry Zsolt: a Magyar Nemzet egyeztetés nélkül változtatott – a lap válaszolt
Elmondásuk szerint a kapusedző érdekében nem akarták nyilvánosságra hozni eddig a részleteket
Petry Zsolt: a Magyar Nemzet egyeztetés nélkül változtatott – a lap válaszolt

Forrás: Wikimedia Commons/ Creative Commons

2021. 04. 12.
A Hertha BSC által menesztett kapusedző, Petry Zsolt a német Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) lapnak nyilatkozva elmondta, hogy a Magyar Nemzet több mondatot is kihagyott a vele készített interjúból. A Magyar Nemzet ezzel szemben azt állítja, hogy a Petry-interjú hangfelvételen is megvan, de azt a szakember érdekében nem hozzák nyilvánosságra.

Petry Zsolt arról beszélt a Frankfurter Allgemeine Zeitung(FAZ) német napilapnak, hogy a Magyar Nemzet pontatlanul írta le, amit a szivárványcsaládokról és a melegházasságról mondott a nekik adott interjújában, sőt azt is hozzátette, hogy a német sajtó is rosszul fordította le a szavait. 

Ezek végeredményben pedig félreértések sorát szülték.

Ahogy azt több cikkben is megírtuk, a korábbi válogatott hálóőrt az után menesztette a bundesligás csapat, hogy a Magyar Nemzetnek adott interjújában arról beszélt: nem érti, miért állt ki Gulácsi Péter a homoszexuális, transzvesztita és egyéb nemi identitású emberek mellett, továbbá a migrációról úgy fogalmazott, hogy emiatt Európa morálisan mélyre süllyedt.

A történtekre többek között Dárdai Pál, a Hertha BSC vezető edzője, Orbán Viktor, Navracsics Tibor is reagált, illetve az ügyben behívatták a német ügyvivőt.

Petry Zsolt a német napilapnak adott nyilatkozatában azt állította, az ominózus interjú nem teljesen tükrözte az általa kifejtetteket. Azt is állította, hogy a magyar napilap egyeztetés nélkül megváltoztatta az interjú tartalmat, és nehezményezte azt is, hogy mondatok maradtak ki a nyilatkozatból.

Arról is beszélt a FAZ-nak, hogy több mint három évtized alatt sokféle országban játszott együtt homoszexuálisokkal, muszlimokkal, illetve keresztényekkel is, de mindig mindenkit tisztelt. 

A Hetek aktuális lapszámában részletesen is írtunk Petry Zsolt kirúgásának körülményeiről és hátteréről.

Petry szerint a Magyar Nemzet azt a részt is kihagyta a szövegből, amelyben arról beszélt:

nagyon is el tudja képzelni, hogy egy gyerek boldogan nőjön fel egy homoszexuális családban.

A klub arra hivatkozva döntött Petry menesztéséről, hogy elkötelezett a sokszínűség és a tolerancia mellett, ezek az értékek azonban nem mutatkoztak meg Petry kijelentéseiben, amelyeket a klub munkavállalójaként, nyilvánosan tett.

A Magyar Nemzet reagált a vádakra

Petry Zsolt FAZ-nak adott interjúja után egyből  reagált a történtekre a Magyar Nemzet szerkesztősége, amelyben a kimaradt részeket is bemutatták. A kapusedzővel készített interjú ominózus kérdése és az arra adott válasz teljes szövege, a kimaradó részt kiemelve:

"Társadalompolitikai kérdésekben van véleménye? Nemzeti oldalt említett az imént, a konzervatív oldallal szimpatizál?

– Teljes mértékben. Nem is értem, hogy Európa hogyan képes morálisan ilyen mélyre süllyedni, mint ahol most van. A bevándorlás-politika nálam az erkölcsi leépülés megnyilvánulása.

Én nem Péter véleményével szemben állok, még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy egy kisgyerek jól érzi magát egy homoszexuális családban. Csak azt kérem, hogy ne ez legyen az irányadó.

Olyan nemzeti értékek mentén folytassuk az életünket Európában, amelyeket hosszú évek alatt megtanultunk. Európa keresztény földrész, én nem szívesen nézem végig azt az erkölcsi leépülést, ami végigsöpör a kontinensen. A liberálisok felnagyítják az ellenvéleményeket: ha te nem tartod jónak a migrációt, mert rettentő sok bűnöző lepte el Európát, akkor máris rád sütik, hogy rasszista vagy. Ez nem engedhető meg, a másik ember véleményét ritkábban tolerálják, főleg akkor, ha az illető konzervatív álláspontot képvisel."

A lap ezek után pontokba szedve foglalta össze a történteket:

  • A Magyar Nemzet nem cenzúrázta, hanem szerkesztette a szöveget. Petry Zsolt az ezt megelőző kérdésre adott válaszban már reagált Gulácsi Péter közleményére. Ebben a válaszban már az európai civilizációs, politikai kérdésekről beszél, a Gulácsi Péterre való visszautalás tartalmilag nem illik ide. Csakis ezért maradt ki ez a két mondat, amelyek üzenetét azzal őriztük meg, hogy a cikk bevezetőjében külön kiemeltük: Petry Zsolt maximálisan tiszteletben tartja Gulácsi Péter véleményét.

  • A cikk április 5-én, hétfő reggel jelent meg online változatban. Petry Zsolt csak délután, azután tette szóvá a kimaradt mondatot, hogy a klubjánál, a Herthánál kérdőre vonták. Ezek után felhívta munkatársunkat, kérve, hogy pontosítsuk ezt a részt. Megkérdeztük, ragaszkodik-e ahhoz, hogy a szóba forgó két mondatot szó szerint leközöljük, erre nemmel válaszolt. Ezek után jelent meg – hangsúlyozottan vele egyeztetve – »Petry Zsolt tiszteletben tartja a másképp gondolkodók véleményét”címmel a kiegészítésünk az interjúhoz, amelyben a következők állnak:

  • »Petry Zsolt azzal a kéréssel fordult szerkesztőségünkhöz, hogy bizonyos kérdésekben árnyaltabban fejthesse ki az álláspontját, mert a szöveg egyeztetése során általa fontosnak tartott gondolatok maradtak ki a vele készült interjúból. A korábbi válogatott kapus, a Hertha kapusedzője hangsúlyozza, maximálisan tiszteletben tartja Gulácsi Péter véleményét. Azt is fontosnak tartja leszögezni, hogy nem tett hátrányosan megkülönböztető véleményt a szivárványcsaládokra. A továbbiakban a feladatára kíván összpontosítani, hogy minél jobban és megelégedésre végezhesse a munkáját a Herthánál.«

  • Ebből is kitűnik, semmi sem akartunk eltitkolni. Miként az is, hétfő este még Petry Zsolt sem gondolta, hogy az interjú miatt felmentik az állásából.

  • Az interjúból a szerkesztő a stílusa és a tartalma miatt még egy mondatot kihagyott, de ez ellen Petry Zsoltnak sem akkor nem volt, sem utólag nincs kifogása.

  • Kedd este a »Magyar Nemzet: Hiszünk a véleménynyilvánítás szabadságában« című írásunkban – a későbbi vádaskodásoknak elébe menve – megemlítettük, hogy két mondat kimaradt az interjúból.

  • »Szeretném hangsúlyozni, hogy nem vagyok sem homofób, sem idegengyűlölő. Sajnálom a bevándorlási politikáról tett nyilatkozatomat, elnézést kérek mindazoktól, akik menedéket keresnek nálunk és akiket megbántottam. Szerettem a Herthánál dolgozni, és tiszteletben tartom a döntést. Minden jót kívánok a klubnak a jövőben. «– Petry Zsolt a Hertha közleménye alapján így kommentálta a klub döntését. Ebből is az derül ki, ő is tisztában van vele, hogy a bevándorlási politikára tett kijelentése miatt vesztette el az állását.

  • A Magyar Nemzetnek hangfelvétele van az interjú alapját képező beszélgetésről. Ez végképp tisztázná, mi is Petry Zsolt véleménye a szóban forgó dolgokról. Ennek szövegét Petry Zsolt érdekében nem kívánjuk nyilvánosságra hozni.

  • A Magyar Nemzet a maga részéről lezárta az ügyet. Sajnálatosnak tartja, hogy Petry Zsoltot felmentette a Hertha BSC. Mindenki úgy értelmezi a történteket, ahogy akarja, a lényeg mégis az, hogy egy kiváló labdarúgó-szakember, egy kapusedző a véleménye miatt vesztette el az állását.”

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!