"Kemény, ami történt" - Dárdai megszólalt Petry kirúgásáról
"Kemény, ami történt" - Dárdai megszólalt Petry kirúgásáról

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 04. 09.
A Hertha BSC vezetőedzője, Dárdai Pál a szokásos hétvégi mérkőzés előtti sajtótájékoztatón mondta el, mint a véleménye a klub eddigi kapusedzőjének, Petry Zsoltnak a kirúgásáról - adta hírül a Magyar Nemzet. A magyar szakembert a Magyar Nemzetnek adott interjúja miatt menesztették, miután elmondta véleményét a bevándorlásról és a családról. 

A Hetek aktuális lapszámában részletesen is írtunk Petry Zsolt kirúgásának körülményeiről és hátteréről, valamint Navracsics Tibor is elmondta a lapnak, mi a véleménye a szakember menesztéséről. 

Dárdai Pál a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az élet megy tovább, a futballban is mindig előre kell nézni. Egy újságírói kérdésre elmondta: mindannyian profik a klubban, úgy véli, Petry Zsolt is profitált a Herthánál eltöltött időszakból és a legjobbját nyújtotta. 

"Mondtam neki, gyere, mondd el a csapatnak, ami történt. Ő odaállt a csapat elé, elmondott mindent, és elbúcsúzott. A sport is üzlet, az egyik ember elmegy, s másik jön helyette. Az edzőknél is így megy. Furcsa érzés, nincs idő róla beszélni, reagálni sem rá. Nagyon keményen hangzik, de ez így van. Keressük az utódját, jó volt vele, de a játékosoknak új kapusedzőre van szükségük. Kemény, ami történt."

Dárdai szerint "az ember elmegy valahonnan, aztán másik helyre kerül, mindig az új feladat számít." Hozzátette, mindig megy tovább az élet a futballban és csak az számít, ami következik. Megerősítette azt a sajtóértesülést is, hogy Király Gábort akarták szerződtetni Petry utódjaként, ő lett volna az "álommegoldás", de a korábban szintén a berlini klubban védő magyar kapus üzleti kötelezettségek miatt nem vállalhatta a feladatot. 

(Magyar Nemzet)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!