Azonalli hatállyal felmentették Dárdai Pált a Herthánál
Azonalli hatállyal felmentették Dárdai Pált a Herthánál

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2021. 11. 29.
A Hertha BSC irányítói azonnali hatállyal felmentették a labdarúgócsapat vezetőedzőjét, Dárdai Pált, akinek a munkáját az idény végéig Tayfun Korkut veszi át - adta hírül hétfőn a berlini klub honlapja.

Az írás megmarad elnevezésű ünnepi előfizetői akciónkban a nyomtatott és online hetilap előfizetéssel a több mint száz nyeremény mellett EGY VADONATÚJ AUTÓT lehet nyerni. Részletek és a teljes nyereménylista itt: www.hetek.hu/elofizetes 

A 45 éves magyar szakember - a magyar válogatott volt szövetségi kapitánya - januárban ült le másodszor a gárda kispadjára, miután 2015 és 2019 között már irányította az első csapatot. A szezon végén sikerült kiharcolnia az együttessel a bennmaradást.

Az utóbbi négy bajnokiján nyeretlen Hertha 13 forduló után 14 ponttal a 14. helyen áll a Bundesligában.

"Szeretnénk köszönetet mondani Dárdai Pálnak a munkájáért. Az előző szezonban nehéz helyzetben vette át a csapat irányítását, és kihívásokkal teli körülmények között tartotta benn a gárdát az első osztályban"

- mondta a váltással kapcsolatban Fredi Bobic, az egyesület sportigazgatója. "Tayfun Korkut kinevezésével szeretnénk elérni, hogy a csapat új impulzusokat kapjon. Tayfun a múltban már bebizonyította, hogy nemcsak stabilizálni tud egy együttest, hanem aprólékos és szenvedélyes munkájával fejleszteni is".

A 47 éves, Stuttgartban született török szakember játékospályafutása során a Stuttgarter Kickersben, a Fenerbahcében, a Real Sociedadban, az Espanyolban, a Besiktasban és a Genclerbirligiben szerepelt. Középpályásként 42-szer lépett pályára a török válogatottban, edzői karrierjét pedig az utánpótlásban kezdte. A Real Sociedadnál, a Hoffenheimnél és a VfB Stuttgartnál töltött időszak után 2012-től a török válogatott másodedzője lett, majd 2014-től a Hannover 96 együttesét irányította, ezután következett az 1. FC Kaiserslautern, a Bayer Leverkusen, a VfB Stuttgart, most pedig a Hertha BSC.

(hetek/MTI)

Előfizetői nyereményakció

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!