Elmondta a véleményét Gulácsi szivárványcsaládos kiállásáról, kirúgták a Hertha magyar kapusedzőjét
Petry Zsolt a Magyar Nemzetnek adott interjút, ezt követően menesztette a német klub
Elmondta a véleményét Gulácsi szivárványcsaládos kiállásáról, kirúgták a Hertha magyar kapusedzőjét

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 04. 06.
A Hertha BSC hivatalos közleményben közölte, hogy menesztik Petry Zsolt kapusedzőt. A döntés hátterében nem sportszakmai okok állnak, hanem egy Magyar Nemzetnek adott interjú. 

A konzervatív vélemények elfojtására is felhívta a figyelmet

Petry Zsolt a Magyar Nemzetnek adott interjúban többek között Gulácsi Péter válogatott kapus szivárványcsaládok melletti kiállásáról is beszélt. A válogatott kapus egy Facebook posztban állt ki a Magyarországon futó "család az család" kampány mellett, ami a homoszexuális párok örökbefogadási lehetőségeiért harcol. Erről azt mondta, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága mindenkit megillet, így "elvi alapon nem lehet és nem is szabad őt elítélni csak azért, mert elmondta a véleményét".

Mindemellett hozzátette, sportolóként az ő helyében inkább a futballra koncentrálna, és nem fogalmazna meg álláspontot közéleti, társadalompolitikai kérdésekben. "Gulácsi Pétert azért szeretik az emberek, mert bravúrral véd, vagy megfog egy tizenegyest, és magyar címerrel a szíve fölött szenzációs teljesítményt nyújt a kapuban. Teljesen felesleges ellenségeket szerezni egy-egy politikai megnyilvánulással" - fogalmazott az interjúban.

Hozzátette, nem tudja "mégis mi késztethette Pétert arra, hogy kiálljon a homoszexuális, transzvesztita és egyéb nem identitású emberek mellett". 

Petry az interjúban a bevándorlásról is mondott véleményt, szerinte a bevándorlás-politika "az erkölcsi leépülés megnyilvánulása". Úgy véli, Európa keresztény földrész, és nem szívesen nézi végig azt az erkölcsi leépülést, ami végigsöpör a kontinensen. "A liberálisok felnagyítják az ellenvéleményeket: ha te nem tartod jónak a migrációt, mert rettentő sok bűnöző lepte el Európát, akkor máris rád sütik, hogy rasszista vagy.

Ez nem engedhető meg, a másik ember véleményét ritkábban tolerálják, főleg akkor, ha az illető konzervatív álláspontot képvisel"

- fogalmazta meg gondolatait a berlini kapusedző.

A klub szerint Petry nem homofób, de azért menesztik

Miután megjelent az interjú, a német sajtó vezető hírként elemezte Petry kijelentéseit. A szakember később korrekciót tett közzé, hangsúlyozva, hogy ő nem tett hátrányosan megkülönböztető véleményt a szivárványcsaládokra, ő maga nem homofób, sem nem idegengyűlölő. "Elnézést szeretnék kérni mindazon emberektől, akik menedéket keresnek nálunk, és akiket ezzel megsértettem" - olvasható a későbbi nyilatkozatában. 

A Hertha vezetősége ennek ellenére menesztette a trénert, megköszönték a munkáját, a kijelentéseivel kapcsolatban pedig úgy fogalmaztak, azok nem felelnek meg a klub által vallott értékekkel, mint például a sokszínűség és tolerancia.

Mint emlékeztettek, Petry "sosem viselkedett homofób és idegengyűlölő módon", ám álláspontját még a korrekciót követően sem tartják összeegyeztethetőnek a klub irányával. 

Korábban Magyarországon Hrutka János menesztését érte több kritika, aki pedig éppen Gulácsi Péter mellett állt ki a "család az család" posztját követő botrány kapcsán. A Spíler TV néhány hete vált meg az addig szakkomentátorként dolgozó kollégájától, döntésük közvetlen okairól nem tájékoztatták a közvéleményt. 

Petry Zsolt 38-szoros magyar válogatott labdarúgó, kapus, kapusedző, szövetségi edző. A Hertha BSC edzői stábjához 2015-ben Dárdai Pál hívására csatlakozott.

Ahogy arról korábban a Hetek is beszámolt, februárban 40 hazai nagyvállalat állt ki a család az család kampány mellett, üzenve, hogy a melegeknek is joga van a családalapításhoz.

Nem sokkal később Facebookos üzengetés lett abból az indexes vitaműsorból, amelyben Pál Márton, a homoszexuálisok örökbefogadásáért kampányoló aktivista és Máthé Zsuzsa történész, újságíró, négygyermekes családanya vitatkozott volna az azonos neműek örökbefogadásáról és az azzal kapcsolatos dilemmákról. A vita végül azért maradt el, mert a család az család kampány vezetője nem akart a genderideológiát érintő kérdésekre kitérni, mert szerinte az az ellenoldal "taktikája". 

(Hetek/MTI/HerthaBSC.com/Magyar Nemzet)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!