Orbán a járványról: jövő nyárig kell még kibírni
A miniszterelnök szerint Ausztriában és Németországban nagyobb a korrupció, mint itthon
Orbán a járványról: jövő nyárig kell még kibírni

Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

2020. 10. 09.
A jövő év felénél hamarabb nem lesz vakcina a koronavírus ellen, ezért "nekünk, magyaroknak is a következő év közepéig, júniusig, júliusig kell kibírni" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

a felén már túl vagyunk

A kormányfő jelezte, az EU - így Magyarország is - eurómilliárdokat fektet az oltóanyag-kutatásokba, de egyelőre az Európai Bizottság elnöke sem tudta megmondani, mikor lesz meg a vakcina, a dolgok pedig állnak, hogy "nem lesz ez hamarabb, mint a következő év fele".

Orbán Viktor úgy fogalmazott: "van mögöttünk hét hónap, és van előttünk hét hónap, tehát mostantól kifelé megyünk (...), egy-két hónap, és akkor kezdhetjük vágni a centit".

"A "szabadulás" május-június-július tájékán ér Magyarországra"

A járvány elleni gazdasági védekezésről azt közölte: Magyarország - a munkaalapú gazdasága miatt - a hangsúlyt a munkahelyekre és a beruházásokra helyezte, és nemcsak a vállalati, hanem a családi beruházásokra is.

Beruházásokkal mentené a gazdaságot

A kormány felfogása szerint a legnagyobb gazdasági veszélyt a kivárás jelenti, mivel a gazdaság megáll, ha a vállalkozások és a családok kivárnak a beruházásokkal, a vásárlásokkal. Ezért is adott a kabinet nagyon sok pénzt több mint 900 vállalkozásnak beruházásra, ez "300-400 milliárd forintnál több beruházást jelentett", és megmentett 155 ezer munkahelyet - fejtette ki.

Most pedig a családi beruházások aktiválásához beindítanak egy építőipari, otthonteremtési motort, mert a legnagyobb értékű családi beruházás mindig az otthonteremtés és a lakásfelújítás - mondta Orbán Viktor.

Így az 5 százalékos lakásépítési áfa - és több más várható intézkedés, például lakásfelújítási kedvezmény - a válságkezelő logika soron következő lépése - jelezte.

A járvány elleni magyar egészségügyi védekezésről is beszélt, kifejtve: tavasszal Magyarország a legjobban védekező országok között volt, és ha egyszer sikerült, akkor "a második hullám esetében is tudunk győzni".

A győzelem pedig jelen helyzetben azt jelenti - folytatta -, hogy az egészségügyi rendszer bírja a terhelést egészen addig, amíg meg nem érkezik a vakcina.

Megítélése szerint annál sikeresebb a védekezés, minél később jön el az a pillanat - ha egyáltalán el kell jönnie -, amikor ütemezett műtéteket kell halasztani. A következő három hétben ilyen lépésre nem kell számítani - közölte.

Meglepte az ellenzék támogatása az "orvosbéremelés" ügyében

Azzal kapcsolatban, hogy a parlament egyhangúlag fogadta el az orvosbéremelést, Orbán Viktor azt mondta: ez a szavazási eredmény azért tűnik meglepőnek, mert a baloldal egyébként nemhogy nem segíti a védekezést, hanem ellene dolgozik, megtámadja a védekezés kulcsszereplőit, kamuvideót gyárt.

A baloldalnak nem az országgal, hanem a kormánnyal szemben kell ellenzékben lennie, de az, hogy járvány idején nem támogatja a közös védekezést, azt jelenti, hogy az ország ellenében tesz - mondta.

Elmondta: először, 2018-ban az ápolók bérének rendezéséről döntöttek, utána a kórházfelújításokról, majd most az orvosbéremelésről. Kiemelte: az orvosi kamara javaslatát fogadták el a bérrendezésről és a hálapénz megszüntetéséről.

A részletkérdéseket - a háziorvosok helyzetét, a magánpraxis kérdését, az állami alkalmazás viszonyát, az orvosválasztás lehetőségét - az év végéig rendezik - közölte.

„Nagyobb korrupció van Ausztriában és Németországban, mint idehaza”

Katarina Barley német EP-alelnök Magyarországot érintő bírálataira - például a korrupcióval kapcsolatban - a miniszterelnök úgy reagált: évtizedek óta úgy megy, hogy ha a baloldal veszélyes embert lát - "nem akarok dicsekedni, de az én esetemben erről van szó" -, akkor megpróbálja "levadászni". Felidézte, 1989-ben azt terjesztették róla a kommunisták, hogy fehér Mercedesszel jött haza Oxfordból.

Baloldali reflexnek nevezte, hogy jobboldali politikusokat korrupcióval vádolnak, ami szerinte "hatékony", mert az emberek mindig magukból indulnak ki, és azt ugyan nem tudják, történt-e korrupció, de hogy történhetett volna, az biztos.

"Persze az ember aztán kiáll az igazáért, megvédi magát, a végén választást nyer, én is azért ülök most itt" - tette hozzá Orbán Viktor. Közölte: német nyelvterületen a korrupció nagyobb, mint Magyarországon, "bagoly mondja verébnek".

"Ausztriára ha rápillantok, vagy itt vannak a németek" - fogalmazott, megemlítve azt a globális pénzmosási botránysorozatot, amelynek középpontjában egy hatalmas német bank áll.

A korrupció ügyében "okoskodó" skandinávoknál bedőlt két-három akkora bank, hogy az magával rántott több kisebbet - tette hozzá.

Ezért nem szereti - folytatta -, ha a nyugatiak azt a pozíciót veszik fel, hogy ők - csak azért, mert nyugatiak - hibátlanok például korrupcióban, a közép-európaiak pedig - csak azért, mert közép-európaiak - korruptak.

"Ez nem felel meg a valóságnak. Egyikünk sem hibátlan, de együnk sem eleve bűnös"

- mondta, úgy összegezve: a magyar gazdaságban jól hasznosultak a beruházott EU-s összegek.

„Soros kiadta a parancsot"

A miniszterelnök a nemzetközi támadások közös nevezőjének Soros Györgyöt nevezte, aki "megveszi a nyugat-európai politikusokat", hogy pénzt keressen, növelje a befolyását.   Az Európai Bizottságban is ülnek olyanok, akik az ő "tenyeréből esznek" - tette hozzá, kijelentve: "amíg Soros Györgynek ilyen befolyása van az unióban, ki kell mondanunk, hogy az unió korrupt", és majd ha "kiteszik" őt, akkor az a korrupció elleni harc komoly lépése lesz.

Arra a kérdésre, hogy Soros Magyarország megbüntetésére szólította fel az EU-t, a kormányfő azt felelte: "nyílt csata van, bent vannak az emberei, és kiadta a parancsot", majd így folytatta : "a baloldal örömét leli abban, haa saját fajtájával szemben az idegenekkel fog össze, ez esetben a németekkel és a cseh Vera Jourová bizottsági alelnökkel.

"A baloldalnál legalább száz éve kitapintható, hogy saját fajtájával szemben az idegenek oldalára áll"

- zárta a rádió beszélgetést Orbán Viktor.

(Hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!