Megpuccsolták az elnököt Burkina Fasóban - videó
A hadsereg bejelentésében Kaboré iszlamisták elleni gyenge fellépését bírálta
Megpuccsolták az elnököt Burkina Fasóban - videó

Twitter/VOA Africa

2022. 01. 25.
A burkina fasói hadsereg azt állítja, hogy megbuktatta Roch Kaboré elnököt, és átvette a hatalmat. A puccs okaként az ország biztonsági helyzetének romlását jelölték meg az állami televízióban, illetve azt, hogy Kaboré képtelen volt hatékonyan fellépni az Iszlám Állam és az Al-Kaida terroristáival szemben.

A Kaboré elnök - akivel szemben egyre csak nőtt az elégedetlenség az elmúlt időszakban, mivel nem sikerült megállítania az iszlamista lázadást - holléte egyelőre nem tisztázott.

A puccs egy nappal azután történt, hogy a katonák elfoglalták a laktanyákat, és lövések hallatszottak a fővárosban, Ouagadougouban. Korábban a kormányzó Népi Mozgalom a Haladásért (PMP) párt közölte, hogy Kaboré és a kormány egyik minisztere is túlélt egy ellene irányuló merényletet. 

Vasárnap a lázadó csapatok katonai főnökök elbocsátását és több erőforrást követeltek az Iszlám Állam (IÁ) és az al-Kaida fegyveresei elleni küzdelemhez. A hadsereg közleménye szerint

Kaboré nem tudta egyesíteni a nemzetet, és nem tudta hatékonyan kezelni a biztonsági válságot, amely "nemzetük alapjait fenyegeti".

A nyilatkozatot egy korábban nem ismert csoport, a Hazafias Mozgalom a Védelemért és Helyreállításért nevében adták ki. A dokumentumot az a Paul-Henri Sandaogo Damiba alezredes írta alá, akiről úgy tartják, hogy a puccsot vezető magas rangú parancsnok, aki több éves tapasztalattal rendelkezik az iszlamista fegyveresek elleni harcban.

Állításuk szerint a parlamentet és a kormányt feloszlatták, az alkotmányt pedig felfüggesztették, de ígéretet tettek az alkotmányos rend visszaállítására „ésszerű időn belül”. A hadsereg bejelentette Burkina Faso határainak lezárását is. 

António Guterres ENSZ-főtitkár elítélte a puccsot, és felszólította a hadsereget, hogy "biztosítsák Kaboré elnök védelmét és testi épségét".

Az Afrikai Unió és a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (Ecowas) szintén elítélte a hatalom erőteljes átvételét, és kijelentették a katonákat teszik felelőssé a megbuktatott elnök jólétéért. 

Korábban a fogva tartás hírét ujjongással és ünnepléssel fogadták Ouagadougouban, számolt be a BBC vezető afrikai tudósítója, Anne Soy.
A fővárosiak láthatólag támogatják a katonaságot Kaboré elnök leváltásában.

A fővárosból korábban készült videofelvételek tűntek fel, amelyeken golyók ütötte lyukakkal borított páncélozott járművek láthatók az utcán – melyeket állítólag korábban az elnökség használt. 

(BBC/Hetek)
 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected] - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!