Lövöldözés istentisztelet előtt, sebesültek az utcán, mégis pozitív várakozás - exkluzív beszámoló Burkina Fasóból
Egy keresztény lelkész Ouagadougouból nyilatkozott a Heteknek
Lövöldözés istentisztelet előtt, sebesültek az utcán, mégis pozitív várakozás - exkluzív beszámoló Burkina Fasóból

Fotó: Youtube / Lefasonet

A hétvégén katonai puccsot hajtottak végre Burkina Fasoban. A fegyveres erők szerint az elnök nem tudta garantálni az afrikai ország biztonságát az iszlamistákkal szemben, ezért megbuktatták. Helyszíni beszámoló egy helyi keresztény lelkész szemszögéből.

Ahogy arról portálunk is beszámolt, a burkina fasói hadsereg azt állítja, hogy megbuktatta Roch Kaboré elnököt, és átvette a hatalmat.

A puccs okaként az ország biztonsági helyzetének romlását jelölték meg, illetve azt, hogy Kaboré képtelen volt hatékonyan fellépni az Iszlám Állam és az Al-Kaida terroristáival szemben.

A puccs egy nappal azután történt, hogy a katonák elfoglalták a laktanyákat, és lövések hallatszottak a fővárosban, Ouagadougouban. Korábban a kormányzó Népi Mozgalom a Haladásért (PMP) párt közölte, hogy Kaboré és a kormány egyik minisztere is túlélt egy ellene irányuló merényletet.

Vasárnap a lázadó csapatok katonai főnökök elbocsátását és több erőforrást követeltek az Iszlám Állam és az al-Kaida fegyveresei elleni küzdelemhez. A hadsereg közleménye szerint Kaboré nem tudta egyesíteni a nemzetet, és nem tudta hatékonyan kezelni a biztonsági válságot, amely "nemzetük alapjait fenyegeti". Állításuk szerint a parlamentet és a kormányt feloszlatták, az alkotmányt pedig felfüggesztették, de ígéretet tettek az alkotmányos rend visszaállítására „ésszerű időn belül”. A hadsereg bejelentette Burkina Faso határainak lezárását is. 

Lövöldözés istentiszteletre menet

A Hetek.hu-nak sikerült beszélnie egy helyi gyülekezet lelkészével, aki Burkina Faso fővárosában él a családjával.

Beszámolója szerint szombat este kezdődött minden, amikor erőteljes lövöldözést hallottak, de nem tudták, mi történik.

„Ez egészen estig folytatódott. Utána a hírekben hallottuk, hogy a katonák puccsot szerveztek, „lázadás történt”. Egyben meg is nyugtattak, hogy nem kell aggódni, minden rendben lesz, már tárgyalnak a katonákkal. Szóval mi is reméltük, hogy semmi probléma nincs” – kezdte a beszámolóját. Hozzátette:

vasárnap reggel félelemmel hagyták el a házukat, mert újra elkezdődött a lövöldözés, amikor istentiszteletre mentek.

„Az összejövetel is rövid volt így, mert mindenki a hivatalos bejelentésekre várt. Ráadásul a híreket is megszakították, így nem tudtunk egy internetes portálon sem tájékozódni. Ekkor már nagyon aggódtunk, tudtuk, hogy valami nagy gond van. Estefelé még visszatértünk a gyülekezetbe, mert imaalkalmunk volt, akkor hirdették ki, hogy kijárási tilalom veszi kezdetét: 8-ig lehet csak az utcákon maradni” – idézte fel a történteket. 

A lelkész hangsúlyozta, hogy ő és a családja messzebb lakik a belvárostól, így nem voltak közvetlen életveszélyben.

„Viszont a városban sok sérült embert láttunk a lövöldözések miatt” – tette hozzá.

Elmondta, hogy csak hétfőn tudták meg, hogy leváltották az elnököt. „Este pedig jött egy bejelentés a katonáktól, hogy átveszik az ország vezetését, a határokat pedig lezárták. Azt biztosan tudjuk, hogy az elnök le van tartóztatva, és a hatalom most a katonák kezében van. Valószínűleg új kormány lesz, előtte pedig egy átmeneti kormány” – mesélte.

„Egyelőre semmit nem tudunk, csak azt, hogy még tart a kijárási tilalom, a héten az iskolák is zárva lesznek” – fogalmazott.  

Egy szempont van: legyen biztonságosabb hely az ország

A lelkész szerint a katonák motívuma valóban az lehetett, hogy biztonságosabb hely legyen Burkina Faso,

„mivel az elnök nem volt képes fegyverekkel támogatni a katonákat, ezzel együtt nem tudta fenntartani a biztonságot és nyugalmat az országban”.

Szerinte az ott élőknek most az a legfontosabb, hogy egy olyan kormány legyen, ami biztonságot tud teremteni. „A keresztényekkel is azért imádkozunk, hogy legyen biztonságosabb hely Burkina Faso” – zárta a beszámolót.

Burkina Faso egyébként egy friss elemzés szerint a világ 32. országa, ahol a legveszélyesebb kereszténynek lenni. Erről írtunk a Hetek legfrissebb számában, amit ide kattintva olvashat. 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!