Keresztény hívőket mészároltak le egy Burkina Faso-i templomban
15 embert öltek meg
Keresztény hívőket mészároltak le egy Burkina Faso-i templomban

Képünk illusztráció. /Forrás: Shutterstock/Puzzlepix/

2024. 02. 26.
Legalább 15 embert öltek meg és további kettőt megsebesítettek terroristák Burkina Faso-ban egy katolikus templomban vasárnap - adta hírül az egyház egyik tisztviselője.

A támadás Essakane településen történt egy olyan térségben, amelyet "három határ" zónának is tartanak, mivel közel helyezkedik el Malihoz és Nigerhez. A mészárlást egy helyi dzsihadista szervezet hajtotta végre, amely már korábban is megtámadt keresztény gyülekezeteket és vezetőket. A hívek éppen a vasárnapi imádkozáshoz gyűltek össze, amikor rájuk törtek a terroristák.

Az országban már évek óta komoly gondot jelent a radikális iszlamizmus, amellyel a regnáló kormányok nem tudják hatékonyan felvenni a küzdelmet, ezért is történt egyetlen év leforgása alatt két puccs is Burkina Faso-ban. Az eddigi erőszakos cselekményekben összesen 20 ezer ember veszítette életét, míg 2 millió lakosnak pedig el kellett menekülnie otthonából

(Guardian)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!