Megmérgezhették Roman Abramovicsot a béketárgyalásokon?
Az ukrán külügyminiszter azt tanácsolja, a tárgyalói ne egyenek, ne igyanak semmit, és ne nyúljanak semmihez
Megmérgezhették Roman Abramovicsot a béketárgyalásokon?

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2022. 03. 29.
Roman Abramovics, a Chelsea FC tulajdonosa, akit orosz milliárdosként nem kerültek el a nyugati szankciók, a hírek szerint mérgezést szenvedhetett az ukrán-belarusz határon tartott korábbi ukrán-orosz béketárgyalásokon. Abramovics  szemfájdalomra és hámló bőrre panaszkodott.

Az orosz milliárdos mellett két ukrán tárgyalót is érinthetett az ügy, melynek hátterében különböző okokat sejtenek. Egyesek szerint a mérgezés mögött orosz keményvonalasok állnak, akik szabotálni akarták a béketárgyalásokat, mások kémiai fegyver bevetését emlegetik, amerikai hírszerzési információk szerint azonban

inkább „környezeti” hatások, nem pedig mérgezés válthatta ki a tüneteket.

Az ukrán elnöki iroda szóvivője Ihor Zhovkva már egyenesen hazugságnak nevezte az incidens hírét, megerősítve, hogy az ukrán delegáció „jól van”, bár elismerte, hogy Abramoviccsal nem beszélt. A Sky News szerint a békedelegáció három, tünetekre panaszkodó tagja csak csokoládét és vizet fogyasztott a helyszínen. Ugyanezt fogyasztotta viszont a békedelegáció egy negyedik tagja is, akinél viszont semmilyen tünet nem jelentkezett.

A Wall Street Journal forrásai szerint javult az orosz milliárdos és az ukrán tárgyalófelek, köztük Rusztem Umerov ukrán képviselő állapota a március 3-i incidens óta. Abramovics a hírek szerint már teljesen felépült, és továbbra is segíti a az ukrajnai háború lezárásával kapcsolatos tárgyalásokat. Március 14-én már  aTel-Aviv-i repülőtéren is megjelent.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap azt mondta, hogy Abramovics segítséget ajánlott fel neki, abban hogy véget vessen a háborúnak. Az orosz milliárdos a hónap elején több tárgyalási fordulón is részt vett. 

Abramovicsot az EU és az Egyesült Királyság a hónap elején szankciókkal sújtotta, mert állítólag kapcsolatban áll Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Zelenszkij azonban állítólag arra kérte az Egyesült Államokat, hogy tartózkodjon a milliárdos szankcionálásától, azzal érvelve, hogy hasznos szerepet játszhat a Moszkvával kötendő béketárgyalásokban. A Kreml szerint Abramovics korábban valóban szerepelt a béketárgyalásokon, de a folyamat mára teljesen a két ország tárgyalócsoportjának kezébe került.

"Ne egyen és ne igyon semmit"

Az ukrán fél nem tanácsolja a küldöttjeinek, hogy bármit egyenek vagy igyanak a keddi, törökországi tűzszüneti tárgyalásokon. Erről Dmitro Kuleba külügyminiszter beszélt:

„Azt tanácsolom mindenkinek, aki az Orosz Föderációval tárgyalni megy, hogy ne egyen és ne igyon semmit. És lehetőleg ne érintsen meg semmilyen felületet”.

Kijev nem fűz sok reményt az érdemi haladáshoz, már a tűzszünetről való megállapodást is sikerként értékelnék. 

(BBC/Hetek)
 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!