Leszakadt a világ egyik legszebb vízesésének kőtömbje Erdélyben - videó
Cáfolják, hogy emberi beavatkozás okozta volna a sziklaomlást
Leszakadt a világ egyik legszebb vízesésének kőtömbje Erdélyben - videó

Forrás: Wikimedia Commons/Zamolx

2021. 06. 08.
Hétfőn délután leszakadt a bánsági Néra-Beusnica-szurdok Nemzeti Parkban található Bigér-vízesés óriási kőtömbje - közölte közösségi oldalán a romániai állami erdőket kezelő Romsilva Országos Erdőtársaság.

A több köbméteres, mohával benőtt mészkőtömb, amelyen sok éren át csordogált a Ménes folyóba ömlő kis patak vize, a saját súlyát nem bírta el. A vízesés az 57B országút Orvaicabánya (Oravita) és Bozovics (Bozovici) közötti szakasza mellett található annak a pontnak a közelében, ahol az északi sark és az egyenlítő közötti távolság felét is emlékhely jelöli.

A könnyen megközelíthető vízesést sok turista látogatta, így nem meglepő, hogy a kőtömb leszakadásának a pillanatát is kisfilm örökítette meg. A filmet a Romsilva Országos Erdőtársaság tette közzé közösségi oldalán.

A Romsilva illetékese határozottan cáfolta egy helyi környezetvédő-idegenvezetőnek a román sajtóban tág teret kapott állítását, mely szerint a kőtömb leszakadását egy - a közelben létesített - pisztrángtenyészet segítette elő, melynek tevékenysége folytán csökkent patak vízhozama.

A Bigér-vízesés a theworldgeography.com portál 2013-ban a világ egyik legszebb vízeséseként mutatta be. A kis patak vize mintegy nyolc méteres magasságból csorog alá egy mohával benőtt mészkőkúp felületén.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!