"Lenyűgözött mindaz, amit itt tapasztaltam" - magyar egészségügyi vezetőkkel, majd Orbánnal is találkozott a WHO európai igazgatója
"Lenyűgözött mindaz, amit itt tapasztaltam" - magyar egészségügyi vezetőkkel, majd Orbánnal is találkozott a WHO európai igazgatója

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

2021. 04. 22.
Köszönetet mondott a magyar egészségügyi dolgozóknak Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója, miután - Ledia Lazerival, a WHO magyarországi irodájának vezetőjével - szerdán látogatást tett az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben (OKPK).

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) közleménye szerint Hans Kluge, aki az intézet több szakemberével is találkozott, megköszönte az egészségügyi dolgozók heroikus munkáját.

"Magam is orvos lévén, nagy érdeklődéssel vártam a látogatást a Korányi-intézetben, különösen azért is, mert a pályám kezdete óta dolgozom a tuberkolózis (tbc) megszüntetéséért világszerte.

Lenyűgözött mindaz, amit itt tapasztaltam. Az OKPI a tuberkulózis elleni harc magyarországi éllovasaként döntő szerepet játszott a WHO új modelljeinek kísérleteiben. A tbc visszaszorításában elért eredményeiket, azt a tudást és tapasztalatot most, a koronavírus legyőzésében is sikeresen tudták alkalmazni"

- idézték az WHO tisztviselőjét.

Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár az eseményen méltatta a magyar egészségügyben dolgozók kitartó és önzetlen munkáját és megköszönte helytállásukat. Mint fogalmazott: ők azok, akik minden egyes élet minden egyes percéért úgy küzdenek, hogy a rájuk bízott betegek minél jobb életminőséggel térhessenek vissza egészséges embertársaikhoz.

Itt alkalmazták elsőként a műtüdőkezelést

Bogos Krisztina főigazgató főorvos az intézet bemutatásakor kiemelte, hogy intézetük kellő tapasztalatot szerzett a koronavírus okozta megbetegedések kezelésében, így az OKPI módszertani ajánlásai alapvető jelentőségűek a koronavírus elleni küzdelemben. A kritikus állapotú, intenzív légzési ellátást igénylő betegeknél elsőként alkalmazták az ECMO-kezelést (műtüdőkezelés). Az országban elsőként publikálták a koronavírus okozta többszervi érintettség miatti rehabilitáció módszertanát, amely tartalmazza a betegség követési és gondozási protokollját.

Az Emmi a közleményben kiemelte: a járvány leküzdésének egyik legfontosabb eszköze a vakcináció.

Azt írták, az OKPI az elsők között alakította ki oltópontjait, amelyek folyamatosan működnek.

Miután az intézet a dohányzásról való leszokás országos központja is, a WHO javaslatot tett az intézetnek egy, a civilizációs betegségek megelőzésére és ellenőrzésére szolgáló közösségi alapú beavatkozásokra vonatkozó projektre.

Ez lett az alapja a kormány által finanszírozott "Három generáció az egészségért" programnak, amely az önkormányzatokkal, iskolákkal, szociális szolgáltatásokkal együttműködve promóciós és megelőzési tevékenységekből áll. Néhány héttel ezelőtt a Budakörnyéki Egészségprogram nemzetközi elismerésben részesült - olvasható a közleményben.

Közölték, Hans Kluge kétnapos látogatása első napján a WHO Európai Regionális Irodájának szervezésében videókonferencián vett részt Horvátország, Szlovénia, Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Magyarország vezetőinek részvételével.

Példaértékű az oltási kampány

A sikeres magyar oltási kampányról, az újraindításról valamint Magyarország és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közötti kapcsolatokról tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök és Hans Kluge, a WHO európai regionális igazgatója csütörtökön Budapesten, a Karmelita kolostorban - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Elmondta: Hans Kluge elismerését fejezte ki Magyarország járványügyi védekezése kapcsán.

A megbeszélésen egyetértettek abban, hogy a gazdaságot és az életet fokozatosan kell újraindítani. A WHO vezetője megismételte véleményét, mely szerint

az iskolákat kell a legkésőbb bezárni és a legelsőként kinyitni.

Orbán Viktor ismertette a Magyarország újraindítására vonatkozó elképzeléseket.

Magyarországon példaértékű oltási kampányt folytatnak - húzta alá Hans Kluge, hozzátéve: életmentő eszközként kell a vakcinára tekinteni. Ezt a témát nem lehet geopolitikai kérdéssé tenni, hiszen az oltás az egyedüli eszköz a járvány legyőzésére, és minden vakcina hatékony - hangsúlyozta a WHO európai vezetője és a magyar miniszterelnök.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!