Kezdődik a Milei-kísérlet Argentínában
Győzött az elitellenes elnökjelölt a második fordulóban
Kezdődik a Milei-kísérlet Argentínában

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2023. 11. 20.
Dél-Amerika második legnagyobb országa szembe ment a kontinenst az utóbbi években meghatározó vörös hullámmal, miután az elnökválasztás második fordulójában a Trumpot és Bolsonarót példaképnek tekintő Javier Milei győzött.

A szavazatok 99 százalékos feldolgozottságnál a libertárius-jobboldali Milei közel 56 százalékon állt, míg ellenfele, a balközép Sergio Massa 44 százalékon. 

Massa elismerte vereségét, Milei győzelmi beszédében „Argentína újjáépítését” ígérte. A megválasztott elnöknek az elsők között Donald Trump és Jair Bolsonaro gratulált, akik már a kampány során

támogatták a politikai elittel szembeni ellenállást hirdető ultrakapitalista közgazdászt.

Mint arról korábban írtunk, Argentínában szinte felfoghatatlanul magas, évi 140 százalék feletti az infláció, így nem meglepő, hogy ez a téma állt a választási kampány középpontjában.

Akik kételkednek a Milei által kínált receptben, azok azt hangsúlyozzák, hogy az új elnök a populizmust és a csodavárást hozza vissza, amit az Evita jelenség révén lett világhírű.

Azok viszont, akik a gondok okának a korábbi, peronista politikai elitet tartják, bíznak abban, hogy Milei radikális gazdasági receptje működni fog. Ennek két alappillére: a központi bank megszüntetése és a jelenlegi argentin fizetőeszköz, a pesót felváltása az amerikai dollárral.

Az új vezető társadalmi kérdésekben nem a klasszikus konzervatív-jobboldali álláspontot képviseli, inkább egyfajta anarchista szemlélet tükröződik a nyilatkozataiban. 

Miközben a szexuális felvilágosításról azt tartja, hogy az nem több, mint manőver, amivel a család intézményét kívánják lebontani, saját maga egyáltalán nem hisz a házasságban, kifejezetten irtózik „az örökké tartó papírtól”, mondván így az ember „ugyanazt a terméket fogyasztja” egy életen át. 

A homoszexualitásról kijelentette, hogy semmilyen szempontból nem érdekli a kérdés, és a transzszexualitással kapcsolatban sincs semmi kivetni valója, feltéve, hogy „nem neki kell fizetni a számlát”.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!