„Kémhajó” miatt fokozódik a feszültség Kína és India között – Amerika is aggódik
„Kémhajó” miatt fokozódik a feszültség Kína és India között – Amerika is aggódik

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 08. 16.
Egy kínai kutatóhajó érkezett kedden a kínai üzemeltetésű Srí Lanka-i kikötőbe, Hambantotába - közölték a hatóságok, annak ellenére, hogy India és az Egyesült Államok aggályai szerint a hajót kémkedésre használhatják.

A Yuan Wang 5 kikötését azzal a feltétellel engedélyezték, hogy a hajó nem folytat kutatásokat Srí Lanka vizein - közölték a kikötői tisztviselők, miután konzultáltak Indiával, az Egyesült Államokkal és Kínával.

A hajónak már a múlt héten meg kellett volna érkeznie, de Colombo kérte Pekinget, hogy halassza el az érkezést, mivel India tiltakozott ellene, mert aggódik Kína térségbeli tevékenységei miatt.

Szombaton azonban, intenzív tárgyalásokat követően Colombo bejelentette, hogy engedélyezte a hajó kikötését Hambantotában, ahol hat napig maradhat.

Hajózási elemző honlapok a Yuan Wang 5-öt kutató- és megfigyelőhajóként írják le,

de az indiai CNN-News18 szerint  kémhajó. 

A kínai hajónak azzal a feltétellel engedélyezték a kikötőbe való belépést, hogy a Srí Lanka-i vizeken való tartózkodása alatt bekapcsolva tartja az automatikus azonosító rendszert (AIS), és nem végez tudományos kutatást.

Újdelhi aggódik Kína növekvő jelenléte miatt az Indiai-óceánon és Srí Lankán, amelyet India befolyási övezetének tekint. A hajó érkezése előtti napon India felajánlott Srí Lankának egy Dornier 228-as típusú repülőgépet a sziget tengeri felügyeleti képességeinek megerősítésére.

(Hetek / MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!