Budapesten szépíthet Karácsony, kérdés mekkora előnye marad Dobrev Klárának - hírfolyam az előválasztási eredményekről
Szerdai hírfolyam
Budapesten szépíthet Karácsony, kérdés mekkora előnye marad Dobrev Klárának - hírfolyam az előválasztási eredményekről

Forrás: Facebook/Karácsony Gergely

Kedd este végetért az ellenzéki előválasztás első fordulója, amelyen a hivatalos adatok szerint több mint 630 ezren vettek részt. A szavazatok számlálása rendkívül nehézkesen halad - az eredmények lassan, de folyamatosan szivárognak, kövesse velünk folyamatosan frissülő cikkünkben. 

Itt most ez az élő hírfolyam most véget ér

A szavazatokat viszont továbbra is számolják. Vélhetően változhat reggelre a miniszterelnök-jelöltek közötti különbség is, ahogyan az is kiderül, hogy melyik pártnak sikerül a várakozásokhoz képest jobban teljesíteni. Tartsanak velünk reggel is. 

00:00 – Budapesten sokat faragott hátrányából Karácsony, a Momentum sorra hozza a körzeteit

Ötből öt körzetet most a Momentum hozott: Hajnal Miklós a Hegyvidéken nyert, a DK-s Komáromi Zoltánt utasította maga mögé. Áprilisban majd Fürjes Balázzsal kell megmérkőznie. Orosz Anna Újbudán magabiztosan győzte le a DK-s Gy. Németh Erzsébetet, aki jelenleg főpolgármester-helyettes. Debrecen másik körzetében szintén a momentumos Mándi László győzött, a DK-s Vaszkó Imrét győzte le, valamint Keszthelyt és környékét is hozta a pártnak Elekes István, a Momentum jelöltje. Szegeden kikapott a jobbikos Tóth Péter, aki korábban antiszemita tartalmakat is posztolt, helyette a momentumos Mihálik Edvin lett a befutó. 

Ugyancsak fordulat a korábbi eredményekhez képest Karácsony Gergely budapesti előnye, itt ugyanis jócskán felülmúlta Dobrev Klárát, amivel elkezdett apadni a DK jelöltjének összetett előnye is: 

1. Karácsony Gergely - 14642

2. Dobrev Klára - 10992 szavazat

3. Márki-Zay Péter - 10208 szavazat

4. Jakab Péter - 2517 szavazat

5. Fekete-Győr András - 1863 szavazat

 

23:47 – Jámbor András nagyon ünnepel

Jámbor Andrást Budapest 6. választókerületében indította az MSZP-Párbeszéd, a momentumos Csordás Anettel, a jobbikos Demeter Mártával és a DK-s Manhalter Dániellel szemben. Nagyon úgy tűnik, hogy Jámbor András tud valamit, amit mi nem. 

23:25 – Karácsony úgy néz ki, nagyot megy majd Budapesten Dobrevvel szemben

A soron következő 5 kerületből mindössze egy budapesti kerület volt, de ezt úgy megnyerte Karácsony, hogy több előnyre tett szert, mint Dobrev a másik négyben együttvéve. Ezzel akár a verseny hajrájában a budapesti kerületekkel akár jócskán faraghat is hátrányából Dobrevvel szemben az összesített adatoknál is: 

1. Karácsony Gergely - 9421

2. Dobrev Klára - 9297

3. Márki-Zay Péter - 6798

4. Jakab Péter - 2928

5. Fekete-Győr András - 1227

23:17 – Pálinkás József bukta a választókerületét

Budapest 1-es választókörzetében ismét az LMP-s Csádi Antal méretheti meg magát áprilisban (5437), miután legyőzte a momentumos ellenfelét (3625). A Momentumot (2416) épphogy legyőzte Vácott a jobbikos Inotay Gergely (2766). Schmuck Erzsébet egyedüli indulóként nyilván győzött Pest 9-ben. Egerben a DK-s Berecz Mátyás nyert magabiztosan, míg Pálinkás József alulmaradt a választókerületében Hajdu Bihar 1-ben a DK-s Varga Zoltánnal szemben, aki bő ezer szavazattal többet szerzett az Új Világ Néppárt elnökénél. 

22:36 – Karácsony megszerezte első győzelmeit

A főpolgármester két Budapest közeli körzetben is megelőzte DK-s riválisát: Pest 3-ban, és Pest 2-ben. A soron következő 5 körzet eredményei így alakultak: 

1. Dobrev Klára - 12181 szavazat

2. Karácsony Gergely - 10631 szavazat

3. Márki-Zay Péter - 8534 szavazat

4. Jakab Péter - 4389 szavazat

5. Fekete-Győr András - 1474 szavazat

22:30 – Szél Bernadettet nagyon szeretik Budakeszin

A Momentum jelöltje a választókerületében 10182 szavazatot zsebelt be, vele szemben a DK-s Hegyesi Beáta indult Pest megye 2. választókerületében. Pest 3-at szintén a momentumos Buzinkay György vitte 3313 szavazattal, épphogy csak megelőzve jobbikos riválisát. Borsod négyben a jobbikos Üveges Gábor, ahogy Pakson is a jobbikos Bencze János nyert. Pest 8-at nagyon szűk előnnyel a DK-s Jószai Teodóra nyerte.

22:07 – Klára nagyot megy

 - idézhetnénk Gyurcsány Ferencet teljes joggal. Dobrev Klára ugyanis a most bejelentett 5 körzetet is megnyerte. Összesítve így alakultak a számok: 

1. Dobrev Klára - 8070

2. Karácsony Gergely - 4449

3. Márki-Zay Péter - 3957

4. Jakab Péter - 3656

5. Fekete-Győr András - 648

22:00 - Megszólalt Fekete-Győr

A Momentum miniszterelnök-jelöltje nagyon leszakadt a másik négy riválisától. A párt eredményváróján a Telexnek nyilatkozta azt, hogy be akart ugyan kerülni a második fordulóba, de ez nem sikerült. A momentumos képviselőktől viszont sokat vár. "Dobrev Klára nem jelenti a megújítást" - fogalmazott, majd hozzátette: a második fordulóban döntés elé kerültek, hogy melyik jelölt tudja majd magáévá tenni a Momentum újító programját. 

Fekete-Győr szerint a Momentum lehet a királycsináló. Szerinte az lenne az ideális, hogyha csak két jelölt maradna a második fordulóra, azaz megegyeznének egymással Karácsony és Márki-Zay. A Momentum elnökségéről ő maga nem kíván lemondani annak ellenére, hogy nem sikerült ledolgoznia a hátrányt. 

21:55 - További eredmények

Veszprém 2-ben szintén a DK-s Benedek Szilveszter nyert (2909), a momentumos Szecsődi Andreát előzte meg (2518). Cegléden a jobbikos Zágráb Nándor simán nyert, 2645 szavazattal. Tolna 2-ben a DK-s Szabó Lóránd győzte le (1609) a momentumos Száraz Zoltánt (1165). Somogy 3-ban az egyedüliként induló jobbikos Steinmetz Ádám lesz majd a végleges jelölt.

21:50 – Hoppá: Mesterházy nagyon kikapott Veszprémben

Az MSZP-Párbeszéd jelöljével szemben a DK-s Csonka Balázs indult, aki 3689 szavazatot  kapott, ami szinte pont kétszer annyi, mint amit Mesterházy gyűjtött.

21:26 – Ha nem csalnak a számaink

Akkor eddig a DK 9 körzetben győzött, az MSZP-Párbeszéd 5-ben, a Momentum 3-ban, a Jobbik 2-ben és az LMP pedig egyben. Így állunk most hivatalosan. 

21:06 – Megvan az első körzet, ahol nem Dobrev nyert

Ez pedig Mátészalka, amúgy meg tarolt ismét a DK jelöltje. Az újabb 5 körzetben így alakultak a számok: 

1. Dobrev Klára - 6710

2. Jakab Péter - 4580

3. Karácsony Gergely - 3883

4. Márki-Zay Péter - 3388

5. Fekete-Győr András - 459

20:51 - Újabb 5 körzetről kapunk infókat

Mátészalkán megvan a Jobbik első egyéni győzelme, Földi István 2225 szavazattal az MSZP-s Papp Ildikót verte (1101). Szabolcs 4-ben a DK-s Sápi Mónika nyert (1060) az MSZP-s Bíróné Dienes Anettel szemben (985). Kecskeméten a Momentum jelöltje, Bodrozsán Alexandra nyert 2790 szavazattal. Ellene az MSZP-s Király József indult, őt vádolták meg korábban szavazatvásárlással. 

Fejér 2-ben a jobbikos Fazekas Attila tarolt 3189 szavazattal, vele szemben az Új Világ Néppárt-os But Sándor mindössze 309 szavazatot tudott szerezni. Kalocsát behúzta a DK-s Magóné Tóth Gyöngyi (2685) - jobbikos és MSZP-s ellenfeleinek összesen nem volt annyi szavazata, mint neki. 

20:46 – Látványos térképen mutatja a 24.hu, hogy eddig hogy állnak a pártok a győzelmekkel

A 24.hu választási térképeken mutatja meg, hogy eddig hogy állnak a pártok a győzelmekkel az ország különböző részein 

 

20:33 – Dobrev és Karácsony csütörtökön nyilatkozik

Akkor tartanak sajtótájékoztatót, ha lesz végleges eredmény.

20:13 – Márki-Zay nem zárja ki, hogy visszalép Karácsony javára

A Hit Rádiónak úgy nyilatkozott, hogy egyáltalán nem kizárt, hogy visszalépnek Karácsony Gergellyel egymás javára - miután mérlegelték, hogy ki lehet Orbán Viktor legesélyesebb kihívója. A döntésben az is tényező lehet, hogy a két jelölt, akik nem jutottak be a második fordulóba, ők kiket támogatnak majd. 

19:56 – Továbbra is tarol Dobrev

Az újabb 5 körzet összesítésében így oszoltak meg a szavazatok a miniszterelnök-jelöltek között:

1. Dobrev Klára - 10513 szavazat

2. Karácsony Gergely - 7474 szavazat

3. Márki-Zay Péter - 5734 szavazat

4. Jakab Péter - 3348 szavazat

5. Fekete-Győr András - 839 szavazat

19:51 – Egész éjjel számolnak majd

A 444 úgy értesült az előválasztási bizottság MSZP-s delegáltjától, hogy egész éjjel számolnak majd, ameddig a kapacitás bírja. A legnagyobb gondot a számolásnál a budapesti körzetek jelentik, ahol kiemelten nagy volt a részvétel. 

19:40 – Monoron meg a Párbeszéd

1. Gér Mihály (Párbeszéd) - 2771 szavazat

2. Magdics Máté (DK) - 1191 szavazat

19:29 – Szegeden tarolt az MSZP

Már ami az egyéni jelöltet illeti. Az MSZP-s Szabó Sándor 6588 szavazattal múlta felül a DK-s Biniszki Józsefet (2416).

19:26 – Hivatalos adatok Szombathelyről

Czeglédy Csaba (DK) 3837 szavazatot szerzett, míg Ungár Péter (LMP, Jobbik, Párbeszéd, MSZP, Momentum, ÚK) mindössze 176 szavazattal kevesebbet, 3661-et. Harmadikként Kockza Tibor, az Új Világ Néppárt jelöltje futott be, 110 szavazattal. 

19:24 – Újabb egyke eredmény, DK-s sikerrel

Pest megye 11. számú körzetében nyert Jánosi-Lesi Ágota, a DK és a Jobbik által is támogatott jelölt 2376 szavazattal. Vele szemben Andrejka Zombor mögé állt be a többi párt, 1896 szavazatot szerzett.

19:18 – Márki-Zay a Heteknek: Dobrev esélytelenebb Orbánnal szemben

 

19:15 – Tudósítónk beszámolója Márki-Zay sajtótájékoztatójáról

Az MMM jelöltje 18 órakor érkezett meg a Szlovák Sörözőbe, ami addigra tömve volt emberekkel, már a padok tetején is álltak, hogy lássák az érkezését. Mikor belépett, óriási tapsvihar tört ki. 

Az első mondata az volt: Megcsináltuk. Megcsinálták, hiszen a jelenlegi állás szerint szorosan követi Karácsony Gergelyt úgy, hogy mögöttük nem volt pénz. Mint ismeretes, a jelöltek közül Karácsony Gergely és Dobrev Klára költötte a legtöbb pénzt az online felületeken és azon kívül is.

Az, hogy most itt áll teljesen az önkéntes kampánystábjának köszönhető - hangsúlyozta. Hozzátette, egyre több olyan Fidesz szavazóval beszél, akit sikerült meggyőzniük az átállásról. Márki-Zay elismételte azt a politikai közhelyet, hogy nem közvélemény-kutatásokat kell megnyerni, hanem a választást, ami jelen esetben be is igazolódott.

Ők nem fizettek egy kutatócégnek sem, ezért nem is hozták őket jó helyre, de most mégis jól szerepel a részleges eredmények szerint - nyomatékosította a miniszterelnök-jelölt. Nagyon bizakodik a továbbjutásban és köszöni mindenkinek, aki felülemelkedett a pártszimpátián. Szerinte ez a ‘22-es választások kulcsa is.

19:11 - Ungár Péter elismerte a vereséget

Az LMP-s Ungár Péter Szombathelyen indult a DK-s Czeglédy Csabával szemben. Azt írja, "ez most ennyire volt elég".

19:05 – Az újabb 5 körzet összeredményei miniszterelnök-jelölti szinten a következők: 

1. Dobrev Klára - 9902 szavazat

2. Karácsony Gergely - 6228 szavazat

3. Márki-Zay Péter - 5593 szavazat

4. Jakab Péter - 3543 szavazat

5. Fekete-Győr András - 931 szavazat

Összesítésben ez jelenleg ilyen állást takar 10 körzet után: 

 

18: 35 – Újabb eredményeket közölnek ismét 5 körzetből

Szekszárdon az MSZP-s Harangozó Tamás nyert 2617 szavazattal a jobbikos Bozsolik Róberttel szemben (2089).

Zalaegerszegen a DK-s Csidei Irén nyert 1928 szavazattal, neki négy vetélytársa is akadt, mind jócskán elmaradtak tőle. 

Tatabányán is DK-s nyert, Konczer Erik csaknem dupla annyi szavazatot szerzett, mint az MSZP-s Gurmai Zita (4299 és 2152). 

Balassagyarmaton az egyedüliként induló Gyenes Szilárd nyert.

Gödöllőn pedig Hohn Krisztina nyert 3348 szavazattal. 

18:27 – Márki-Zay Péter sajtótájékoztatót tartott

A Mindenki Magyarországért Mozgalom miniszterelnök-jelöltje ezen többek között megköszönte a Momentum és Jobbik-szavazók támogatását is, akik inkább őrá szavaztak saját jelöltjeik helyett. 

18:00 – Amíg nincs több eredmény, hallgasson podcastet

A Hetek újságírói kivesézték az elmúlt hetek nagy történéseit. S kiosztották a Falus Ferenc-díjat is egy ellenzéki jelöltnek. Hogy miért? Az kiderül a Visszakézből első adásából: 

17:50 – Egyelőre beigazolódnak a várakozások

Már ami a miniszterelnök-jelöltek sorrendjét illeti. 106 egyéni körzethez képest ez az 5 még csekély viszonyítási alap, de jelzés értékű. Eddig a jelölteknek összesen ennyi szavazatuk van: 

 

17:37 – Az eredmények bejelentése videón

17: 34 – Dunakeszin Dorosz Dávid a befutó

1. Dorosz Dávid (MSZP-Párbeszéd): 6510

2. Tonzor Péter (DK): 3385

3. Fekete László (Új Világ Néppárt): 483

Egyelőre ezt az 5 választókerületet jelentették be hivatalosan.

A miniszterelnök-jelöltek sorrendje: 
1. Dobrev Klára: 3489
2. Jakab Péter: 3183
3. Márki-Zay Péter: 2491
4. Karácsony Gergely: 1030
5. Fekete-Győr András: 431

17:32 – Mezőkövesden a DK által támogatott jelölt nyert

1. Sermer Ádám (DK): 1556

2. Kormos Anna (MSZP): 1216

A miniszterelnök-jelöltek sorrendje: 
1. Dobrev Klára: 1149
2. Jakab Péter: 649
3. Márki-Zay Péter: 505
4. Karácsony Gergely: 497
5. Fekete-Győr András: 69

17:30 – Az offshore-botrány megpecsételte Ráczné sorsát

Fejér megye 1. választókerületében, Székesfehérváron a szocialista jelölt nyert: 

1. Márton Roland (MSZP): 3057

2. Ráczné Földi Judit (DK): 2440

A miniszterelnök-jelöltek sorrendje: 
1. Dobrev Klára: 2076
2. Karácsony Gergely: 1752
3. Márki-Zay Péter: 1132
4. Jakab Péter: 466
5. Fekete-Győr András: 205

17:27 – Nagyon szoros lett Győr, de itt is a DK nyert

Győr-Moson-Sopron megye 1.-ben az eredmény a következő: 

1. Jancsó Zita (DK): 2972 

2. Rehó Tibor (Momentum): 2515 

A miniszterelnök-jelöltek sorrendje: 
1. Dobrev Klára: 1989
2. Karácsony Gergely: 1548
3. Márki-Zay Péter: 1297
4. Jakab Péter: 587
5. Fekete-Győr András: 248

17:25 – Érkeznek a HIVATALOS eredmények

Tarolt a DK Salgótarjánban, Nógrád megye 1. választókerületében:

1. Godó Beatrix (DK): 2611

2. Horváth Ferenc (Momentum): 1229

3. Dömsödi Gábor (Új Világ Néppárt): 776 

A miniszterelnök-jelöltek sorrendje: 
1. Dobrev Klára: 2288
2. Karácsony Gergely: 962
3. Jakab Péter: 688
4. Márki-Zay Péter: 577
5. Fekete-Győr András: 150

17:00 – A NEM HIVATALOS miniszterelnök-jelölti sorrend a következő

Meg nem erősített, több forrásból is jelzett részeredményekből felépített erőviszonyok alapján:

1. Dobrev Klára (messze nem 50 százalék körül, mint ahogy terjedt korábban a hír)

2. Karácsony Gergely (a végén úgyis ő nyer Gulyás Gergely és a Fidesz szerint)

3. Márki Zay Péter (nem sokkal lemaradva a második helytől!)

4. Jakab Péter (szorosan a többiek nyomában, de lemaradva)

5. Fekete-Győr András (teljesen elmarad még Jakab Pétertől is)

16:45 – Még mindig nincsenek hivatalos adatok

Úgy tűnik, ahogy kezdődött, úgy is ér véget - káosszal. Elszabadult a szavazatszámlálás, mégsem úgy lesz, hogy folyamatosan közölnek adatokat, még mindig nincs hivatalos eredmény egyetlen körzetből sem, és nem is lehet tudni, hogy mikor lesz. 

Az Index mindenesetre úgy tudja, hogy Körmenden az ex-jobbikos Bana Tibor nyert, annak ellenére, hogy a nagy pártok mindegyike a momentumos riválisát támogatta. Békéscsabán meg Stummer János, jelenleg is jobbikos képviselő nyerhet. De persze mindezek még mindig nem a hivatalos adatok.

16:11 – Nem hivatalos adatok szivárognak

A Telexhez például ez: 

"Az egyéni választókerületekben nem hivatalosan a következő győztesekről hallottunk: Szél Bernadett (Budakeszi-Budaörs), Szabó Sándor (Szeged), Bősz Anett (Érd), Czeglédy Csaba (Szombathely), Sziráki Pál (Szolnok)."

16:05 - Az Előválasztási iroda is megerősítette: ma már biztosan nem lesz végeredmény

15:55 - Szentkirályi Alexandra lenézett a pohár aljára és Gyurcsányt pillantotta meg

@alexandra.szentkiralyi

Öntsünk tiszta vizet a pohárba! #tisztaviz #magyar #magyartiktok #fyp #fy #fypシ #foryou #szentkiralyialexandra #foryourpage #gyurcsany

♬ eredeti hang - alexandra.szentkiralyi

15:48 - Csütörtökre csúszhat az eredményhirdetés

A 444 információi szerint szerint az első négy-öt választókerület végeredményét délután 4 óra után közlik, és lehet, hogy csak csütörtökön lesz országos végeredményhirdetés. A lassú folyamat oka elmondásuk szerint az, hogy sokan szavaztak, de kevés a szavazatszámláló, aki a QR.kódokat leolvassa.

15:21 - Kunhalmi Ágnes teázva várja az eredményeket

15: 09 - Meg nem erősített állás: Dobrev magabiztosan vezet

A Telex információi szerint Dobrev Klára elég magabiztosan vezet, Márki-Zay Péter második fordulós szereplése szinte biztosra vehető. A nem hivatalos adatok szerinti sorrend Dobrev, Karácsony, Márki-Zay Péter, Jakab Péter, és Fekete-Győr András.

14:20 – A Hit Rádió élő eredményváróját itt követhetik figyelemmel

A műsorban a Hetek több újságírója is bejelentkezik: 

14:00 - Megszólalt Jakab Péter

A Jobbik miniszterelnök-jelöltje arról posztolt a Facebookon, hogy mindenkinek köszöni a szavazást, az előválasztást pedig a demokrácia ünnepének titulálta. 

13:33 – Czeglédy: vezetek

"Majd megírom, ha már nem vezetnék" - írta a szombathelyi érdekeltségű Czeglédy Csaba, aki a DK jelöltjeként indult a másik nagy esélyes Ungár Péter ellen. A DK jelöltje azt írta, hogy Ungár Péternek az online szavazatok több mint 70 százalékát kellene elnyernie, hogy egyáltalán esélye legyen megfordítani az állást. Bár mindezt Czeglédy hivatalosan le sem írhatta volna: 

13:16 – Pedig nem ez volt megbeszélve

A Hetek névtelen forrásaitól úgy tudja, hogy volt egy olyan megegyezés, mely szerint a pártok nem tartanak külön sajtótájékoztatókat, hanem egyetlen közös előválasztási sajtótájékoztató lesz. Ehhez képest tér el a három várhatóan továbbjutó jelölt, akik viszont tartanak saját tájékoztatót. 

13:00 – Csak hárman tartanak sajtótájékoztatót

Beszédes, hogy csak három jelölt tervezi, hogy sajtótájékoztatót tart: ők pedig Dobrev Klára, Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter. Vélhetően ezek szerint ők hárman lesznek azok, akik továbbjutnak a miniszterelnök-jelölti előválasztás második fordulójába. 

12:38 – Ön mit tippel? 

12:18 – Így számolják a szavazatokat

11:56 – A világsajtót is meglepheti az eredmény

Az előválasztás első fordulója előtt a világlapok egyértelműen Karácsony Gergelyt tartották a fő esélyesnek. A Financial Times hosszú portrécikke a főpolgármester mellett csak a „futottak még” kategóriában ír Dobrev Kláráról és Jakab Péterről, a harmadik helyre esélyes Márky-Zay Péter nevét pedig meg sem említik.

Így voltak ezzel a külföldi televíziók is, a France24 is Karácsony „Legyőzöm Orbánt” feliratú plakátjával indított.

A külföldi újságírók mentségére szól, hogy ezt a várható eredményt az általuk megkérdezett magyar politikai elemzőktől hallották.

 

11:21 – Gulyást a kormányinfón az előválasztásról kérdezték

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint nincs igazi verseny a jelöltek között, szerinte előre koreografált forgatókönyv zajlik, aminek a végén Karácsony lesz a miniszterelnök-jelölt.

11:03 – Mi okozhatta Jakab vesztét? 

Bár még mindig nincs hivatalos megerősítés, de többen arról beszélnek, hogy Jakab Péter nem jutott be meglepetésre a miniszterelnök-jelöltek versenyének második fordulójába, holott több felmérés korábban még a legnépszerűbb jelöltnek is mérte a Jobbik elnökét. 

Legutóbb az váltott ki felháborodást még az ellenzéki összefogáson belül is, hogy Jakab a parlamentben a miniszterelnök börtönbeli megerőszakolásával viccelődött. Erről itt írtunk bővebben.

10:43 – Orbán Balázs bábjátékról beszélt a Heteknek

Pár hete a Hetek studio vendége volt Orbán Balázs miniszterhelyettes, aki többek között az ellenzéki előválasztásról és összefogásról is beszélt. 

10:20 – A Jobbik még eredményvárót sem tart?

A 444.hu úgy tudja, hogy a Jobbik sem eredményvárót, sem sajtótájékoztatót nem tart ma este. 

10:02 – Megkezdődött a szavazatszámlálás

Hamarosan kiderül, melyik párt hogy szerepelt az előválasztáson.

9:51 – 12 helyen már most tudni lehet a győztest

Hiszen csak egy jelölt mérette meg magát. Íme a lista: 

Budapest 10. vk (III. kerület) - Szabó Tímea (Párbeszéd)

Budapest 11. vk (IV. kerület) - Varjú László (Demokratikus Koalíció)

Bács-Kiskun 2. vk (Kiskunfélegyháza) - Kis-Szeniczey Kálmán (LMP)

Borsod 6. vk (Tiszaújváros) - Jézsó Gábor (MSZP–Párbeszéd)

Heves 2. vk (Gyöngyös)  - Dudás Róbert (Jobbik)

Jász-Nagykun-Szolnok 4. vk (Törökszentmiklós)  - Csányi Tamás (Jobbik)

Komárom-Esztergom 2. vk (Esztergom) - Nunkovics Tibor (Jobbik) 

Nógrád 2. vk (Balassagyarmat)  - Gyenes Szilárd (Új Kezdet) 

Pest 9. vk (Nagykáta)  - Schmuck Erzsébet (LMP)

Somogy 3. vk (Marcali)  - Steinmetz Ádám (Jobbik)

Veszprém 3. vk (Tapolca) - Rig Lajos (Jobbik)

9:39 – Nagyon nyögvenyelősen indult az ellenzéki előválasztás

Az első nap pár óra alatt befagyott a rendszer. Eleinte abszolút sikert kommunikáltak, majd összehangolt kibertámadásról beszéltek. A rendszer hétfő reggelre állt helyre, ám akkor is nehézkesen ment az online előválasztás. Erről Kulifai Máté írt véleményt a Hetek korábbi számában. 

9:30 – Jakab elbukta a befutó helyet, Márki-Zay "megcsinálta"?

A Bennfentes úgy tudja, hogy Jakab Péter lecsúszott a második fordulóba jutást érő harmadik helyről, és helyette a jól hajrázó Márki-Zay Péter jut majd be a következő megmérettetésbe. Ezt mutathatja az is, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltje "MEGCSINÁLTUK" címmel hirdetett eredményvárót a belvárosba. 

9:08 – Dobrev lesz az abszolút győztes?

Napok óta cikkezik arról a hazai sajtó, hogy névtelen ellenzéki forrásokra hivatkozva úgy tudják, hogy Dobrev Klára akár már az első fordulóban megszerezheti a miniszterelnök-jelöltek versenyében az abszolút többséget. A Hetek is több forrásból hallott ilyen információkat, ám az utolsó napok mozgósítása és a magas részvétel vélhetően második fordulót jelent majd.

Arról, hogy a kötelezően elfogadandó értéknyilatkozat alapján valóban komolyan gondolta-e a több mint 600 ezer szavazó, hogy adott esetben jövő áprilisban Dobrevre szavaz - itt írtunk véleménycikket

8:43 – Összesen 633 811-en szavaztak

Ez magas részvételnek számít, felülmúlta az előzetes várakozásokat. 

8:27 – Fej-fej mellett a Fidesz és az ellenzék? 

A Závecz Research felmérése szerint a Fidesz és az ellenzéki összefogás egyaránt 49-49 százalékon áll. A fővárosban toronymagasan vezet az ellenzék, kétszer annyi támogatójuk van, mint a Fidesznek.

A Nézőpont időközben viszont azt mérte, hogy a Fidesz 53, az ellenzék pedig 45 százalékon áll. Az intézet szerint az előválasztás mozgósító hatása nem jelentett plusz támogatást az ellenzéki összefogás számára.

8:00 – Ez a mai program

Kedd este lezárult a szavazás, szerda 10 órától kezdik folyamatosan megszámolni a szavazatokat. A tervek szerint kora délutántól kezdve közlik majd körzetre bontva az eredményeket. Nem csak az egyéni jelöltekről kapunk majd információt, hanem az adott körzet miniszterelnök-jelölti szavazásáról is, így egyre több képet kapunk majd az állásról a nap folyamán. Végleges eredmény a csúcsjelölteknél este 6-7 óra körül várható. 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!