Forrás: Shutterstock/PuzzlePix
A csak Huangként azonosított férfi 2019 novemberében 32 jüanért (mintegy 1600 forintért) vásárolt lottószelvényt, amellyel 11,13 millió jüant (mintegy 544 millió forintot) nyert, amit 60 napja lett volna átvenni, de a nyertes szelvény elkallódott, és csak 2020 januárjában került elő, két nappal a határidő lejárta után.
Fogjunk össze és védjük meg közösen az értékeinket! Hit, család, nemzet - a Hetek ezért dolgozik. Állj mellénk te is: hetek.hu/tamogatas
A férfi a lottóárusító helytől igazolást szerzett arról, hogy ott vásárolta a nyertes szelvényt, majd a dokumentummal és a szelvénnyel együtt jelentkezett a lottóközpontnál. A központ azonban a határidő túllépésére hivatkozva megtagadta a nyeremény kifizetését.
Huang ezt követően beperelte a lottóközpontot, arra hivatkozva, hogy a szelvényen nem tüntették fel a 60 napos beváltási határidőt, és a sorsolásra, illetve a nyeremény átvételére vonatkozó információk is hiányoztak róla. Keresetében a teljes nyereményösszeg kifizetését, valamint a késedelem miatt keletkezett kamatveszteség megtérítését követelte.
A lottóközpont a bíróság előtt azzal védekezett, hogy a sorsolás eredményéről szóló hivatalos közlemény egyértelműen tartalmazta a 60 napos határidőt. Hozzátette, hogy a nyertes jelentkezését több alkalommal is megpróbálták elősegíteni, egyebek mellett három alkalommal tettek közzé felhívást az interneten.
A bíróság megállapította, hogy a férfi tisztában volt a határidővel, amit a lottóközpont ügyfélszolgálatával folytatott telefonbeszélgetése is bizonyított. A hívás során ugyanis maga közölte, hogy két nappal lekéste a nyeremény átvételét, mert korábban nem találta a szelvényét.
A bíróság szerint a lottóközpont eleget tett tájékoztatási kötelezettségének, a határidő elmulasztásáért pedig a szelvény tulajdonosa volt felelős. A kínai szabályozás értelmében a határidőn belül át nem vett lottónyereményeket közérdekű célokat szolgáló alapba helyezik át.
A keddi beszámoló szerint a férfi az elsőfokú ítélet ellen nem fellebbezett, és a több mint 88 ezer jüanos (mintegy 4,3 millió forintos) perköltséget is kifizette.
(MTI / Hetek)
hetilap
hetilap
hetilap
hetilap