"Hálával tartozom a Jóistennek" - 111 napig küzdött a vírussal a képviselő, kétszer a szíve is megállt, de túlélte
Bányai Gábor csodálatos gyógyulásáért az érte imádkozóknak és az orvosainak is rendkívül hálás
"Hálával tartozom a Jóistennek" - 111 napig küzdött a vírussal a képviselő, kétszer a szíve is megállt, de túlélte

Forrás: Facebook/Bányai Gábor országgyűlési képviselő

2021. 06. 22.
Bár csak öt percnek tűnt, összesen 111 napot töltött kórházban, és többször a klinikai halál állapotába is került Bányai Gábor fideszes parlamenti képviselő koronavírus-fertőzése miatt. Nem sok remény volt arra, hogy az ötgyermekes családapa túléli, azonban elmondása szerint Isten választás elé állította: ha úgy érzi van még mit tennie a Földön, maradhat.

A Halasmédiának adott interjújában a képviselő először is kijelentette, rendkívül hálás azért, hogy élhet, és köszönetet mondott orvosainak és családjának akik lélekben és fizikálisan is segítették.

"Nagyon örülök az életemnek, még akkor is, ha járókeretre szorulok és a lábaim alig bírom mozgatni. Gyakorlatilag az izmaim elsorvadtak, közel 30 kilót fogytam, tele van a testem szúrások helyével és sajnos felfekvések is keletkeztek rajtam. Sok-sok segítségre szorulok a napi teendőim elvégzésében, amelyben a felállás is nehézség, de élek."

Hogy mennyire súlyos is volt az állapota, abból is látszik, úgynevezett műtüdő alkalmazására volt szükség, hogy oxigén jusson, kétszer újra kellett éleszteni és még tüdőtraszplantáció lehetősége is felmerült, miután a CT-vizsgálatok azt mutatták ki, hogy a tüdeje elkocsonyásodott, alkalmatlan önálló lélegzetvételre, és alig 10%-nyi légzőfelülete maradt.

Bányai szerint május közepén, pünkösdkor állt be fordulat az állapotába, amikor, egy vizsgálati komplikáció miatt haladéktalanul le kellett kapcsolni a műtüdőről. Szervezete nagyon jól reagált, ezt követően csodálatos módon tisztulni kezdett tüdeje, majd gyorsan lekerült a lélegeztetőgépről is.

Halálközeli élményekről is beszélt, amikor úgy érezte, lekapcsolódott a testi életről, és határozott üzenetet hallott Istentől.

"Nem kérdés számomra, hogy Istennel kerültem kapcsolatba. Azt üzente a hang, hogy előkészített mindent, megvan a helyem az örökkévalóságban, találkozhatom például apámmal, de választást is hagyott. Az mondta, ha úgy érzem, hogy van még dolgom, maradhatok."

A képviselő felébredése után barátai és családja mellett Orbán Viktor is felhívta, hogy jobbulást kívánjon. 

Bár még a rehabilitáció útja hosszú és nehéz, Bányai tenni akarása csak erősödik, és saját bevallása szerint igyekszik az isteni sugallat alapján eljárva folytatni a munkát, mert úgy hiszi, még sok dolga van. 

(Halasmédia/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!