Friss kutatás: Az olvasás, a kézműveskedés, illetve a zenélés 23 százalékkal csökkentheti a demencia kockázatát
De számos egyéb tevékenység is hozzájárulhat a mentális egészség megőrzéséhez
Friss kutatás: Az olvasás, a kézműveskedés, illetve a zenélés 23 százalékkal csökkentheti a demencia kockázatát

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2022. 08. 16.
Egy új kutatás szerint a kézműveskedés, a zenélés, illetve a könyvolvasás jelentős mértékben csökkentheti a demencia kockázatát. A témával foglalkozó kutatások eredményeit feldolgozó tanulmány összesen kétmillió ember adatait dolgozta föl – a fókuszban a fizikai, a szellemi, valamint a szociális tevékenységek demenciával kapcsolatos hatásai álltak.

Az életkort, a nemet, sőt, még az iskolai végzettséget is figyelembe véve, a kutatók azt találták, hogy a szabadidős tevékenységek – különösen a mentális tevékenységek – szorosan összefüggenek a demencia kockázatának csökkenésével.

Az Amerikai Neurológiai Akadémia folyóiratában, a Neurology-ban megjelent kutatás egészen tágan értelmezte a szabadidős időtöltést, az lényegében bármilyen dolog lehet, amivel az emberek szórakozásból foglalkoznak.

A mentális tevékenységek a kutatás tükrében olyan intellektuális tevékenységeket takarnak, mint például az olvasás vagy a szórakozásból való írás, a játék vagy a zenélés. De ide sorolható még a számítógép használata, és nem utolsó sorban a kézműveskedés.

A kutatók azt találták, hogy azoknál, akik ilyen jellegű tevékenységeket végeztek, 23 százalékkal alacsonyabb volt a demencia kockázata, mint azoknál, akik nem voltak aktívak ezen a téren.

A fizikai tevékenységek közé sorolták a szakértők a gyaloglást, a futást, az úszást, a kerékpározást, a kondigépek használatát, a sportolás, a táncot stb. Ezek kapcsán arra jutottak, hogy az ilyen tevékenységeket végzők körében 17 százalékkal volt alacsonyabb a demencia kockázata.

Ami pedig a közösségi tevékenységeket illeti, főként olyan tevékenységek tartoznak ide, mint a kommunikáció, az emberi közösségbe való járás, az önkéntesség, a rokonok vagy barátok látogatása, vagy akár a vallási tevékenységekben való részvétel.

A kutatók állítása szerint azok, akik részt vettek ezekben a fajta tevékenységekben, 7 százalékkal alacsonyabb volt a demencia kockázata.

Mindez tehát arra hívja fel figyelmünket, hogy érdemes ezen vagy ezekhez hasonló tevékenységekkel töltetnünk szabadidőnket, saját ízlésünket és lehetőségeinket is számításba véve.

(GoodNewsNetwork/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!