Fiatalkorúak bírósága ítélte el a 93 éves náci katonát Hamburgban
Bruno Dey-t bűnrészesnek találták 5000 ember meggyilkolásában
Fiatalkorúak bírósága ítélte el a 93 éves náci katonát Hamburgban

Bruno Dey(Forrás: Youtube/France 24)

2020. 07. 23.
Hamburg város bírósága két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a 93 éves Bruno Dey-t, aki a vád szerint a Stutthof koncentrációs tábor őreként bűnrészes volt ötezer ember meggyilkolásában. A vádlott szerint ő kényszerből volt ott, és nem volt tisztában az atrocitások mértékével.

A per az utolsó náci-érát érintő tárgyalások egyike, mivel mind az elkövetők, mind a túlélők rendkívül idősek, és sok esetben memóriájuk is cserben hagyja őket. 

Dey ügyét azért tárgyalta a fiatalkorúak bírósága, mivel az atrocitások idején, 1944 augusztusa és 1945 áprilisa között. csupán 17 éves volt.

A kilenc hónapos tárgyalás során Dey végighallgatta a szemtanúk vallomásait, azonban kitartott amellett, hogy kényszerből vállalta el a tábori őr pozíciót, és nem vett részt a gyilkosságokban. A bíróságnak tett utolsó nyilatkozatában kijelentette „megrázták” a tanúk beszámolói, és mindenkitől bocsánatot kért „akiknek keresztül kellett menniük ezen őrület poklán”, de hozzátette, a per végéig nem volt tisztában „az atrocitások mértékével”. 

Dey ítéletének kihirdetésekor a bíró elismerte hajlandóságát a peren való megjelenésben, de arra is rámutatott, hogy saját bűnrészességét már nem volt hajlandó elismerni, hanem megfigyelőként tekintett magára.

stutthof
Stutthof koncentrációs tábor Forrás: Wikipedia/United States Holocaust Memorial Museum

A tárgyalás során még januárban egy történész világossá tette, Dey-t eredetileg a Wehrmacht katonájaként küldték a táborba, és 1944 szeptemberéig nem is csatlakozott az SS-hez. Véleménye szerint kérhette volna áthelyezését más egységhez mielőtt az SS tömeggyilkos gépezetének részévé vált volna. 

Bár Dey elismerte, hogy tudott Stutthof gázkamráiról és látott „lesoványodott alakokat, embereket akik szenvedtek”, védői igyekeztek bizonygatni, hogy relatíve jelentéktelen alak volt a táborban és közvetlenül nem vett részt az 5230 áldozat meggyilkolásában. 

Vádlói szerint azonban aktívan igyekezett megakadályozni a rabok szökését, és rámutattak: „ha egy tömeggyilkos gépezet része vagy, nem elég csak félrenézni”.

Stutthof, Gdansk városához közel fekvő koncentrációs tábor volt, amit kifejezetten ebből a célból létesítettek 1942-ben. Ez volt az első ilyen tábor, amit a német határokon kívül építettek, és az utolsó, amit felszabadított a szovjet hadsereg 1945 május 9-én. Az őrök 1944 júniusától használtak gázkamrákat a területen. A táborban a történészek szerint több, mint 65 ezer ember halt meg betegségek, alultápláltság és kivégzések következtében.  

(Sky News)
 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!