Elképesztő módon trükköznek az orosz olajjal, Romániába és Észtországba duplázódott az exportált hordók száma
Az orosz olajat „ismeretlen helyre” indítják, majd a nyílt tengeren keverik más hajók szállítmányával
Elképesztő módon trükköznek az orosz olajjal, Romániába és Észtországba duplázódott az exportált hordók száma

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 04. 22.
A jelek szerint az orosz kőolaj megtalálja az utat a felhasználók felé a már elrendelt és a még függőben lévő importtilalom ellenére is. Egyre több tartályhajót indítanak útjára ugyanis orosz kikötőkből a célállomás pontos megjelölése nélkül - jelentette a The Wall Street Journal csütörtökön. 

Az amerikai konzervatív lap mindebből a kőolaj eredetének elfedésére szolgáló trükkökre következtet. Idézi a TankerTrackers.com nyomkövető portált, amelynek adatai szerint

az orosz kikötőkből az Európai Unió tagállamaiba irányuló kőolajexport áprilisban eddig átlagosan napi 1,6 millió hordóra emelkedett.

Az Unió tagállamai hagyományosan az orosz nyersolaj legnagyobb vásárlói. 

Az Ukrajna elleni támadást követően márciusban az export napi 1,3 millió hordóra esett vissza. A Kpler, egy másik áruforgalmi adatszolgáltató adatai szerint a forgalom áprilisban napi 1,3 millióra emelkedett a március közepi napi 1 millióról. 

A The Wall Street Journal elemzőkre és kereskedőkre hivatkozva megjegyzi: az "ismeretlen rendeltetési hely" bejegyzés használata arra utal, hogy

a rakományt más, nagyobb tankerekre rakodják át nyílt tengeren, összekeverve így az orosz nyersolajat a másik hajó szállítmányával.

A gyakorlat egyébként az Irán és Venezuela ellen elrendelt szankciók megkerülésére alakult ki a nemzetközi olajkereskedelemben.

A lap által idézett kereskedők szerint mindemellett új finomított termékfajták is megjelentek a piacon "Latvian blend" és "Turkmenistani blend" néven. Feltételezések szerint ezek a keverékek nagyrészt orosz nyersolajat tartalmaznak. Mellesleg az Urals néven ismert orosz nyersolajfajta ára 20-30 dollárral a Brent referenciaár alatt van. A háború előtt az Urals ára jellemzően egy-két dollárral volt az irányadó Brent-jegyzés alatt. Az Urals olajtípust Indiának értékesítette mostanában Oroszország.

Mindenesetre a tengeri orosz olajexport nagy részét a szállítási dokumentumokon még mindig pontosan feltüntetett célállomással indítják útjára. A lap információi szerint

a Romániába, Észtországba, Görögországba és Bulgáriába irányuló export a hordók száma alapján ebben a hónapban több mint kétszeresére nőtt a márciusi átlaghoz képest. Jelentősen nőtt a legnagyobb európai vásárlónak számító Hollandiába, valamint a finnországi kikötők felé indított mennyiség is.

Az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Kanada és Ausztrália már megtiltotta az orosz nyersolaj behozatalát. Az EU annak tudatában, hogy súlyos csapást mérne vele saját gazdaságára, még vonakodik az embargó elrendelésétől, mert szükségletének 27 százalékát orosz importból fedezi - jegyzi meg az amerikai lap. A The Wall Street Journal felidézi: annak ellenére is, hogy még nem tilos orosz nyersolajat importálnia, számos európai energiaipari vállalat önkorlátozásra kényszerült, mivel az import-kereskedelem banki finanszírozása elapadt, a biztosítási költségek pedig az egekbe szöktek.

(Hetek / MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!