Durva tendencia: 75 százalékkal nőtt az antiszemita cselekmények száma Franciaországban tavaly
Durva tendencia: 75 százalékkal nőtt az antiszemita cselekmények száma Franciaországban tavaly

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 01. 27.
A francia zsidó közösség egyik civil szervezete szerint 2021-ben 75 százalékkal nőtt Franciaországban az antiszemita incidensekről szóló jelentések száma. Az SPCJ tavaly összesen 589 zsidók ellen intézett gyűlölet-bűncselekményt regisztrált. A csoport szerdán tette közzé éves jelentését, ami arról is beszámolt, hogy a fizikai bántalmazások 36 százalékkal emelkedtek 2020-hoz képest.

2021-ben a személyek ellen elkövetett incidensek az összes regisztrált eset 45 százalékát tették ki, melyből 10 százalék volt testi sértés. A fennmaradó 55 százalékot közösségi épületek és intézmények ellen intézték.

Minden negyedik antiszemita cselekményt az áldozatok otthonában vagy azok közvetlen környezetében követték el, és jellemzően a szomszédok voltak az elkövetők

– számol be róla az SPCJ.

A jelentés szerint 2021-ben kiugróan magas volt a fegyverek – főleg kések és lőfegyverek – használata a zsidóellenes cselekmények során. A tettlegességig fajuló esetek ötödében, a megfélemlítésre irányuló cselekményeknek pedig a 10 százalékában fordult elő.

A regisztrált esetek közel harmadában a palesztinokkal kapcsolatos problémák motiválták az elkövetőket.

Májusban – abban az időszakban, amikor Izrael és a Hamász kölcsönösen csapásokat mértek egymásra – 11 nap leforgása alatt tucatnyi incidens történt. Ekkor az SPCJ átlagosan napi öt antiszemita incidenst dokumentált.

Az egyik 2021-es eset során például egy marseille-i zsidó iskola biztonsági alkalmazottai fegyvereztek le egy késsel hadonászó férfit, akiről azt gyanították, hogy egy közeli kóser boltban akar rátámadni a vásárlókra.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából szerdán kijelentette:

Noha a második világháború után Európát a béke ígéretére építették, az antiszemitizmus ismét erősödik a kontinensen, és fenyegeti a zsidó közösségeket. 

"Amikor európai utcákon sárga csillagot viselő emberek vonulnak fel, és a világjárvány okán született intézkedéseket a náci rezsim által elkövetett népirtáshoz hasonlítják, azzal a soá áldozatainak sorsát teszik banálissá"

- fogalmazott. 

A holokauszt eltorzítása a gyűlöletbeszédet táplálja. Minden európainak tisztában kell lennie a tényekkel, és meg kell ismernie, mi történt a holokauszt során - hangsúlyozta.

(JPost/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!