Emberi Jogok Európai Bírósága: Nem antiszemita az Izrael-bojkott mozgalom
Az ítélet szerint a BDS támogatása szabad véleménynyilvánításnak minősül
Emberi Jogok Európai Bírósága: Nem antiszemita az Izrael-bojkott mozgalom

Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

2020. 06. 15.
Megdöbbentő határozatot hozott az Emberi Jogok Európai Bírósága csütörtökön egy francia büntetőjogi ítélettel szemben a BDS (Izrael-bojkott) mozgalom aktivistái javára. 

A Francia Fellebbviteli Bíróság 2015-ös határozata értelmében rasszizmusra, illetve az antiszemitizmusra való bátorítás vádja miatt elítélték a BDS-mozgalom azon tizenkét aktivistáját, akik 2009 és 2010 között a kelet-franciaországi bevásárlóközpontokban az Izraelből érkező termékeket bojkottáló kampány népszerűsítésére szolgáló szórólapokat osztogattak, illetve azt a ruházatukkal is képviselték ügyüket.

A demonstrálók jogi csapata kifejezte nemtetszését a határozattal szemben és azzal érvelt, hogy a bojkottra való felhívás a véleménynyilvánítás szabadságának része. Ezért a francia bíróság döntése után az Európai Emberi Jogi Bírósághoz (EHCR) fordultak. A testület csütörtökön úgy határozott, hogy az Izraelből behozott termékeket bojkottáló kampányban résztvevő aktivisták elleni francia büntető ítéletnek nincs megfelelő indoklása, valamint az megsértette a véleménynyilvánítás szabadságát.

„A Bíróság úgy ítélte meg, hogy a kérelmezőkkel szemben hozott ítélet nem bizonyult helytállónak, illetve nem tartalmaz elegendő indokot sem”

- mondja ki a határozat.

Az ECHR hozzátette, az európai egyezmények (mint például az Emberi Jogok Európai Egyezménye) nem engednek teret a politikai véleménynyilvánítás korlátozásának, mindaddig, amíg nem szólít fel gyűlöletkeltésre. Franciaországot 27 380 euró (31 150 dollár) kártérítés megfizetésére kötelezték a korábban elítélt demonstrálók javára.

Franciaországban évről évre egyre növekszik a verbális és a tettleges antiszemitizmus egyaránt. Maga Emmanuel Macron francia elnök is felhívta a figyelmet a problémára, kihangsúlyozva, hogy az sokszor anticionizmus formájában jelentkezik.

Az államfő éppen ezért ígéretet tett arra, hogy felveszi a harcot az olyan szerveződések ellen, mint például az Izrael-bojkott mozgalom. Úgy tűnik azonban, hogy ehhez Európának is lesz egy-két szava.

(Reuters/i24)

Megosztaná véleményét másokkal is? A Facebook-oldalunkon megteheti:

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!