Amikor a múlt hét csütörtökön fiatal protestálók egy csoportja átmászott a Fidesz székházának kerítésén, hogy megtöltve az udvart, hangosan követelje az akkor még csak tervezett alkotmánymódosítás visszavonását, a kormánypárti Békemenet vezetői fellármázták aktivistáikat. Arra buzdították őket, hogy minél nagyobb számban vonuljanak a tüntetés helyszínére, és ott tiltakozzanak a pártszékház elfoglalása ellen. A megszólítottak egy nem túlságosan népes csapata csakhamar fel is bukkant a Lendvay utcában, és mosdatlan kifejezésekkel gyalázni kezdte a tábláikat szorongató, ütemesen skandáló diákokat. A helyzet egyre jobban elmérgesedett, bár legkevésbé sem a székház udvarán demonstrálók viselkedése miatt. Ők ugyanis önmegtartóztatóan nem reflektáltak a korántsem békés szembenállók fokozódó agresszivitására; csupán kitartóan ismételgették alkotmányvédő jelszavaikat.

Március 8-án este 40 ezer ember bérelt szobát egy olyan szolgálattól, amely 250 ezer kiadó szobát kínál a világ 192 országának 30 ezer városában – hívják fel a figyelmünket az Economist zsurnalisztái. Mi is ez az új vállalkozási forma?

A beszélgetésünkre készülve szúrópróbaszerűen felhívtam néhány családterapeutát, hogy időpontot kérjek, de másfél hónapra előre tele volt a noteszük. Ennyire kevés a szakember, vagy ennyire igényesek a magyarok a házasságukra?

Minél szegényebb egy település, annál rosszabb lehet a gyermekétkeztetés színvonala, a szülőkre háruló térítési költséget ugyanis az önkormányzatok határozzák meg, miközben a mai napig nem létezik előírás a minimum ráfordításra vonatkozóan. Az iskolák állami fenntartásba vételével a helyzet tovább nehezedett.

Az Égei-tenger alatt 100 milliárd euró értékű olaj- és gázmezők találhatóak, amelyre több ország is igényt tart. A görögök elképzelése szerint a kitermelés csökkentheti Európa orosz energiától való függőségét, és kimentheti Athént az adósságcsapdából. Legrosszabb esetben azonban a vita elmérgesedése háborúhoz is vezethet Törökország és Görögország között.

A Balkán legnagyobb gazdasági és katonai erejeként Törökország a térség első számú nagyhatalmává kíván válni, miközben Izrael-ellenes megnyilatkozásaival az arab világban is egyre növekvő befolyásra tesz szert. Szerbiában aggodalommal figyelik a „neooszmán” birodalom felemelkedését, amely ma már elsősorban nem fegyverekkel, hanem gazdasági eszközökkel bővíti befolyási övezetét.

Utcasarkon állunk, egy forgalmas kereszteződésben. Szamárkordék kerülgetnek kocsikat, emberek nyüzsögnek mindenfelé. „Mindjárt itt lesznek” – mondja barátom, Abdelhalim, és idegesen leteszi a telefont. A Demokratikus Front Palesztina Felszabadításáért szervezet katonai alakulatával fogunk részt venni egy kiképzésen. A Gázai övezetben vagyunk.

Azt még nem tudni, hogy szakmai minőségében is meggyengül-e a Magyar Nemzeti Bank, de az egyértelmű, hogy Matolcsy György, az intézmény új vezetője radikális személycserékre szánta el magát. Évek, sőt évtizedek óta a jegybankban dolgozó, még Járai Zsigmond korábbi – ugyancsak jobboldali – elnök vezetése alatt befutott szak­embereket cseréli le bizalmasaira. A problémát az jelentheti, senki sem tudja, hogy vészhelyzetben ők hogy fognak vizsgázni. Ráadásul többen vannak olyanok, akiknek semmilyen jegybanki tapasztalatuk sincs.

Matolcsy György jegybankelnöki kinevezése kissé mintha elterelte volna a közfigyelmet arról a szintén nem elhanyagolható fejleményről, hogy utóda a nemzetgazdasági miniszter posztján Varga Mihály lett. Persze, ez a változás azért sem keltett különösebb izgalmat elemzői körökben, mert Varga volt már pénzügyminiszter az első Orbán-kormányban, és mielőtt legutóbb az IMF-tárgyalásokat vezette – pontosabban: vezette volna, hiszen azokra végül is nem került sor –, a miniszterelnök kabinetfőnökeként is dolgozott. Szakmai habitusa tehát már ismerős, és attól különösebb meglepetéseket eddig sem várt senki. Matolcsy kényszeres extravaganciájával ellentétben Varga mindig igyekezett ragaszkodni a szolid fogalmazásmódhoz; kivéve persze néhány parlamenti megszólalását, amikor a vitában óhatatlanul a kötelezően radikális Fidesz-tónust követte. Mindazonáltal nemzetgazdasági miniszterként azt várják tőle szakmai berkekben, hogy szerényebben fogja hirdetni a kormány világraszóló sikereit – minthogy Matolcsyval ellentétben nem autoszuggesztív alkat, nem festi át magában mindenáron a valóságot.

Széteső államok, vérszemet kapott tömegek, szegénység és terror: Casablancától Teheránig két éve forrong az arab világ. A Közel-Kelet örökre megváltozott – állítja Uzi Rabi professzor, a tel-avivi Móse Dajan Központ igazgatója. A Kneszet főtanácsadója szerint a helyzetet jól jellemzi, hogy a kétharmados támogatással megválasztott Mohamed Murszi elnököt a libe­rális és az ultravallásos ellenzék is „szakállas Mubarak” gúnynévvel illeti.

 „Mindkét nagyapám eltűnt: egyikőjük a fronton, a másikat megszálló csapatok üldözték el otthonából. Az utcámból, ahol felnőttem, ötvenöt férfiból tízen tértek haza. Nekem ez a háború” – mondta Andrej Nyikolajevics Artyizov történész, aki Vaszilij Hrisztoforov Sztyepanovics tábornokkal, A magyar megszállócsapatok a Szovjetunióban – Levéltári dokumentumok című könyv másik orosz szerkesztőjével együtt adott interjút a Heteknek.

A zsidóság társadalmi számarányát messze meghaladó mértékben vette ki részét az 1848–49-es szabadságharcból. A közös küzdelem összeforrasztotta a zsidó és keresztény szíveket. Einhorn Ignác – aki a kiegyezés után az első zsidó származású magyar kormánytag lett – azt állította, hogy a harc sorsközössége jobb kötőanyagnak bizonyult, mint 1848 tavaszán a szabadság feletti öröm. A szabadságharc végórájában a zsidók elnyerték az egyenjogúságot, de ez valójában a megtorlásban való részvételre jelentett meghívást. Einhorn jövőképe a bukás ellenére pozitív maradt: „Óriási, eddig ki nem használt erő szunnyad a magyar zsidóságban; csupán fel kell ébreszteni, és bámulatosat fog teljesíteni” - prófétálta a szerző.

Magyarországon a múlt héten két nagy civil szervezetet ért biztosan hackertámadás, amelynek feltérképezésében a nemzetközi Kaspersky Lab, valamint a Budapesti Műszaki Egyetemen működő CrySyS Lab (Adat- és Rendszerbiztonsági Laboratórium) játszott fontos szerepet. Utóbbi munkatársát, Bencsáth Boldizsárt kérdeztük a részletekről.

Sanghaj egyik lelakott külvárosában áll az a tizenkét emeletes, fehér irodaépület, amelyben a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg „kiberharcos” osztaga működik. Ebből a toronyházból indul a különféle amerikai cégek, szervezetek és kormányhivatalok elleni kibertámadások túlnyomó többsége – amiről egyre növekvő mennyiségű, amerikai hírszerzők által évek alatt gyűjtött digitális bizonyíték tanúskodik.

A 9-10. század, vagyis a magyar honfoglaláskor egyik legrejtélyesebb kérdése az, hogy hová tűntek a Kárpát-medencét több mint kétszáz évig uraló, egykor oly hatalmas nomád avarok. A magyar őstörténet kutatói sokáig azon az állásponton voltak, hogy a 8. század végén zajló frank–avar háború, és az ezt követően az avarok ellen indított bolgár támadás teljesen – úgymond írmagostul – elpusztította őket. Pedig a legyőzött népek nem tűnnek el nyomtalanul. Egy részük megsemmisül ugyan a harcban, más részük viszont új hazát keres, harmadik részük behódol a győztesnek, és régi lakhelyén marad. Mi történt tehát az avarokkal, és miben áll az avarok kapcsolata a magyar történelemben olyan fontos szerepet játszó székelyekkel?

Hazánkban 25 éve zajlik szervezett formában ufókutatás, évente körülbelül hatvan ufóészlelést rögzítenek, melyek között egyre növekvő számban találhatók „eltérítések”, vagyis olyan esetek, amikor valakit egy időre magukkal visznek a földönkívüliek. Művelői szerint a gyerekcipőből lassacskán kilépő „tudományág” ma már nem arról szól, hogy  léteznek-e ufók, hanem hogy az emberiség fel van-e készülve a jelenlétükre és a közléseikre.

Berko asszony hosszú idő óta kutatja az öngyilkos terroristák lelkivilágát. Az évek során számos olyan mártírjelölttel készített interjút, akinek a robbanószerkezete valamiért nem lépett működésbe, vagy aki saját akaratából hiúsította meg a terrorcselekményt. Felkereste a család­tagokat, a szülőket és a merénylők kiküldőit is, hogy feltérképezze ezt a bizarr világot. Azt, hogy a jelenség mára már mennyire nem helyspecifikus, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy közel egyórás beszélgetésünk során még csak szóba sem került az izraeli-palesztin konfliktus.

Szélsőjobboldali körökben a bolsevizmust zsidó összeesküvésnek szokás nevezni. Lenint, Marxot, Kun Bélát vagy éppen Rákosit, mint zsidókat emlegetik, noha ezek a személyek megtagadták származásukat és új, választott identitásuk alapján cselekedtek bűnöket az adott társadalmakkal szemben. Származásuk alapján elítélni őket pontosan olyan butaság, mintha Hitlert osztrák, Mussolinit olasz, Tisót szlovák, Szálasit magyar származása miatt tartanánk szörnyetegnek. Sztálin sem grúzként, hanem a kom­munista totalitárius állam fejeként követett el emberiség elleni bűnöket. Paranoid terrorjának célpontjai közé tartozott az a zsidóság is, amely a szélsőjobboldal szerint a kommunista ideológiát kitalálta és rendszerként megvalósította. A második világháború vége után nyolc évvel úgy döntött, hogy befejezi azt, amit Adolf Hitler elkezdett. Ebben akadályozta meg 1953. március 1-jei agyvérzése. Aznap kezdődött a purim, a zsidóság egyik legvidámabb ünnepe, amikor az Óperzsa Birodalom idején a nép kiirtását tervező Hámán vereségére és a hatalmas szabadulásra emlékeznek.

Kommunikációs akciósorozatba kezd hamarosan a kormány; minden háztartás kap egy tájékoztató füzetet az elmúlt két és fél év sikereiről, aztán folyamatosan jönnek majd az újabb és újabb plakát-és médiahirdetések, amíg a máris több mint egymilliárdos keretből futja. Bár nincsenek kételyeink azt illetően, hogy ha a választásokhoz közeledve elfogyna a pénz, további tetemes összegeket fektetnek a remélt győzelembe. Ezek a várható invesztíciók persze nem számítanak hivatalos kampányköltségnek; dehogy, hiszen tudjuk, hogy mindezzel a kormány csupán rendes tájékoztatási kötelezettségének tesz eleget.