A tegnapi nap folyamán azzal kapcsolatban érkezett feljelentés a Készenléti Rendőrséghez, hogy az egyik közösségimédia-felületre a miniszterelnökről kitett videóposzt alá egy felhasználó az alábbi kommentet tette ki:
„8 mm megoldaná, mint anno Romániában … ne élvezzék azt, ami nem az övéké.”
Mivel egyértelmű volt a miniszterelnök ellen irányuló szándék, a rendőrség kiberesei azonnal akcióba léptek, és órákon belül sikerült azonosítani, aztán elfogni a kommentelőt, egy 48 éves debreceni nőt, akinek a lakásában kutatást hajtottak végre a nyomozók, és elektronikai eszközeiről adatmentéseket végeztek.
Hozzáteszik, hogy a lakásban találtak egy gáz-riasztófegyvert, valamint több éles lőszert és hüvelyeket is.
A elkövetőt az előállítását követően internetes agresszió elkövetésével gyanúsították meg, és kihallgatása során azt mondta, nem tudta, hogy ezzel a kommentjével bűncselekményt követ el.