A Berlini-Brandenburgi Evangélikus Egyház védelmébe is vette Lena Müllert, az LMBT-párti lelkészt, miután Müller az Instagramon megosztott egy képet a többek felháborodását kiváltó áldásról. Közölték: „Megdöbbentünk a vele szemben megnyilvánuló gyűlöleten. Kiállunk mellette, és a leghatározottabban elítéljük ezeket a támadásokat. Kiállunk azok mellett, akik ellenségeskedéssel szembesülnek.”
Sokan próbálják elhallgattatni közös értékeinket, ne hagyjuk! Kérjük, támogassa a munkánkat: hetek.hu/tamogatas
Az azóta törölt bejegyzésben az is szerepelt, hogy „Négy fiatal férfi igent mondott egymásnak, velünk együtt ünnepelte a szerelmet, és Isten színes áldása alá helyezte magát.”
A négy férfi egy alkalmi jellggel megrendezett, pop-up esküvői napon vett részt, amelyet az egyház szervezett, hogy a párok akár előzetes házassági bejegyzés nélkül is áldást kaphassanak.
Lena Müller a NOZ-nak pedig úgy nyilatkozott, hogy „Egyből lehetett látni rajtuk, hogy nagyon szeretik egymást. Ezért a csapat gyorsan dűlőre jutott, hogy miért is lenne ellenére Istennek, ha most négyen vannak, kettő helyett?”
A német protestáns egyház azonban kiemelte, hogy az esemény nem volt rendes egyházi szertartás, mivel a négy férfi a törvény alapján nem volt házas.
hetilap
hetilap
hetilap