A korai LGBT-mozgalom a rózsaszín háromszöget tekintette jelképének, amelyet a történelemben a nácik használtak a homoszexuálisok megbélyegzésére.
A második világháború után ebből a stigmából az aktivisták igyekeztek pozitív szimbólumot formálni, de mivel a rózsaszín háromszög magában hordozta az elnyomás képét, ezért a mozgalom új identitásképző logót keresett magának, amit büszkén viselhetnek.
Az 1978-as San Franciscó-i melegfelvonuláson mutatkozott be először a szivárványos zászló, amelyet Gilbert Baker, egy helyi meleg képzőművész alkotott. Baker számára az egyik inspirációt a legismertebb korai homoszexuális színész ikon, Judy Garland Over the Rainbow (A szivárvány felett) című dala jelentette, amit az Oz, a nagy varázsló főszereplőjeként énekelt. Garland az 1969-es Stonewall-lázadás előtt egy nappal halt meg gyógyszertúladagolásban – a New York-i melegbárban a nevezetes estén a vendégek rá is emlékeztek, mielőtt a razzia megkezdődött volna.
Alkalmazott vereségfilozófia? Tatár György Európáról és a migrációs krízisről
Interjú a térségünket formáló globális trendekről »
„Miért létezik Izrael állama?” - Interjú Tatár György filozófussal
A megrendülés hiánya és az apokaliptikus tövis »
Átmenvén a siralom völgyén
Trianon túlélése és ami ebből következik »