hetilap

Hetek hetilap vásárlás

1998. 07. 11. (II/28) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Tömeggyilkos pere Hágában

A Hágai Bíróságon megkezdődött Milan Kovacevic szerb háborús bűnös pere. A több mint 250 ezer áldozatot követelő szerb–horvát háború vezetői közül huszonheten vannak őrizetben, ám a két leghírhedtebb elítélt, Radovan Karadzsics, volt boszniai szerb vezető és katonai parancsnoka, Ratko Mladic azonban még mindig szabadlábon vannak. Az elsőként a vádlottak padjára ültetett Kovacevic elleni vádak: tömegmészárlás, háborús- és az emberiség ellen elkövetett bűncselekmények.

Törzsi harcok Nigériában

Véres összetűzések törtek ki Nigériában Abiola ellenzéki vezető keddi váratlan halálát követően. Bár amerikai diplomáciai vélemények szerint kizárható a gyilkosság, a család a nigériai kormányt teszi felelőssé a hosszabb ideje háziőrizetben tartott Abiola haláláért.

Nincs ítélet

Továbbra sincs döntés az 1993-as romániai hadrévi cigányellenes pogrom ügyében. Az ügyben ítélkező bíróság további nyolc személy ellen kérte a vád kiterjesztését emberölés, illetve gyújtogatás miatt.

Fizess és vidd

Moszkvában orosz–szíriai kormányközi megállapodást készítettek elő, amelynek nyomán orosz segítséggel nukleáris kutatóközpont épül a közel-keleti országban. Oroszország számos más, a világ politikailag legingatagabb régióiba tartozó országokkal is kiterjedt együttműködést folytat a nukleáris energia hasznosításában, így atomtechnológiát szállít Iránba is. Moszkva jól tudja, Irán minden erejét latba vetve próbál nagy hatótávolságú rakétatechnológiához jutni. Ezzel más országokban is tisztában vannak, ezért mind több és több ellenzője akad az orosz szállításoknak. Az Egyesült Államok szenátusa szankciókat szavazott meg arra az esetre, ha az orosz rakétatechnológia iráni kézbe kerülne. Moszkva azonban tagadja, hogy a nukleáris létesítmények szállításának bármilyen köze lenne az atomenergia katonai célú felhasználásához, hiszen az erőművek a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőrzése alatt működnek. A másik oldalon Oroszország a világ egyik legnagyobb hadiipari exportőre: szállít rakétatechnológiát Indiába, Irakba, légvédelmi rakétaelhárító rendszert a görög cipriótáknak, harci repülőket Kínának. Egy katonai szakértő, Pavel Felgenhauer így foglalta össze az orosz hadászati filozófiát: a fegyverek dollármilliókat hoznak, és "ha Amerika bárkinek eladhat fegyvereket, akkor mi miért ne tehetnénk?".

Von Schorlemer: Győzelemre készülünk

A héten Áder János, az Országgyűlés elnöke meghívására Budapesten járt Reinhard Freiherr von Schorlemer, a német Kereszténydemokrata Párt, a CDU képviselője. A politikust lapunk az őszi németországi választások esélyeiről és a két ország kapcsolatairól kérdezte. Von Schorlemer tudósítónknak elmondta: bízik abban, hogy az őszi németországi választásokon a koalíció összetétele nem változik, tehát a jelenlegi kormánypártok megszerzik a szükséges többséget. Utalt arra, hogy a következő félévben – 1999 januárjától – az EU soros elnöki szerepét Németország fogja betölteni, és ez jelentős kötelezettségekkel és feladatokkal jár. Helmuth Kohl – mint tapasztalt, Európa-szerte ismert és tisztelt politikus – személye garancia arra, hogy ez az elnökségi időszak Németország és Európa számára is sikeres lesz – jelentette ki Schorlemer. A német politikus szerint a két ország közötti sikeres együttműködésben a CDU-nak koalíciós partnerével, a CSU-val együtt fontos szerepe volt, hiszen az 1989–90-es időszakban Magyarország függetlenné válását jelentős mértékben támogatták. Ugyanakkor a német parlament elsőként döntött arról, hogy pozitívan kezeli Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovénia és Észtország csatlakozási szándékát. A német–magyar kapcsolat olyan szoros és magától értetődő, hogy leginkább a baráti jelzővel jellemezhető, ami Magyarország, Németország és Európa érdekeit egyaránt szolgálja.

Egyedül nem megy

Richard Holbrooke, az Egyesült Államok Koszovóval foglalkozó különmegbízottja, és Nyikolaj Afanaszjevszkij orosz külügyminiszter-helyettes együtt utaztak Pristinába, hogy a szerb–albán párbeszédet előmozdítsák. Ez volt az első alkalom, hogy Moszkva és Washington képviselői együtt keresték fel Ibrahim Rugovát, a koszovói albánok vezetőjét.

Kormányzati paktum Csehországban

Prágában csütörtökön délelőtt aláírták az úgynevezett ellenzéki megállapodást, amely a választásokon győztes Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) számára lehetővé teszi, hogy Milos Zeman vezetésével kisebbségi kormányt alakítson.

A HÉTEN TÖRTÉNT

Hatalmas gázrobbanás rázta meg Isztambul egyik bazárját csütörtökön. Hatan életüket vesztették, és közel százan megsebesültek. A robbanás Isztambul XVII. századi Egyiptomi Bazárjának bejáratánál történt. Murat Basesgioglu török belügyminiszter kijelentette, hogy valószínűleg nem helytállóak azok a korábbi vélekedések, miszerint a robbanást bomba okozta. A feltevés oka az volt, hogy korábban mind a szélsőbaloldaliak, mind az iszlámisták és a kurd szeparatisták hajtottak végre bombatámadásokat török városokban. "A robbanást gázszivárgás váltotta ki" – jelentette ki újságíróknak Farzan Citici ügyész. Helyi állami tisztviselők elmondása alapján néhány külföldi állampolgár – három francia, három német, két norvég, egy iraki és egy iráni – is van a mintegy száz sérült között. (CNN)

A First Lady elszólása

Francia vezetők úgy döntöttek, hogy elismerik a palesztin államot, amint kikiáltja azt a Palesztin Hatóság – közli keddi számában a Háárec cím? izraeli újság. A napilap magas rangú párizsi forrásra hivatkozva jelentette, hogy Jacques Chirac elnök, Lionel Jospin kormányfő és Hubert Védrine külügyminiszter közösen hozta meg az erről szóló titkos határozatot. A francia külügyminisztérium hivatalosan ugyan nem nyilatkozott az információval kapcsolatban, egy külügyminisztériumi szóvivő ugyanakkor elmondta, hogy Franciaország mindig is támogatta a független palesztin állam létrehozásának tervét.

Belföld

Óvatos leltározás

"Nem vagyok a NATO-csatlakozás híve, de nem a kisgazda programot, hanem a kormány programját fogjuk végrehajtani, tehát következetesen azon leszünk, hogy a csatlakozást semmi ne akadályozza"– jelentette be az új honvédelmi miniszter, Szabó János kisgazda politikus az ünnepélyes honvédelmi miniszteri poszt átadásakor. "A honvédelem mindenki kötelessége. A honvédség végső soron polgári irányítás alatt áll, mivel a miniszter irányítja" – mondta. Kijelentette, hogy a jövőben még nagyobb hangsúlyt fognak helyezni a fegyelemre, a rendre, és arra, hogy a katonák önbecsülése helyreálljon. Elmondta, hogy mikor értesült a honvédség állapotát ismertető adatokkal, nagyon megdöbbent, megígérte, hogy mindent meg fog tenni, ami tőle telik, hogy a hadsereg minden körülmények közt maradéktalanul ellássa feladatait. Keleti György leköszönő miniszter gratulált utódjának, összegezve a négy évet elmondta, hogy az ország teherbírásához képest a honvédség jó állapotban van, persze rengeteg még a tennivaló. "A jövő meghatározott: a NATO-csatlakozás. A ratifikációs folyamatok sikeresen zajlanak. Nem elköszönni kívánok, hiszen négy év múlva újra lesznek választások. Köszönöm, hogy szolgálhattam a Magyar Honvédséget, nagyon megtisztelő volt" – nyilatkozta. Göncz Árpád köztársasági elnök elmondta, hogy az ország a NATO kapujában van. "1999 áprilisa előtt tag lehet Magyarország." Hangsúlyozta, hogy a hadsereg anyagi és erkölcsi állapota az ország egészének állapotát tükrözi. Mint a honvédség főparancsnoka felszólította a tábornokokat és tiszteket, hogy adják meg a tőlük tellő támogatást az új vezetésnek.

Általános egyházak

Az állam és egyház szétválasztása már megtörtént, jelenleg az együttműködést kell szorosabbra vonni – nyilatkozta lapunknak Hámori József, a nemzeti kulturális örökség minisztere. Hámori kifejtette: az egyházakra nemcsak a hitélet szempontjából van nagy szükség, hanem általános kulturális, oktatási, szociális tevékenységük is nélkülözhetetlen.

Eseti eset

"A gyámhivatal által kijelölt eseti gondnok nem kérelmezte az örökbefogadás felbontását annak a két kisfiúnak a képviseletében, akiket Amerikából visszahoztak a nevelőszüleik. Most már nincs más választás, bíróságnak kell döntenie arról, hogy fenntartja-e a szülő-gyermek jogviszonyt, vagy \'elválasztja\' az örökbefogadókat a gyerekektől" – mondta el Seres Gábor, az egri gyámhivatal vezetője szerdán, az erre vonatkozó jogerős gyámhatósági döntés megszületése után az MTI tudósítójának. Miként korábban a Hetek is beszámolt az ügyről, a gondot az jelenti, hogy amerikai nevelőszüleik kétévi kinn tartózkodás után, április közepén "visszaküldték" őket, arra hivatkozva, hogy a 10, illetve 11 éves kisfiú nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A hivatalvezető szerint a probléma abból fakad, hogy az örökbefogadási határozat csak a felek közös kérelmére semmisíthető meg. Ebben az ügyben viszont a gyermekek érdekképviseletét ellátó eseti gondnok alapos vizsgálat után úgy foglalt állást, hogy az örökbefogadás felbontása ellentétes volna a két kisfiú érdekeivel. Ez, mint Seres Gábor hangoztatta, azt jelenti, hogy nincs közös kérelem, ezért, miként azt a gyámhatóság hivatalos határozatban is megállapította, nincs hatásköre arra, hogy döntsön az ügyben. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy egyelőre a gyerekek állampolgársága sem tisztázott. A gyerekeket a probbléma megoldásáig az egri gyermekvárosban helyezték el.

Cáfol a Hit Gyülekezete

A Hit Gyülekezete Sajtóosztálya határozottan visszautasítja ifjabb Hegedűs Lóránt, a MIÉP országgyűlési képviselője az egyházat érintő alaptalan állításait, amelyek 1998. július 3-i parlamenti felszólalásában hangzottak el. Az Országos Sajtószolgálathoz eljuttatott közlemény szerint nem felel meg a valóságnak a képviselő azon kijelentése, hogy a Hit Gyülekezete "egy idegen állam fővárosát", nevezetesen Jeruzsálemet jelöli meg a Magyar Köztársaság fővárosának. "Egyházunk soha, semmilyen formában nem állította ezt, ilyen tanításunk nincsen. Ellenkezőleg, rendszeresen felhívjuk híveink figyelmét arra, hogy törvénytisztelő állampolgárokként tehetségükkel, szorgalmukkal és imáikkal járuljanak hozzá Magyarország előrehaladásához és boldogulásához" – szögezi le a nyilatkozat. A Hit Gyülekezete kijelenti, hogy alaptalan rágalom, miszerint az egyház "betegséget kíván ellenfeleire". A közlemény rámutat számos video- és audiofelvétel, továbbá más kiadványok is tanúsítják, hogy a Hit Gyülekezete határozottan, rendszeresen és hangsúlyozottan tanítja a felebarát, sőt még az ellenség szeretetét is "gyűlölködéstől átitatott társadalmunkban, mint alapvető újszövetségi igazságot". "A Hit Gyülekezete jólétet és egészséget kíván minden magyar állampolgárnak." A Hit Gyülekezete bízik abban, hogy a jövőben a Magyar Országgyűlés nem válik fórumává törvényesen működő, bejegyezett felekezetek elleni rágalmaknak és politikai hangulatkeltésnek. A közlemény végül megjegyzi "Mivel ifjabb Hegedűs Lóránt képviselő úr beszédében a Bibliára is hivatkozott, végezetül kénytelenek vagyunk magunk is felhívni a lelkész-képviselő úr figyelmét a Szentírás azon alapvető felszólítására, miszerint "ne tégy hamis tanúbizonyságot felebarátodról". (OS)

Személyiségzavarban

A Komárom-Esztergom Megyei Bírósághoz megérkezett az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet B. F.-ről, a ketchupos robbantóról készített szakvéleménye. A szakértői véleményt a jövő hétre kitűzött tárgyaláson hozzák nyilvánosságra.

NÉHÁNY SORBAN

Az ügyészség a genfi egyezmény alapján emberiség elleni – azaz el nem évülő – bűncselekmény elkövetése miatt emelt vádat az 1956. október 27-ei tiszakécskei sortűz, valamint az ugyanezen a napon Kecskeméten történt kivégzés két-két vádlottjával szemben. A Csongrád Megyei Bíróság katonai tanácsa azonban a vádlottakat csupán felbujtóként, illetve tettesként több ember ellen elkövetett emberölés elkövetésében találta bűnösnek. Ezek a bűncselekmények viszont az elkövetés idején hatályos büntető törvénykönyv szerint tizenöt év alatt elévülnek, így a bíróság az eljárást megszüntette. Mint emlékezetes, Tiszakécskén egy repülőgépről adtak le három sorozatot a tömegre, minek következtében tizenhét ember életét vesztette, százketten pedig megsebesültek. A végzés nem jogerős. Az ügyész mindkét perben fellebbezett, a vádlottak a döntést tudomásul vették. (MTI)

Államosított társadalombiztosítás

Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével megalakult a Magyar Köztársaság új kormánya. Az új miniszterek átvették Göncz Árpád köztársasági elnöktől kinevezési okmányukat, és hivatali esküt tettek a parlament előtt.

Volt képük hozzá

A Fővárosi Bíróság nem találta vétkesnek a HVG-t azon kereset alapján, miszerint megsértette Nikolits István volt tárca nélküli miniszter személyiségi jogait, mikor az elmúlt évben az ismert szocialista politikus arcát bekötött szemmel, bevarrt szájjal és parafa dugóval eltömött fülekkel ábrázolta áprilisi száma borítóján. Czeglédi László, Nikolits jogi képviselője beszédében arra mutatott rá, hogy a kép fényképpel, arcmással való viszszaélés, annak olyan eltorzítása, ami Nikolits lejáratását célozta. Szerinte a per azért elvi jelentőségű, mert azt a kérdést feszegeti, hogy hol húzódnak a politikai véleménynyilvánítás határai. Nehéz-Posony István, a HVG ügyvédje ezzel szemben azt hozta fel, hogy a képen az arc nem torzult, karikatúráról van szó, ami által a lap politikai üzenetet közvetített a Nyírfa-ügy kapcsán. Felhívta a figyelmet arra, hogy a per precedens értéke miatt fontos, hogy a véleménynyilvánítás szabadságának elvét elsőbbségben részesítse a bíróság. Az ítélet indoklásában a bíróság kimondta, hogy egy 1994-es alkotmánybírósági döntés alapján a közszereplőknek többet kell elviselniük, mint a magánszemélyeknek, még akkor is, ha az adott megnyilvánulás sértő, meghökkentő, vagy aggodalmat kelt. (Hetek)

Egy jogvédő a pofonok völgyében

Emberi jogi szervezetek szerint a rendőrség túl sok olyan eszközzel rendelkezik, amellyel zaklatni tudja a polgárok életét. Úgy vélik, a rendőröknek nem az egyre növekvő számú és a szigorúbb fellépést elősegítő jogokra van szükségük, hanem arra, hogy megfelelő szakértelemmel alkalmazzák a már meglévő eszközöket, illetve a belső korrupció felszámolásával megteremtsék a hatékony bűnüldözési tevékenység alapjait.

Hit és értékek

A szent város üzenete

Jeruzsálem. A várakozó város

Napünnep Stonehenge-ben

Az ősi kelta vallás követői, a druidák fő ünnepüket a Szentiván-éjen, a nyári napforduló idején tartják, június 21-én. Legszentebb helyük pedig a dél-angliai Stonehenge, ahol a kőkorszak titokzatos tudással bíró csillagászai több mint négyezer évvel ezelőtt a Nap mozgásának megfigyelésére szentélyt építettek. Az Angliában mind népszerűbb napkultusz körül az utóbbi évtizedben támadt politikai vihar hátterét a Washington Post című napilap beszámolója alapján foglaljuk össze.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!