hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2003. 10. 31. (VII/44) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Ámokfutó tűz Kaliforniában

Az időjárás lehűlését és esőt ígérnek a meteorológusok Kalifornia államban, ahol a futótűz szombat óta tizennyolc emberéletet követelt, közel kétezer otthont és 200 ezer hektár földterületet perzselt fel. Az állam leköszönő kormányzója az elmúlt fél évszázad legnagyobb tűz okozta katasztrófájának nevezte a jelenlegit, Arnold Schwarzenegger újonnan megválasztott kormányzó pedig Washingtonban lobbizik segélyért Kalifornia számára. George W. Bush amerikai elnök katasztrófa sújtotta területnek nyilvánította a futótűz érintette térséget. 

Szibériai olajkommandó

Október 25-én Mihail Hodorkovszkijt, az orosz Jukosz olajvállalat vezérigazgatóját kommandós különítmény vette őrizetbe a novoszibirszki repülőtéren. A letartóztatás hivatalos oka, hogy az üzletember nem jelent meg egy ügyészségi kihallgatáson; ezt a mulasztást rögtön pótolták is, amint Hodorkovszkijt Moszkvába szállították, majd ezt követően elfogadták az ügyészség javaslatát a Jukosz vezetőjének őrizetbe vételére. A vádiratban többek között sikkasztás, adócsalás, anyagi kár okozása, közokirat-hamisítás szerepel. Natalja Visnyakova főügyész szerint a Jukosz és leányvállalatai által okozott kár több mint egymilliárd dollárt tesz ki.

Kifüstölnék a külföldieket

Merényletsorozat rázta meg Irak fővárosát hétfőn, az iszlám vallás szent havának első napján. Bagdadban négy öngyilkos merénylet követelt negyvenhárom halálos áldozatot – köztük két amerikai katona életét –, és sebesített meg több mint kétszáz embert. Fallúdzsában tizenkét emberéletet oltott ki a robbanás. Az áldozatok nagy része civil iraki lakos volt. Úgy az amerikai, mint az iraki hatóságok az al-Kaidának vagy valamely hasonló terrorszervezetnek tulajdonítják a merényleteket, amelyek egyértelm? célja, hogy "kifüstöljék" az amerikaiakat Irakból. George W. Bush amerikai elnök azonban kijelentette, nem hagyja magát megfélemlíteni, és az Egyesült Államok tovább folytatja Irak helyreállítására tett erőfeszítéseit.

Keletről jön a fény?

A magyar külpolitika paradigmaváltását jelzi, hogy újabban felértékelődnek az ázsiai országokkal ápolt kapcsolatok. A diplomácia igyekszik a magyar gazdasági érdekeknek megfelelően némileg kiegyensúlyozni az uniós dominanciát, ezért nyit az olyan nagy jövő előtt álló keleti hatalmak felé, mint amilyen Oroszország, Kína és India. Medgyessy Péter miniszterelnök nemrégiben találkozott az előbbi két ország vezetőivel, november elején pedig hosszabb indiai látogatásra készül. 

Belföld

Fidesz-puccs az ülésen

"Demeter Ervin egész egyszerűen becsapott, átvert, ez méltatlan egy bizottság elnökéhez" – mondta lapunknak Gulyás Kálmán szabaddemokrata képviselő annak kapcsán, hogy hosszas vita után az ő szavazatának köszönhetően kezdődhetett meg a "munka" szerdán a brókerbizottságban. Gulyás szerint előzetesen szó sem volt arról, hogy a Fidesz rögtön az első ülésre odaszervezi a vezetőit valamiféle "meghallgatásra". Wiener György szocialista alelnök "a Fidesz Söjtörének" nevezte az esetet. Mint mondta: az eset azt bizonyítja, hogy a fideszes képviselők a MIÉP-es puccsista ordibálók szintjén állnak. Demeter Ervin, a bizottság ellenzéki elnöke viszont úgy érvelt: csak a munkát kívánták felgyorsítani. 

Bal-jobb árnyak

"A Fidesz nem az árnyékkormányzásra, hanem az árnyékállam kiépítésére törekszik" – mondja Gyurcsány Ferenc, aki szerint míg az árnyékkormány a köztársaság politikai intézményi kereteibe illeszkedve a politikai alternatívák felmutatásának intézménye, az árnyékállam ténylegesen alternatív hatalom gyakorlására szerveződik. 

Politikai toplista – október

A Szonda Ipsos legutóbbi közvélemény-kutatási adatai szerint megállt a kormánypárti politikusok népszerűségének csökkenése, még az elmúlt hónapokban a legtöbbet, tizenegy pontot veszítő László Csaba helyzete sem változott negatív irányban. 

Demecseri dagonya

A Fidesz kampányembere ezer forintot kínált a párt jelöltjére kiállított kopogtatócédulák darabjáért – derült ki egy szerdai sajtótájékoztatón Demecserben. A váratlan fordulat annál is érdekesebb, mivel a megyei bíróság különböző szabálytalanságokra hivatkozva a hét elején semmisnek nyilvánította a jelenlegi kormánypártok fölényes győzelmével végződött időközi polgármester-választást, a Fidesz pedig folyamatosan választási csalásról beszélt. 

Gyilkos féltékenység

A közelmúltban számos olyan gyilkosságról számoltak be hírügynökségi jelentések, amelyek mögött a féltékenység áll. A múlt héten egy hevesi tinédzserlányt azért szúrt le a barátja, mert az el akarta hagyni. Egy akasztói férfi pedig saját feleségét tette el láb alól szintén féltékenység miatt. Két héttel ezelőtt Baranya megyében egy férfi párjának korábbi élettársát ölte meg. 

Hit és értékek

Egyszer élünk örökké

Ezekben a napokban nem csupán Magyarországon, hanem számos más országban is az elhunytak kerülnek az élők figyelmének középpontjába. Ilyenkor gyakran még olyanok fejében is megfordul a kérdés, hogy vajon mi is lehet odaát, akik egyébként efféle bonyolult metafizikai spekulációkba nemigen szoktak bocsátkozni. Ennek kapcsán a kaliforniai Barna Research Group közvélemény-kutató intézet október végén érdekes felmérést tett közzé arról, hogy az amerikaiak hogyan gondolkodnak a halál utáni életről. A kutatási eredmények azonban számos tanulsággal szolgálnak nekünk, európaiaknak is.

HÁTTÉR

Együtt egymás ellen

"Talán helyes, ha tartózkodik az ember a független intézmények elleni támadásoktól, vagy így értelmezhető nyilatkozatoktól" – jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz-MPSZ elnöke, volt miniszterelnök a minap.  A nyilatkozat nem jelölte meg, pontosan mire is gondolt, de aligha tévednek, akik úgy értelmezik Orbán szavait, hogy az a legfőbb ügyész, illetve a PSZÁF elnöke elleni kormánypárti nyilatkozatokra utal.  Amennyiben a kormány vagy a kormánypártok valóban független intézményeket támadnak, akkor a volt miniszterelnök szavai valóban megfontolandóak. Az alkotmányos demokráciának kétségtelenül alapvető működési feltétele, hogy minden szereplő tiszteletben tartsa az alkotmány rendelkezéseit, sőt az alkotmányos szokásokat is. Érdemes megvizsgálni, hogy ebben a vonatkozásban milyen teljesítményt mutatott fel a két nagy párt.

Európa nem válaszol

Identitásunk megélésének első lépése annak meghatározása, hogy milyen értékeket tartunk fontosnak, milyen koordináták szerint határozzuk meg kultúránkat, értékrendszerünket. Első pillantásra úgy tűnhet, hogy az EU-ban az alkotmánnyal kapcsolatos viták ellenére létezik valamiféle konszenzus, mely szerint az európai identitás alappillérei a zsidó–keresztény, a görög–római kultúra, a reneszánsz és a felvilágosodás humanizálta világkép, illetve az ezek összességéből megszülető demokratikus jogrendszer, amely az emberi jogok, az ember egyéni szabadságának maximális tiszteletén alapul. A nemzeti és a vallási értékek biztosítják a sokszínűséget és az eltérő gondolkodásmódok tiszteletben tartását.

Feszültség a feszület körül

A héten Olaszország a vallások közti párbeszéd munkálását szolgáló európai uniós konferenciának ad otthont, az olasz közélet jelenlegi legsúlyosabb vitája mégis vallási konfliktus kapcsán szabadult el: egy radikális muzulmán vezető pert nyert, a bíróság ítélete pedig arra kötelezi az egyik állami iskolát, hogy távolítsa el a feszületeket osztálytermeinek faláról. A jogi döntés nyomán kirobbant csatározás újabb fejezetet nyitott Európa vallási öröksége és annak szimbólumai körül több fronton zajló csatározásban.

Gyorsan került bilincsbe

A Magyarország leghíresebb és legsikeresebb úszószakosztályánál kirobbant botrány – függetlenül attól, hogy a vádak még nem igazolódtak be – ismét a figyelem középpontjába állította a pedofília megoldhatatlannak tűnő problémáját. 

Költségvetés a startvonalnál

Építés vagy leépítés – vajon melyik kifejezés felel meg leginkább a jövő évi költségvetésnek? A kormánypártok az építést, az ellenzékiek pedig a leépítést látják elsősorban a számok mögött. Abban azonban megegyeznek, hogy a fő szem-pont a takarékoskodás. A héten elkezdődött a parlamentben az első európai uniós költségvetésünk vitája, az ellenzéki pártok azonban már előre jelezték, nem támogatják a tervezetet. 

Többet hoznak a babák

Jövőre lényegesen emelkedik a szocpoltámogatás, és átalakul a bérlakásprogram – jelentette be Csabai Lászlóné lakásügyi megbízott. A Nemzeti Lakásprogramról szóló konferencián ígéretet tett egy kiszámítható és hosszú távon is működőképes lakáspolitikai támogatási rendszerre.

Emelkedik a minimálbér

Az állami szférában dolgozók már ma kiszámíthatják, mennyivel emelkedik jövőre a havi keresetük, mivel a héten kormányzati és szakszervezeti szinten megszületett a bérmegállapodás. Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) hajnalig tartó egyezkedése révén a kormányzatot, a munkaadókat és a munkavállalókat képviselők megállapodtak arról, hogy jövőre három ezer forinttal 53 ezerre emelkedik a minimálbér, a bruttó keresetek pedig 7-8 százalékkal – legalábbis ezt képviselik majd az ágazati bértárgyalásokon. Az jövő évre várt 5,8 százalékos inflációt figyelembe véve tehát a reálbér jövőre 1,2-2,2 százalékkal növekedhet csak, ami jelentős visszaesés az idei 13-14 százalékhoz képest. 

Végső csapás az oligarchákra

Egész Kelet-Európára kiterjedő pénzpiaci hullámverést okozott a hét elején Oroszország leggazdagabb emberének, a Jukosz vezérigazgatójának, Mihail Hodorkovszkijnak a letartóztatása. Az óriásvállalat részvényei egyetlen nap alatt 16 százalékkal estek, s ami még ennél is rosszabb lehet, újra megingott a befektetők hite az orosz politikában. Egyes elemzők újabb orosz válságtól tartanak, de hangsúlyozzák, hogy Magyarországra nem lenne olyan komoly hatással, mint az 1998-as válság volt. 

Német nyugdíjasok elvonókúrán

Gerhard Schröder német kancellár hivatali idejének legnehezebb döntését hozta meg múlt hét vasárnap: jövőre nem emelkednek a nyugdíjak. A várakozásoknak megfelelően az ellenzék, az érdekvédő szervezetek és a nyugdíjasok egy emberként tiltakoztak a terv ellen. A szociális szövetség elnöke, Walter Hirrlinger leplezetlenül fenyegetőzött, és a 20 millió nyugdíjasnak azt tanácsolta, hogy a következő választásokon nyújtsák be a számlát a megszorítások miatt a jelenleg kormányzó pártoknak. 

KÁVÉSZÜNET

Beszélgetés Kabos Lászlóval

Pesti kabaré, zsidó humor, aki nélkül nem létezett Vidám Színpad: Kiskabos. A legendás magyar humorista nemzedék egyik képviselője, több mint ötvenéves színházi karrierrel a háta mögött. A közönségkedvenc Kabos Lászlót 80. születésnapja alkalmából kerestük meg.

Vagabond

Új filmmel jelentkezett Szomjas György. A meghökkentő témákat kedvelő filmrendező ezúttal is olyan szférába vezeti be a nézőket, melyről az átlagember alig tud valamit. Vagabond cím? filmjében a budapesti táncházak világába, a népzene és néptánc kedvelői közé visz el bennünket. 

A simítás trükkjei

Napjaink egyik leghétköznapibb teendője ruháink mosása-vasalása. De ez nem volt minden korban ilyen egyszer?!

Kémhálózat figyelte a MU sztárjait

Kémek, hazugságok, orgiák – ezzel a címmel közölt szemelvényeket egy brit bulvárlap a Manchester United egykori biztonsági főnökének megjelenés előtt álló könyvéből. Michael "Ned" Kelly, aki tizenegy évig szolgált a brit különleges egységben (SAS), a klubvezetők, elsősorban Sir Alex Ferguson vezetőedző utasítására valóságos kémhálózattal figyeltette a MU játékosait, illetve azokat, akikkel a klub szerződést kívánt kötni. Mint írja, harminc mérföldes körzetben mindent tudtak arról, ami a vörös ördögökkel történt.

Édes élet Itáliában

Gyömbér, ánizs, fűszer és csípőspaprika: ezek az aromák sem hiányozhatnak a Streglio cég csokoládékölteményei közül – derült ki az olaszországi Perugia városában immáron 10. alkalommal megrendezett Eurocsokoládé Fesztiválon. 

DUMA PLÁZA

Pénzen nem vehetsz barátokat, de lehetőséged van színvonalasabb ellenségeket szerezni.(Lord Mancroft, brit politikus)

Megszökött a kórházból az éhezőművész

Megszökött a kórházból David Blaine illuzionista, aki egy hete fejezte be több mint hathetes koplalási világrekord-kísérletét Londonban.

Gyorshajtás-stop

Szokatlan módszert próbálnak ki egy amerikai kisvárosban a sebességkorlátozás betartatására. A rendőrség szerint a hagyományos fekete-fehér táblák mit sem használnak, ezért a New Jersey-i Mount Hollyban ezentúl élénk színű, vicces táblákat helyeznek ki az utak mentén.

Limuzinok kalapács alatt

Szeretnék eladni az egykori keletnémet Politbüro limuzinállományát – köztük Erick Honecker, Kelet-Németország legutolsó kommunista vezetőjének rendelés után készített, 80 centiméterrel megnyújtott Volvóját.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!