hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Többet hoznak a babák
Lakbértámogatási reform

2003. 11. 03.
Jövőre lényegesen emelkedik a szocpoltámogatás, és átalakul a bérlakásprogram – jelentette be Csabai Lászlóné lakásügyi megbízott. A Nemzeti Lakásprogramról szóló konferencián ígéretet tett egy kiszámítható és hosszú távon is működőképes lakáspolitikai támogatási rendszerre.



Jövőre emelkedik a szocpol Fotó: Somorjai L.

Jövő év áprilisától jelentős összeggel emelkedik a szocpol. Egy gyermek után a mostani 600 ezer forint helyett 800 ezer forint jár. Két gyermek esetében a jelenlegi 1,6 millió helyett 2 millió, három gyermek esetében pedig 2,7 helyett 3,2 millió. 800 ezer forinttal, 4 millió forintra emelkedik a szocpol, ha négy gyermeket nevel egy család. 

Csabainé kifejtette, januártól kísérleti jelleggel változik a lakbér támogatási rendszere. Jövőre nem a lakást, hanem a bérlőket támogatják, méghozzá a lakásfenntartás költségeinek és a család jövedelmének függvényében. Elképzelhető az is, hogy a lakbér kiszámításánál valamelyik gyermekkedvezményt is figyelembe veszik. Az elképzelések szerint egy családnak a nettó jövedelmük 15-20 százalékát kellene lakbér gyanánt fizetni, és a fennmaradó részt az állam, illetve az önkormányzat állná. A rendszer célja azon családok helyzetén segíteni, akik rendszeres jövedelemmel rendelkeznek ugyan, de nem tudják kifizetni a magas piaci albérleti díjakat.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!