hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2003. 11. 14. (VII/46) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Belső ellenállás

Az iraki háború kezdete óta az amerikai közvélemény többsége most fordult először szembe a Bush-kormányzat Irak-politikájával. Az elmúlt héten végzett közvélemény-kutatási adatok alakulását jelentősen befolyásolta, hogy a folyamatosan növekvő katonai veszteségek kikezdték a Bush-kormányzatba vetett bizalmat. Az elnök azonban továbbra is kiáll amellett, hogy győzelemre viszi ezt a háborút.

Exodus Betlehemből

II. János Pál a terrorizmus elutasítására szólított fel egy hétfői vatikáni kihallgatáson, amelyen a Palesztin Felszabadítási Szervezet keresztény tagjainak egy küldöttségét fogadta. "A terrorizmust minden formájában el kell ítélni – hangsúlyozta a delegáció előtt –, mert az árulás az emberiség ellen, másrészt pedig teljességgel alkalmatlan arra, hogy egy nép szabadságához szükséges politikai, erkölcsi és szellemi alapokat lefektesse." 

Megállt a bécsi gyors

Ausztriában nem gyakoriak a sztrájkok, azon egyszer? oknál fogva, hogy kevés kivétellel eddig mindig működött a társadalmi partnerség – tehát a munkaadók és munkavállalók a tárgyalóasztalnál oldották meg a problémákat.  Amióta azonban jobboldali a kormány, gyakran jelentős döntéseket hoz meg anélkül, hogy valóban tárgyalna a szakszervezetekkel. Legutóbb az Osztrák Államvasutak, az ÖBB privatizálásáról és négy részre osztásáról született kormánydöntés, amit a parlamentnek még el kell fogadnia. Ez természetesen a vasutasok jogaiba vág. A döntés azonban számos más problémát is felvet. Eddig a vasút volt a legbiztosabb közlekedési eszköz Ausztriában; a változás annyit jelent, hogy nagy valószínűséggel a biztonság rovására fognak spórolni, hiszen ez így történt eddig mindenütt, ahol a vasutat privatizálták. 

A fanatizmus Mekkája

Az iszlám fanatizmus felfalja saját gyermekeit. Ezt a kegyetlen igazságot újra és újra a szaúdi vezetés orra alá dörgöli az al-Kaida, de az eddig láthatóan nem volt hajlandó szembenézni a tényekkel. Az al-Kaida ténykedése, bin Laden népszerűsége, a jelenlegi merénylethullám és a királyi család helyzetének megingása ugyanis nem valami ellenére, hanem éppen valami miatt következett be.

Belföld

A harag papja

A Fővárosi Ítélőtábla felmentette a közösség elleni izgatás vádja alól ifjabb Hegedűs Lórántot. A református lelkész 2001 augusztusában a MIÉP alelnökeként és országgyűlési képviselőjeként a párt XVI. kerületi, Ébresztő cím? lapjában az úgynevezett "galíciai jöttmentek hadáról" írva arra szólított fel: "Rekeszd ki őket, mert ha nem teszed meg, ők teszik meg veled!" Az ítélet számos közéleti szereplőt késztetett – nemegyszer indulatos – állásfoglalásra, illetve felerősítette a büntető törvénykönyv gyűlöletbeszéddel kapcsolatos részének módosítása körüli vitát is.

Primitív bírói ítélet

Országos méretűvé dagadt a magyarcsanádi testvérpárnak az a kártérítési pere, amelyet a magyar állam ellen indítottak. Gán Miklós és Zoltán tizenöt hónapot töltött előzetes letartóztatásban nyereségvágyból elkövetett emberölés vádjával. A bírósági eljárás folyamán azonban bebizonyosodott a fivérek ártatlansága. A kártérítési per során a bíróság "primitív személyiségükre" hivatkozva alacsonyabb összeg? kártérítést állapított meg. Az ügyben már a miniszterelnök is megszólalt, mert véleménye szerint "nincs demokrácia, nincs modern köztársaság akkor, ha bárki kirekesztésre hívhat, ha bárki hivatalos okiratban primitívnek nevezheti embertársát". 

Tévétragédia egyenes adásban

A közszolgálati televízió a rendszerváltás óta folyamatos válságban van. Arra, hogy miért, talán olyan mementók adhatnak választ, mint a jelenlegi tévéelnök legutóbbi allűrje a reklámidő kiárusításával. Tette egyhangú rosszallást váltott ki az ellenzékből és kormányoldalból: mennie kell. A káosz azonban marad.

Hit és értékek

Trópusi lencsefőzelék

Volt egyszer két testvér. Egy szép napon az egyikük finom ételt készített, de jött a másik és megette. Emiatt óriási veszekedés támadt köztük, és az a testvér, amelyik megette az ételt, elment messzi földre, ahol később nagyon meggazdagodott. Ismerős a történet? Pápua Új-Guineában, 1961-ben folytatódik, mégpedig Victor Schlatter és családja érkezésével. A helyiek örömmel fogadták a fehér bőr? amerikai családot, meg voltak ugyanis győződve arról, hogy a gazdag testvér tért vissza hozzájuk, hogy megossza velük a javait. Ebben nem is tévedtek: a fehérek "jó hírrel" érkeztek, azaz a Bibliával. Egyelőre szóban, mivel az írásbeliség csak Schlatterék érkezésével vette kezdetét a törzsben.

HÁTTÉR

A szabadságnak ára van

Az elmúlt napokban kiéleződött a vita a gyűlöletbeszéd jogi megítélése körül. Cikkünkben a vita fontosabb pontjaira kívánunk rámutatni, előrebocsátva, hogy álláspontunk a szólásszabadság védelmében fogalmazódik meg, tehát sok, a témában elhangzott megszólalással szemben ez az írás kifejezetten szabadságpárti.

"Kaya Ibrahim 16 éve a barátom…"

Az úgynevezett Fidesz-közeli cégekkel kapcsolatos botrány nem sokkal a párt 1998-as kormányra kerülését követően robbant ki. A gyanú szerint a kilencvenes évek közepén több mint tíz, adósságokkal és köztartozással terhelt céget adtak el egy Kaya Ibrahim nev? török vendégmunkásnak, és egy Josip Tot névre hallgató horvát kertésznek.  A tranzakció folytán a régi tulajdonosok cégeikkel együtt a tetemes adósságoktól is megszabadultak. Mivel az "új" tulajdonosok állították, hogy semmi közük az ügylethez, az adófizetők pénze elúszott. A rendőrség háromévnyi nyomozás után, 2001-ben eredménytelenül zárta le az ügyet.  A napokban azonban váratlanul a nyilvánosság elé lépett Weisz József vállalkozó, aki azt állítja: 1995-ben ő továbbította egy illetőnek Kaya Ibrahim, Josip Tot és mások adatait. Weisz ugyanakkor azt is állítja: sem ő, sem a "kiközvetített" személyek nem tudták, mihez adják a nevüket. Weisz Józseffel Tótújfalun beszélgettünk.

Tudáshasadás

Az elmúlt héten Magyarországon újra középpontba került a tudomány. Budapesten tartották ugyanis a World Science Forum nev? tanácskozást, amely neves tudósok és közéleti szereplők részvételével zajlott. A konferencia iránti társadalmi érdeklődés igazolja a Gallup felmérését, amely szerint a tudomány iránti érdeklődés tekintetében az EU tagjelölt országai között Magyarország a második helyet foglalja el, de ez az érdeklődési szint meghaladja az európai átlagot is. Ez különösen annak fényében jó eredmény, hogy a rendszerváltás után a tudomány iránt jelentősen megcsappant az érdeklődés az írott és az elektronikus sajtóban egyaránt. A tudományos népszerűsítés helyett pedig az áltudományok kaptak szerepet. Az elmúlt években ez a trend megfordulni látszik – ezt mutatja például a Mindentudás Egyetemén elhangzó előadások iránti széleskör? érdeklődés –, ezért különösen aggasztó a politikai vezetésnek, a tudomány iránti – a World Science Forumon is tapasztalt – langyos magatartása.

Fogások és kifogások

Az ellenzék részéről számos kritika fogalmazódott meg a költségvetéssel kapcsolatban. Varga Mihály fideszes gazdaságpolitikus szerint hiteltelenség és a korábbi ígéretek be nem tartása jellemzi a jövő évi költségvetést. Bírálta a kormány jövedelempolitikáját, amely életszínvonal-csökkenést eredményezhet, és az önkormányzatok drámai elszegényedéséhez vezethet. Úgy látja, a Medgyessy-kabinet semmilyen gazdaságpolitikát nem dolgozott ki, és nem védi meg a gazdákat az uniós csatlakozás előtt. Lapunknak nyilatkozó gazdasági szakértők részben osztják az ellenzék bírálatait. 

Bársonyszékeket ingat az EU-csatlakozás

A héten tovább folytatódott az EU-országjelentéssel kapcsolatos vita. Úgy tűnik, az Európai Unióval kapcsolatos kérdések több miniszter székét mozgatták meg. Megfigyelők szerint először az uniós parlamenti képviselők szavazásáról rendelkező törvény meg nem szavazása Lamperth Mónika belügyminiszter, majd a nyilvánosságra került EU-országjelentésben megfogalmazott kritikák Németh Imre agrárminiszter bársonyszékét ingatták meg. A napokban a parlamentben is zajló csatározások lényege a felelősség megállapítása.  A hazai politikai életre jellemzően azonban a jórészt szakmai kérdéseken alapuló problémát pártalapon, hozzáértő szakértők nélkül vitatják meg a politikusok. 

Elégedetlenek vagyunk az életszínvonalunkkal

Az elmúlt évek dinamikus béremeléseivel szemben a lakosság kétharmada elégedetlen családjának jelenlegi anyagi helyzetével. A GfK Piackutató Intézet legfrissebb felméréséből kiderül, hogy a felnőttek mintegy fele pedig nem jön ki havi fizetéséből. A 40 évnél idősebbek pesszimistábbak, míg a fiatalok optimisták a jövőjük megítélésében. 

Új elnök a csúcsbank székében

A gentlemen agreement értelmében az EU legfontosabb pénzügyi intézményét, az Európai Központi Bankot (EKB) novembertől a francia jegybank elnök, Jean-Claude Trichet vezeti. A német– francia vetélkedés kompromisszumaként elsőként a neves bankszakember, a holland Wim Duisenberg vezette az intézményt, akit most a francia bankár vált. Trichet beiktatása előtt nem sokkal mentette fel a párizsi bíróság csalásban való bűnrészesség alól, s ezzel tíz hónapos börtönbüntetést úszott meg a neves szakember. Az új elnök a közös európai valuta sikere zálogának tartott úgynevezett stabilitási paktum megőrzését tartja legfontosabb feladatának.

Kelet-Európa a korrupció fogságában

Magyarország az elmúlt 12 évben jelentős gazdasági átalakuláson és fejlődésen ment át, mégis úgy tűnik, hogy a korrupciót illetően minden maradt a régi – írta a tekintélyes svájci Neue Züricher Zeitung a közelmúltban az EU-csatlakozás előtt álló közép-kelet-európai államok korrupciós helyzetéről szóló elemző cikkében. Jól látják ezt Brüsszelben is, de óvatosan kezelik a kérdést, annál is inkább, mivel a gazdaságilag sokkal stabilabb nyugat-európai országokban is ismeretes ez a probléma. Még maga a brüsszeli bizottság is korrupciógyanús ügyekbe keveredett, de maradjunk most inkább "vadkeleten".

Szárnyakat kapott a Richter

Gyengültek a világ vezető indexei annak ellenére, hogy a héten számos pozitív hír is napvilágot látott. Amerikában 2001 januárja óta nem tapasztalt mélypontra süllyedt az újonnan munkanélküliségi segélyért folyamodók száma, és az október havi munkanélküliségi adat is javulást mutatott. Vállalati oldalon a Cisco eredménye meghaladta a várakozásokat, az Intelt pedig túlsúlyozásra minősítette fel a J.P. Morgan. Az angol jegybank 2000 óta először kamatot emelt, 25 bázisponttal 3,75 százalékra növelve az irányadó kamatlábat. 

KÁVÉSZÜNET

Nagy bevásárlásra készül a Manchester

Az angol bajnok Manchester United városi ellenlábasától, a City gárdájától készül vásárolni. A januári átigazolási időszakban a bajnok konkrét ajánlatot tesz az idén remek teljesítményt nyújtó francia Nicolas Anelkáért. A heves természetéről ismert francia és jelenlegi edzője, Kevin Keegan között alaposan megromlott a viszony az utóbbi időben, ezért Anelka önhatalmúlag kihagyta a hétvégén lejátszott Southampton elleni bajnokit.

Rablógyilkosság áldozata lett Dernell Stenson

Rablógyilkosság áldozata lett Dernell Stenson, az észak-amerikai profi baseball-ligában (MLB) szereplő Cincinnati Reds tehetsége – jelentette be a phoenixi rendőrség. A huszonö_t éves játékost még szerdán saját sportautójával együtt rabolták el egy scottsdale-i mulató elől, majd amikor menekülni próbált, több lövéssel végeztek vele, és a holttestet az út szélén hagyták. A brutális gyilkossággal összefüggésben négy személyt tartóztattak le. Stenson idén kapott bizonyítási lehetőséget az MLB-ben. (MTI) Fotó: Reuters

Pókember visszatér

- A pókiszonyt még csak sikerült valahogy legyőznöm, de ez a tériszony…  Egy Pókembernek öltözött férfi nem kis közlekedési káoszt okozott London egyik legforgalmasabb körzetében, a Tower Bridge környékén. A 36 éves férfi egy, a hídra néző daru irányítófülkéjébe zárta be magát, ahol több napot töltött. Tiltakozásának célja az volt, hogy az angol felelős szervek változtassák meg az egymástól külön élő szülők esetében az apák láthatási engedélyét. A férfi már nyolc hónapja nem találkozhatott kétéves kislányával, akinek kedvenc mesealakja a Pókember. A rendőrség lezárta a környező utakat, mondván, hogy az apuka veszélyt jelenthet a daru alatt közlekedő gyalogosokra és motorkerékpárosokra. Ezzel az intézkedésükkel azonban teljes közlekedési káoszt idéztek elő Dél-London körzetében. A közlekedési blokád elrendelése után pár nappal viszont visszavonták a döntésüket, amit azzal indokoltak, hogy "a férfi láthatóan nem szándékozik semmilyen tárgyat ledobni, vagy kiugrani a daru kabinjából". A londoni Kereskedelmi Kamara becslései szerint a blokád alatti minden egyes munkanapon tízmillió font veszteség érte az üzleti szférát. Az úttorlaszok felügyelete pedig további tízezer font kiadást jelentett naponta. (Reuters – Meleg Viktória)

DUMA PLÁZA

Sose szakítsd félbe ellenfeled, ha az éppen egy hibát követ el. (Bonaparte Napóleon)

József Attila a világűrben

Kisbolygót neveztek el Marik Miklós csillagászról és József Attila költőről. A Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) döntéséről a Magyar Csillagászati Egyesület titkára tájékoztatta az MTI-t. A 28492-es és a 39971-es sorszámú kisbolygó néhány napja viseli a Marik, illetve a József nevet – közölte Sárneczky Krisztián, a két égitest egyik felfedezője.

Kecskesors

Az idén is tanzániaiak ezrei sereglettek össze a minden évben megrendezésre kerülő országos kecskeversenyre. Ez egy jótékonysági esemény, ahol 60 állatot engednek össze egymással egy-egy verekedési futamban, mielőtt levágnák őket. A legtöbb kecske a vágóhídon végzi a verseny után, amelynek az a célja, hogy pénzhez juttassa a gazdálkodókat.

Ez aztán húzós

Lasha Pataridze, a volt szovjetunióbeli Grúziából származó fiatalember csaknem másfél tonnás minibuszt húzott el tulajdon füleivel. Az ifjú erőbajnok a kötéllel a füleire erősített minibuszt 158 lábnyi, azaz 48 méternyi távolságra vontatta a hatalmas tömeg figyelő szemei előtt Tbilisziben.

A babazsaru jól fogta az adást

Elektromos zavar leplezett le a héten egy előre kitervelt, ám nem túl sikeres rablást a németországi Hernében. Egy helyi családanya legnagyobb meglepetésére, csecsemősírást jelző készülékükön ahelyett, hogy gyermeke szuszogását hallotta volna, részletesen megismerhette a helyi bár kipakolásának menetét, amelyet a tettes CB rádión újságolt el barátainak. Balszerencséjére azonban a "babaőr" is fogta az adást, így aki végül is sírt, az minden bizonnyal a lefülelt rabló volt. (AFP)

Sport és luxus

Amióta Chris Bangle formatervező átigazolt a BMW-hez, megújult a márka arculata, ezt először két éve, a 7-es sorozat bemutatásakor tapasztalhattuk. Az új szemlélet átformálta a márka összes modelljét, a megszokott konzervatív formát felváltotta egy izgalmasabb dizájn.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!