hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2010. 01. 22. (XIV/3) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Lázadás Bostonban

Az amerikai választók fellázadtak Barack Obama és a Demokrata Párt ellen. A konzervatív Fox News hírcsatorna legalábbis ezt a következtetést vonta le a keddi időközi szenátorválasztás eredményéből, amelyen a tavaly elhunyt Ted Kennedy utódjáról döntöttek.

A „lefejezett” ország

Apokaliptikus mértékű pusztításról és megrázó történetekről számolnak be a haiti földrengés epicentrumából a szemtanúk.Azt továbbra sem tudni pontosan, hányan vesztették életüket a múlt keddi, Richter-skála szerinti 7-es erősségű rengésben, de egy amerikai tábornok feltételezései szerint 200 ezerre tehető a halálos áldozatok száma.

A sztyeppék örök elnöke

Január elsejétől az év végéig Kazahsztán tölti be az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet elnöki tisztét. A nevében foglalt két fő célon kívül az EBESZ hangsúlyosan őrködik az emberi jogok tiszteletben tartásán is. Ezen a téren pedig Kazahsztán nem jeleskedik – ezt számos alkalommal éppen a most általa elnökölt szervezet állapította meg.

Megbékélés Berlinben

A héten először ülésezett együtt Berlinben az izraeli és német kormány. A Reichstag épületében tartott rendezvény 65 évvel a holokauszt után jól jellemzi a két ország kapcsolatát. A közös napirend nem csak a megbékélésről szólt: tárgyaltak az elfogott izraeli katona, Gilád Salit német közvetítéssel való kiszabadításáról, az iráni atomprogram elleni fellépésről és a közel–keleti békefolyamat újraindításának feltételeiről is.

Belföld

Kibontakozóban egy új MDF–SZDSZ paktum

Közel húsz éve az úgynevezett MDF-SZDSZ paktum során két nagypárt kötött megállapodást, mellyel az első szabadon választott kormány működőképességét teremtették meg. Az elmúlt hetekben a két formáció a saját túléléséért küzdve egy új MDF-SZDSZ paktum kidolgozásába kezdett. Ha sikeresek lesznek, akkor az MDF „megugorja” az öt százalékos parlamenti küszöböt, egy, talán két liberálist bevisz a Parlamentbe, az SZDSZ pedig a későbbi önkormányzati választásokon újra frakcióval rendelkezhet a fővárosban.

Patak helyett vécélefolyó

Gyöngy Árpád, Budajenőn élő nyugdíjas öt év után nyerte meg perét, miután a falu többségével együtt nem tűrte szó nélkül, hogy a telki szennyvíztisztító üzem szennyet eresszen a Jenei-patakba, melynek partján az ő háza is áll. A Jenei-patak ma is koszlott vize immáron nem ganészagot áraszt, hanem vegyszer szagát. Közben átadtak egy jobb telki szennyvíztisztítót és a budajenőit is.

Kátyúk és benzinárak

Miközben adóemelés miatt a benzin és a gázolaj ára az egekbe szökkent az új év kezdetén, az autósoknak a tél beálltával katasztrofálisan leromlott utakon kellett a kátyúkat kerülgetniük. Az üzemben ­tartók szerint folyamatos az utak karbantartása, azonban ez kevés vigaszt jelent azoknak, akik balesetet szenvedtek, vagy autójukban keletkezett valamilyen kár. „Jobb” esetben ilyenkor kártérítésre tarthatnak igényt.

Büntetnék a holokauszttagadást a szocialisták

Nem tartja lehetségesnek a Fidesz, hogy még az utolsó – februári – parlamenti ülések egyikén tető alá hozzák a holokauszt és a kommunizmus áldozatainak emlékét védő törvényt. A javaslat a szocialisták miniszterelnök-jelöltjéhez köthető, aki a Kneszet Keresztény Szövetségesek Képviselőcsoportjának delegációjával találkozva kezdeményezte a jogszabály-módosítást a múlt héten.

Éhes gyerekek, kövér kutyák

Az állatvédelem ügye jó helyzetben van Magyarországon, míg az emberekkel foglalkozó szervezetek a létükért küzdenek. Az egyszázalékos felajánlások legfrissebb APEH-adatai szerint a Baptista Szeretetszolgálatnak például 14 millió forintot szavaztak meg honfitársaink, míg a Rex Kutyamenhelynek 119 milliót. Adója egyszázalékos felajánlásával mellesleg az adófizetők fele nem élt, emiatt 16 milliárd forint maradt szétosztatlanul. Mindeközben 30 ezer magyar gyermeknek nem volt mit ennie a téli szünetben.

Nyugdíjfront: A „svéd modellel” ütne az MSZP

Egy gazdasági hetilapban Varga Mihály, a Fidesz fő gazdaságpolitikusa utalt egy olyan bevezethető nyugdíjrendszerre, amit aztán a – különösen a baloldali – szakértők úgynevezett svéd modellként azonosítottak be. Később a focirajongó Fidesz-alelnök a rátámadó szocialista kritikákra azt válaszolta, hogy Svédországból legfeljebb a világ egyik legjobb csatárát, Zlatan Ibrahimovicot igazolnák. Ennek ellenére a szocialisták sorra bányásszák elő azokat a dokumentumokat, amellyel azt akarják bizonygatni, hogy a Fidesz-KDNP konglomerátumnak már évek óta a svéd modellen jár az esze.

Hit és értékek

Okok és tragédiák

Beszélhet egy lelkész egy természeti katasztrófa kapcsán bűnről és Isten ítéletéről? A világsajtó többségének – és a fehér házi szóvivőnek – véleménye szerint abszolút nem. Beszélhet egy politikus arról, hogy a tragédia a „Földanya” munkája volt? Hillary Clinton nyilatkozata alapján igen, sőt még elismerést is kap érte. A haiti földrengés után újra előkerült a világnézeti kettős mérce a médiában és a politikában.

Pápalátogatás a római zsinagógában

XVI. Benedek pápa vasárnap a Tiberis másik partjára látogatott, s tiszteletét tette a valamikori zsidó gettóban álló zsinagógában. Az esemény helyszíne ugyanaz az épület volt, ahol 1986-ban II. János Pál történelminek nevezett látogatása is zajlott. Katolikus egyházfő akkor lépett be először zsidó imaházba. Ám míg akkor mindenki a történelmi megbékélés első reményt keltő aktusát ünnepelte, a vasárnapi látogatás már sokkal inkább a feszültségek oldásáról szólt.

HÁTTÉR

Fidesz-dilemmák: Se veled, se nélküled IMF

Szinte nem telik el nap anélkül, hogy a Fidesz ne bírálná a regnáló kormány intézkedéseit. Bár a programját eddig senki sem ismeri, kisejlik, komoly változtatásokat hajtana végre a gazdaság-politikában. Csak egy a gond: útjukban áll az IMF.

„Az egyetlen komoly dolog, amit a celeb tehet, az, hogy meghal”

A nézők nem azért fogyasztanak médiaszemetet, mert erre van igényük, hanem azért, mert ezt teszik eléjük. Ha kialakulna egy széles és mélyen tagolt média­piac, amelyben az egyetemes és nemzeti kultúra elemei képeznék a mainstraim vonalat, akkor az olyan nyomasztó műsorok, mint a Benkő feleséget keres, a perifériára szorulnának. Ezt azonban csak megfelelő médiaszabályozással lehet elérni.

Mégis létezett El Dorado?

Több mint ötszáz éves álom, ami talán soha nem is létezett… vagy mégis? A Google Earth talán segíthet megtalálni a hajdanvolt aranyváros, El Dorado maradványait.

Ami a Jobbik képviselőjelöltjeinek bemutatásából kimaradt

Orvosok, jogászok, mérnökök, vállalkozók, tanítók, gárdisták, egykori csurkisták, néhány kiábrándult fideszes, antiszemiták és rasszisták. Fenti foglal­kozások és ismérvek világlanak ki elsőként a Jobbik parlamenti képviselőjelölt-listáját bön­gészve. A párt a hét végén mutatta be egyéni indulóit.

A mélység Kolumbusza

A Föld legmagasabb hegycsúcsát, a Csomolungmát több ezrenhódították már meg. A Hold kráterektől szaggatott felszínére is már összesen 12 űrhajós tette a lábát, amióta Neil Armstrong elmondta azt a híres mondatot a landolás után. Az óceán legmélyebb pontján azonban mind ez idáig csupán két ember járt. Ennek tudatában még nagyobb jelentősége van annak az 50 évvel ezelőtti expedíciónak, amely feltérképezte a titokzatos mélységet.

„Az igazi Gárda csakis székely lehet, s nem magyar”

Botrány Kolozsváron a Magyar Gárda Székely Szakasza miatt – írta nemrég a legnagyobb példányszámban megjelenő bukaresti napilap, az Adevarul.  A múlt héten megjelent összeállítás azt hangsúlyozza, hogy a Magyarországon betiltott szervezet előre megfontoltan helyezte át a tevékenységét Romániába, ahol „pincekocsmákban” és a hegyekben, „titkos helyeken” folyik a tagtoborzás és a katonai jellegű kiképzés.

KÁVÉSZÜNET

BLIND SIDE: árnyékból a fénybe

Az amerikai futballvilág egyik ünnepelt tehetségéről, Michael Oherről készült filmben nyújtott alakításáért vehetett át Golden Globe-díjat a héten Sandra Bullock. A Magyarországon – egyelőre – nem játszott Blind Side a nehéz sorsú afroamerikai fiú igaz és megindítót történetét meséli el, aki új családja segítségével indul el a felemelkedés útján.

Fantasy mindhalálig

„Az első csapat 2 wipe után oszlott… 3 DPS 2K alatt volt… Healeltem én discként, meg 2 holy pala akik együtt nem toltak annyit, mint én az absorbjaim nélkül. Sparkokat nem kezelték, vagy ha mégis lelőttek egyet, csak a DPS fele állt bele…” Érti? Lehet, hogy Ön most nem, de szerte a világon millióknak a virtuális fantasyvilágot átélhetővé tevő World of Warcraft (WoW) című számítógépes játék jelenti a közös nyelvet. A jelenlegi adatok szerint a WoW regisztrált, azaz fizetős felhasználóinak száma világszinten meghaladja Magyarország népességét. Az öt éve elérhető játék világában tehát országnyi ember merül el nap mint nap. Ez a szám folyamatosan növekszik, és ahogy látni fogjuk, az elmerülés egyáltalán nem túlzó megállapítás. Sok szakember szerint egy új jelenség kialakulásának lehetünk tanúi: ez nem más, mint a számítógépes játékoktól való kóros függőség.

Otthonunk illata

Otthonunk hangulatát a berendezésen és stíluson kívül az illatok is meghatározzák. Látogatóink első benyomásai az orrukon keresztül érik őket, és nekünk is fontos, hogy kellemes miliőben pihenjük ki a hétköznapok fáradalmait.

Szaunaetikett

Valószínűsíthető, hogy a közép-amerikai indiánok, maják, aztékok használtak először izzasztó kamrákat, elsősorban gyógyítás céljából. Egy brit régész, Norman Hammond maja városokban vezetett ásatásai során rábukkant egy kb. i.e. 900-ból fennmaradt szaunaépületre. Itt izzasztással gyógyították a betegeket, de a nép testedzésre is igénybe vette az agyagtéglából épített speciális fürdőt.

Minden törökök atyja

Mustafa az Oszmán Birodalom ma Szaloniki néven ismert városában született. Anyja szláv származású, szőke, kékszemű asszony volt, így esett, hogy Mustafa nem éppen klasszikus török fizimiskával rendelkezett. Az anya, Zübeyde, mélyen vallásos volt, ennek megfelelően azt akarta, hogy fia vallásos nevelést kapjon. A szabadabban gondolkodó Ali azonban olyan iskolába akarta beíratni a fiát, ahol nyugati módszerekkel tanítottak.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!