hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kibontakozóban egy új MDF–SZDSZ paktum
Ugrási kísérlet

2010. 01. 22.
Közel húsz éve az úgynevezett MDF-SZDSZ paktum során két nagypárt kötött megállapodást, mellyel az első szabadon választott kormány működőképességét teremtették meg. Az elmúlt hetekben a két formáció a saját túléléséért küzdve egy új MDF-SZDSZ paktum kidolgozásába kezdett. Ha sikeresek lesznek, akkor az MDF „megugorja” az öt százalékos parlamenti küszöböt, egy, talán két liberálist bevisz a Parlamentbe, az SZDSZ pedig a későbbi önkormányzati választásokon újra frakcióval rendelkezhet a fővárosban.

Az SZDSZ holdudvarában már több hónapja megszületett az az ötlet, hogy egy új választási szövetséget hozzanak létre Bokros Lajos nevével fémjelezve, ha már az MDF "elhappolta" előlük a liberális körökben is népszerű közgazdászprofesszort. A koncepció lényege az alábbi: mivel mind az SZDSZ, mind az MDF elvesztette korábbi törzsbázisát, hitelét és népszerűségét, miközben az infrastruktúráját nem, ezért a két szervezetnek összefogva egy új bázist kellene megcéloznia, méghozzá a gyurcsányi politikából kiábrándult mérsékelteket.

Az alaptézis szerint a Bokros Lajos mögötti „első sort" tíz olyan értelmiségi képviselte volna, akik nem voltak részesei az elmúlt nyolc év balliberális politikájának. Úgy tudni, hogy szabad demokrata háttéremberek tanulmányt is késztettek arról, hogy egy ilyen mozgalom akár 10-15 százalékos támogatottságra is szert tehetne. A kulcsmomentum az lett volna, hogy az SZDSZ és az MDF neve, ami szerintük nagyon megkopott, nem szerepelt volna a kampányban. Illetve a pártokat eddig szimbolizáló politikusok - akár Demszky Gábor, vagy Dávid Ibolya - is a háttérbe húzódtak volna, hogy ne rontsák az „új szövetség" esélyeit.

Az SZDSZ tett az elgondolás megvalósítása felé lépeseket is. Retkes Attila pártelnök bejelentette: lehetséges, hogy nem állítanak miniszterelnök-jelöltet, illetve jelezte, hogy Bokros Lajos politikája szimpatikus számukra.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!