hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2010. 02. 12. (XIV/6) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Kicsavart narancs

Az ukrán elnökválasztás második fordulója a sokak által vártnál kevésbé szoros eredményt hozott. Viktor Janukovics meggyőző többséggel több mint 3 százalékot vert rá Julija Timosenkóra. Ettől azonban még semmi, vagy jóformán semmi sem oldódott meg Ukrajnában.

Obama sem találja a békereceptet a Közel-Keleten

Barack Obama több mint egy éve tartó jó szándékú törekvései az izraeli–palesztin konfliktus megoldására kevés eredményt hoztak. Obama közel-keleti megbízottja, George Mitchell rendkívüli erőfeszítései és Netanjahu egyoldalú gesztusai ellenére Mahmúd Abbász palesztin vezető a tárgyalásokat továbbra is előzetes feltételekhez köti. A kétoldalú viszonyt közben egyre inkább beárnyékolja a héten felgyorsított iráni atomprogram, valamint a Hezbollah, amely Libanon középső területeire csoportosította át a rakétáit, hogy ezzel az egész országot bevonja egy Izraellel vívott esetleges újabb háborúba, továbbá a Szíria részéről érkező fenyegetetés.

Belföld

Virtuális szárnybontás: indul az online kampány

Annak ellenére, hogy a legfontosabb közösségi oldalakon már 7-800 ezer főre ugrott a hazai regisztráltak száma, és a 15-24 évesek 80 százaléka, a 25-34 éveseknek pedig 60 százaléka szörfözik rendszeresen a hálón, a magyar politika mintha nem kezelné rangján az online világot. Legalábbis ez mutatkozik meg a parlamenti pártok szórványos, strukturálatlan és az internetre inkább rácsodálkozó, mintsem azt alkalmazó kampányából.

A hét eseményei

Orbán készen áll a nagy feladatra„Készen állok, hogy Magyarország nagy vállalkozásában a magam feladatát ellássam” – jelentette ki évértékelő beszédében Orbán Viktor. Mint mondta, a jövő és nem a bosszú kormányzásának kell következnie a választások után, de hangsúlyozta, nem lehet szemet hunyni afelett, ami történt az elmúlt években. A Medián elemzése szerint a Fidesz elnökének évértékelőjét „háromnegyedre” értékelte az ország: a Fidesz-szimpatizánsok körében az „osztályzat” 4,2, míg az összes többi párt támogatói, illetve a párt nélküliek körében is hármas alatt maradt.

Út a siker iskolájába

A Sólyom László által életre hívott Bölcsek Taná­csa az elmúlt hetekben mutatta be Szárny és teher című tanulmánykötetét, amelyben a korrupcióval és a hazai oktatással kapcsolatban fogalmaztak meg ajánlásokat. Csermely Péter biokémikus professzor az oktatási rész felelőseként nyilatkozott a Heteknek.

Régi lemez: Előkerült az egyházi kártya

Hosszú szünet, kilenc év után ismét téma Magyarországon az egyházalapítás és a kap­cso­lódó vélt vagy valós visszaélések lehetősége. A hozzárendelt médiajelenlét és újságírói han­gulatkeltés alapján azt gondolhatnánk, hogy tényleg káosz uralkodik a vallási piacon, a tények tükrében azonban ez távolról sincs így.

A kirúgottak „Lobbiknak” titulálják a pártot

Több helyi Jobbik-vezetőt és párttagot zártak ki a pártból. Csak a piszkos munkára kellettek, mondja egyikük, másikuk pedig egyenesen a választók bocsánatáért esedezik.

A kétharmadon innen és túl

A közelgő parlamenti választások győztesének kiléte már nem kérdés a közvélemény-kutató és politikai elemző cégek számára sem. Azt viszont korántsem gondolhatjuk, hogy a szavazásnak nincs tétje, hiszen a parlamenti összetétel alapvetően meghatározza a következő négy év törvényhozását.

Bárándy: „Politikai nyomás nehezedett a BKV-vezetőkre”

Balogh Zsolt, a BKV korábbi megbízott vezérigazgatója azért nem lett vádlott, mert olyan információkkal szolgált a rendőrség számára, melyek a sajátjánál súlyosabb bűncselekmények leleplezését segítik elő. Az egykori vezetőre politikai nyomást gyakoroltak, és ezt bizonyítani is tudja – mondta a Heteknek adott interjúban Balogh jogi képviselője, Bárándy György.

Bilincses kampány

Váratlanul előzetes letartóztatásba helyezte az ügyészség Demszky Gábor főpolgármester főtanácsadóját, a széles közvélemény előtt ismeretlen Mesterházy Ernőt, aki nem mellesleg az MDF-SZDSZ összefogás motorja volt. Demszky utalt arra, hogy akár a „nagypolitika” is lehet a bilincselés oka, mivel a Bokros Lajos mögött felsorakozott formáció veszélyt jelent mind az MSZP-re, mind a Fideszre nézve. A Fidesz nem reagált a felvetésre, a szocialisták szerint érthetetlen, amit a városvezető állít.

Hit és értékek

Őfelsége, a Szent Korona

„A Szent Korona a magyar állam folytonosságát és függetlenségét megtestesítő ereklyeként él a nemzet tudatában és a magyar közjogi hagyományban” – áll a 2000-ben elfogadott millenniumi Szent Korona-törvényben. Az akkori parlamenti erőviszonyok nem tették lehetővé, hogy a Szent Korona-tan alapján új alkotmány szülessen, a kez­de­mé­nyezők egy része azonban nem tett le arról, hogy megfelelő (kétharmados) felhatalmazás birtokában a szimbolikus gesztusokon túlmutató közjogi tartalmat adjanak a Szent Koronának. Egy ilyen lépés azonban a történelmi példák alapján számos ellentmondást hordozna, nem is beszélve arról a kínos tényről, hogy utoljára Szálasi Ferenc tett esküt a koronára.

HÁTTÉR

2010. február 12-ei számunkban írták

A sztyeppék örök elnökeA cikkben szereplő, az ország parlamenti rendszerével kapcsolatos információk pontosításra szorulnak. A 107 tagú képviselőházban – Kazahsztán parlamentje kétkamarás, a madzslisz mellett az 1995-ben elfogadott alkotmány alapján a 39 tagból álló szenátus is létezik, melynek 7 tagját az államfő nevezi ki – 9 képviselő az etnikai kisebbségek képviselője, akik nem feltétlenül a kormánypárt, a Nur Otan („Haza Fénysugara”) párt tagjai, eltérően a képviselőház 98 tagjától. Említést érdemel továbbá, hogy Kazahsztán szuverenitásának kihirdetésére már 1990. október 25-én sor került. Ez a nap egyúttal az ország nemzeti ünnepe. Kazahsztán független országnak az 1991. december 16-án tett proklamáció napjával kezdődően tekinthető.dr. Hamza Gábor

Elveszett korosztály - Élet ötvenen túl

György autószerelő, egy éve munkanélküli. Húszéves szakmai tapasztalattal és kiváló referenciákkal rendelkezik – mégis lassan kétszáz sikertelenül elküldött álláspályázaton van túl. Amint meghallják, hogy ötvenkét éves, rögtön elillan az érdeklődés. Hazánkban az ötvenes korosztály csak nagy nehézségek árán jut új álláshoz, tömegesen szorulnak vissza a feketemunka világába, vagy kénytelenek filléres alkalmi munkákból fenntartani magukat. Helyzetük csak a nyugdíjkorhatár elérésekor válik igazán drámaivá…

Repedező eurózóna

A hétvégi G7-csúcson Kanadában is téma volt a „görög dráma”, azaz a váratlan, drasztikus költségvetési hiány. De a probléma ennél jóval nagyobb, hiszen Görögország mellett Spanyolország és Portugália, sőt Olaszország stabilitása is meginoghat. A válságkezelés miatt hatalmasra duzzad a franciák, a britek és a németek államadóssága is. Szakértők azon vitatkoznak, meginoghat-e az eurózóna.

A zavaros múlttudat kihat a politikai tudatra

Az Országgyűlés elnöke pályázatot írt ki az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatói posztjára. A pályázók egyike Budapest Főváros Levéltárának korábbi főigazgatója, Varga László.

Báthory véres legendája

Juraj Jakubisko Báthory című mozija a legújabb kísérlet gróf Nádasdy Ferencné, Ecsedi Báthory Erzsébet „horrorisztikus elemekkel tarkított” életének bemutatására. 1971-ben Harry Kümmel Vér az ajakon és 1974-ben Walerian Borowczyk Erkölcstelen mesék című alkotásai voltak filmes előhírnökei a „kelet-európai Fellini” által újrafeldolgozott „vérgrófnőlegendának”.

Nektár helyett hamu

Jogerős engedély birtokában megkezdődött a Tokaj-hegyaljai borvidék kapujának nevezett Szerencsen egy 50 megawatt teljesítményű, szalmatüzelésű erőmű építése. A beruházást azonban civilek és politikusok közül is sokan helytelenítik, hiszen – mint a múlt heti budapesti tiltakozáson is elhangzott – az erőmű veszélyezteti a világörökséget, környezetterhelő, és kizárólag a tulajdonosok gazdasági érdekeit szolgálja a teljes magyar társadalom ellenében.

Gigászok csatája

Apple, Google, Microsoft: három cég, amelyek egy-két évtized alatt a semmiből korunk meghatározó jelképeivé nőtték ki magukat, miközben székhelyük alig néhány kilométerre van egymástól. A digitális világban szinte mindenki kapcsolatban áll velük: ott vannak, amikor bekapcsoljuk a számítógépünket, böngészünk az interneten, zenét vagy bármilyen más digitális tartalmat használunk, illetve keresünk. Havonta akkora bevételt termelnek, amiből ki lehetne fizetni a teljes magyar államadósságot.

A Lindbergh-bébi elrablása: az első globális celebhír

Hetvenöt évvel ezelőtt, 1935. február 13-án egy New Jersey állambeli bíróságon alig hathetes tárgyalás után halálra ítéltek egy embert, akinek a bűnösségében még ma is sokan kételkednek. Az „évszázad perének” tartott tárgyalássorozatot a világsajtó mindvégig érdeklődő figyelemmel kísérte, ugyanis a kor egyik legismertebb és legnépszerűbb férfija is érintett volt benne.

KÁVÉSZÜNET

Jeges játékok

A téli olimpiák a nyári játékoknál ugyan kevesebb sportággal, versenyszámmal és indulóval zajlanak, ugyanakkor látványban talán felülmúlják azokat. 1924 és 2006 között 20 téli olimpiát rendeztek. Mivel Árpád apánk nem kívánt hegyet mászni, nekünk innen az alföldről – érthetően – kevesebb érem jutott, de azért jutott.

Roger Federer, a tenisztörténelem királya

„Azt hiszem, elég jól ütöttem a labdát.” Ezt a rövidke mondatot ejtette el Roger Federer, miután végigverte a fél mezőnyt a „kenguruk földjén”. A svájci teniszcsillag 16. győzelmét szerezte meg a kiemelkedő presztízzsel bíró januári mestertornán, amivel egy újabb rekordot felállítva messze maga mögött hagyta a tenisztörténelem korábbi legendáit.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!