Mesterházy: többen vagyunk, mint gondolják
A választók 40 százalékát kitevő, pártválasztásukban még bizonytalan, illetve rejtőzködő szavazók között fellelhető MSZP-s támogatók miatt a szocialista szavazók sokkal többen vannak, mint azt bárki gondolná – mondta Mesterházy Attila Szigetszentmiklóson, egy kampányrendezvényen. Az MSZP miniszterelnök- jelöltje beszédében külön szólt a válságkezelés hatékonyságáról, majd a Fidesz – szerinte irreális – választási „ígérethalmazát” elemezte. A rendezvényen helyi lakosok szerint 20-25 jobbikos is részt vett, de egy-egy „beletapsoláson” kívül nem zavarták meg a rendet.
Bokros értékelt és gyerekkönyvet írt
Az MDF az egyetlen párt, amelynek megvalósítható programja van, és annak végrehajtása azt az eredményt hozza, amit a párt ígért – jelentette ki Bokros Lajos, aki évértékelő beszédében azt is hangsúlyozta, hogy okos államra van szükség, amely tisztakezű. Az MDF miniszterelnök-jelöltje a kampány részeként egy gyermekeknek szóló könyvet is kiadott, amelyben illusztrációként több oldalon egy bajszos férfi tűnik fel. A kötetet a kopogtatócédulák gyűjtése során osztogatják.