hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2010. 10. 29. (XIV/43) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Koszovói modell

Netanjahu izraeli kormányfő a részleges és ideiglenes építési moratórium meghosszabbítását ahhoz a feltételhez kötötte, hogy a Palesztin Hatóság ismerje el Izraelt a zsidó nemzet államaként. Mahmúd Abbász ezt elutasította, majd közölte: a Palesztin Hatóság sosem fogja elismerni Izraelt. Ugyanakkor lépéseket tett a Gázai övezetben uralkodó Hamasz felé, hogy egyeztessenek a közös fellépésről.

Népszavazás Obamáról - Elpárolgott a „Yes we can” varázsa

Ádáz küzdelem az amerikai időközi választások hajrájában. Barack Obama igyekszik menteni, ami még menthető, a first ladyvel együtt próbálják országszerte feltüzelni a kiábrándult és pesszimista demokrata tábort. Az „igen, meg tudjuk csinálni" szlogen azonban kétéves kormányzás után már kevésnek bizonyul, az amerikai lakosság többségét ugyanis egy téma érdekli csak az idei választásokon, ez pedig a hanyatló gazdaság. Az előrejelzések szerint a képviselőházban valószínűleg többségbe kerülnek a Teadélután Mozgalom segítségével felrázott republikánusok, de az sem kizárt, hogy a demokraták a szenátusban is elvesztik többségüket.

Belföld

Az iszap szíveket indított meg

Bár a közfelfogás szerint szűkkeblűek a magyarok, a szakemberek szerint honfitársaink kifejezetten adakozó kedvűek. Hatmillió polgártársunk rendszeresen jótékonykodik, jelentős részben pénzado-mányok formájában.

Csomag Moszkvának - Orosz medve vs. magyar huszár

Az új magyar kormány egyik legnehezebb feladata előtt áll. Orbán Viktornak úgy kell tárgyalnia az orosz vezetőkkel, hogy pár évvel ezelőtt éppen attól óvott, hogy Magyarország Gazprom-barakk legyen. Putyin vídiakemény tárgyalópartner.

Huszonnégy évesen ezermilliárdos cégek ura

Budapesti Közlekedés Központ Zrt. (BKK) néven új mamutcég alapításáról döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés. Bár a BKK pontos feladatairól még nem kaphatott részletes információkat az utazóközönség, az azonban már biztos, hogy a csúcsszervezet alá tartozik majd a Budapesti Közlekedési Vállalat, és alá tartozhatnak a MÁV és a Volánbusz budapesti és előváros járatai, továbbá Budapest teljes közlekedési rendszerének működtetése, finanszírozása és fejlesztése is. „A cél az, hogy létrejöjjön egy olyan egységes irányítási rendszer, amely felügyeli a közúti, a kerékpáros és a tömegközlekedést” – jelentette ki Vitézy Dávid, a BKK – Tarlós István főpolgármester javaslatára – szerdán megválasztott vezetője. De ki ez a 24 éves, friss diplomás fiatalember, aki szakmai végzettség és vezetői gyakorlat nélkül is ezermilliárdos cégek urává válhatott? Vitézy Dávid a VEKE, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szóvivőjeként, gyakori médiaszereplései révén vált ismertté. A VEKE 2000-ben alakult meg az Index fórumán, egy jogtalanul elbocsájtott BKV-diszpécser védelmében. „Elkezdődött egy szerveződés, hogy meg kéne őt védeni, és levelekkel, sajtókapcsolatokkal sikerült is elérni, hogy visszarakják az állásába. Ez volt a VEKE első sikere” – emlékezett a kezdetekre Vitézy egy Index-interjúban. A kezdetek kezdetéről érdemes megemlíteni a közlekedéshez fűződő különleges kapcsolatát: Vitézy már gyerekkorában menetrendeket írogatott, 9 évesen ismerte a 49-es autóbusz sofőrjeit. „Néha még a családjukhoz, a lakásukra is eljártam” – nyilatkozta évekkel ezelőtt a HVG-nek. Meghatározó élmény lehetett számára, amikor 2000-ben, 14 évesen segítségül hívták egy csőtörés nyomán kialakult dugóhoz: a helyszínre sietett, és az iskolai órákat is hátrébb sorolva segített az utasok tájékoztatásában, sőt, elmondása szerint valódi buszokat is irányíthatott, mígnem helyreállt a Szilágyi Erzsébet fasor forgalma.    „Megengedő, liberális nevelést kaptam” – családjáról Vitézy Dávid, Vitézy László filmrendező és Hankiss Ágnes fideszes EP-képviselő, pszichológus-író fia. A BKK élére kinézett fiatalember egyébként Orbán Viktorral is rokonságban áll, ugyanis apja, Vitézy László első felesége Orbán Viktor édesanyjának a testvére. A családban további ismert arcok is feltűnnek: Vitézy Zsófia, Dávid féltestvére, aki sokáig a Magyar Nemzet munkatársa volt, most pedig a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának szóvivője, illetve Vitézy Tamás, Dávid nagybátyja, a legnagyobb példányszámú hetilap, a Helyi Téma tulajdonosa.  Vitézy Dávid a Lauder Javne iskolában érettségizett, majd közgazdászhallgatóként koptatta tovább a padokat, a közelmúltban diplomázott. Tanulmányaival párhuzamosan a VEKE soraiban is aktívan tevékenykedett, 2002-től immár az egyesület vezetőségi tagjaként. „2003 novemberében elértük a 41-es villamos meghosszabbítását, aminek végállomását a Móricz Zsigmond körtér és a Bocskai út közé építették, fölösleges gyaloglásra, átszállásra kényszerítve ezzel az utasokat” – nevezte meg egyik sikeres akciójukat Vitézy. A sikerhez az is kellett, hogy „Vitézy politikusokat megszégyenítő módon médiaképes, és ellentétben sok városatyával, képes értelmes mondatokban, értelmeset nyilatkozni. No meg az is, hogy még a BKV felső vezetésében is voltak VEKE-sek, illetve velük szimpatizálók, akik szépen szivárogtattak a cég számára kellemetlen híreket” – írja Vitézyről egy blogger. A fiatalember Tarlós István főpolgármester – történetünk idején a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője – ajánlásával 2006 decemberében bekerült a BKV felügyelőbizottságába (fb). Kinevezéséről a közgyűlés egyhangúlag döntött. Az akkor 21 éves Vitézy tavaly év végéig volt az fb tagja: munkája legnagyobb sikerei közé sorolja, hogy sikerült megakadályozniuk a járatritkításokat, az Orczy téri Baross kocsiszín eladását és egy buszvásárlási projektet. Kezdeményezésükre látták el légkondicionálóval a Combino villamosokat, és bontottak fel egy sor tanácsadói szerződést. Vitézy a Mandinernek azt nyilatkozta, 4-5 milliárd forint eltűnését sikerült így megakadályozni a BKV kasszájából.A VEKE szóvivőjeként a 4-es metróval kapcsolatban is gyakran kifejtette álláspontját: „A közlekedési szakma szégyene, ami a 4-es metró címén történik Budapesten. Az, hogy az emberekkel szándékosan elhitették azt – és ebben az összes politikai oldal partner volt–, hogy a 4-es metró kell, hogy aki ellene mond valamit, az politikai megfontolásból teszi. Felül kéne vizsgálni az álláspontot, mert egy kicsit, mint­-egy 38 évvel elavult a terv” – nyilatkozta a már idézett Index-interjúban Vitézy.  A BKV-hoz kapcsolódó botránysorozatban többször is exponálta magát az új BKK-vezető: 2008 májusában nyilvánosságra hozta Regőczi Miklós BKV-vezérigazgató-helyettes és Horváth Éva – Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes sajtósa – magánlevelezését, melyben többek között arról értekeztek, hogyan kellene lejáratni Nemes Gábor szakszervezeti vezetőt és Vitézyt, és hogyan lehetne a Fideszre hárítani az aktuális BKV-sztrájkot.A Fideszhez eljuttatott magánlevelek megszerzésével kapcsolatban Vitézy ellentmondó magyarázatokat adott, az NBH vizsgálatot ígért, a további fejlemények azonban ködbe vesztek. Amin nem is csodálkozhatunk, hiszen a 2008-as botrány eltörpült az azóta kirobbantakhoz képest, melynek során több BKV-vezetőt és a már említett szocialista Hagyó Miklóst is – mint a BKV-t felügyelő főpolgármester-helyettest – letartóztattak.  Fuzik Zsoltot, a BKV informaikai igazgatóját 2009 decembere óta körözték, végül 2010 február elején fogták el Szegeden. A rendőrség szerint Fuzik megalapozottan gyanúsítható „gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által elkövetett” vesztegetés bűntettével. Egy héttel később Vitézy Dávid közleményben tudatta: egyetlen korrupciós ügybe keveredett BKV-s cégvezetővel, így Fuzik Zsolttal sem ápol közeli barátságot, csak a felügyelőbizottsági és VEKE-s tisztségeiből adódó munkakapcsolatot tart velük. Tudatta továbbá, hogy minden őt rágalmazóval szemben megteszi a büntetőfeljelentést. Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke hiányolta, hogy a párt nem kap választ arra, igazak-e a sajtóhírek Fuzik Zsolt és Vitézy Dávid „közeli barátságáról”.Vitézy azt is kijelentette, érthető a „minden alapot nélkülöző, kétségbeesett hazugsághadjárat”, hiszen a BKV fb tagjaként számos visszaélésre irányította rá a közvélemény figyelmét. Mostantól Budapest közlekedését irányíthatja.

Kórházvédő hevület

Belevágott a kormány az egészségügy átalakításába, bár egyelőre még nem világos, hogy pontosan milyen módon kívánják enyhíteni az ágazatot terhelő milliárdos adósságokat, a szakemberhiányt vagy a hosszú várólistákat. Szakmai körökben erőteljes centralizációra számítanak: minden megyében lenne egy kiemelt kórház, a többi intézmény kapacitását és feladatkörét pedig központilag szabályoznák újra. Az esetlegesen elsorvasztott kórházakat fenntartó önkormányzatok ezt nem biztos, hogy szó nélkül hagynák.

Kiugrott a vonatból

„Valami kisiklott, rossz irányba halad. Ha ebbe az irányba haladnak, az »SZDSZ 2« fog felépülni” – fogalmazott az LMP-ből való kilépése után Ivády Gábor, aki ellen az elmúlt időszakban tiltott kampánytámogatás felvétele miatt folyt etikai eljárás pártjában. Első fokon kizárták, másod­fokon megrovásban részesítették, mivel a párt etikai normáit megszegte. Ivády bejelentette: független képviselőként folytatja a parlamenti munkáját.

Forradalmi gépezet - Az AB betámadása

Amikor Julius Caesar Kr.e. 49-ben átlépte a kis észak-itáliai Rubicon folyót, törvényszegést követett el, így a Szenátussal már évek óta húzódó konfliktusa célegyenesbe fordult. Döntése végül a Római Köztársaság bukásához és a római császárság kialakulásához vezetett. Talán ezt a szimbolikus határt lépte át a Fidesz a hét közepén azzal, hogy két lábbal becsú­szott az Alkotmánybíróságnak, amiért az megsemmisítette a közszolgák végkielégítéseit megsarcoló jogszabályát.

Hit és értékek

Bostoni érsek: „Izrael nem a kiválasztott nép”

Október 24-én ért véget a Közel-Keleten élő keresztények jövőjével foglalkozó vatikáni szinódus, amelyet XVI. Benedek pápa hívott össze. Az egyházi fórum résztvevői a zárónyilatkozatukban felszólították Izraelt, hogy szüntesse meg az arab területek „megszállását" és fogadja el az ENSZ határozatait az 1967 után elfoglalt területek visszaadására. A szinóduson 185 latin és keleti rítusú főpap vett részt. A meghívottak között laikus tudósok, valamint egy rabbi és két imám is szerepelt.

Szegény Lázár Budapesten

Tarlós István még főpolgármester-jelöltként meghirdette, hogy eltünteti a hajléktalanokat a főváros területéről, mivel többségük amúgy sem budapesti illetőségű. Ami természetesen plauzibilis érv, hiszen a hajléktalanoknak nincs semmiféle illetőségük, tehát a jogi eszközök a városvezetésnek messzemenően a rendelkezésére állnak.

HÁTTÉR

Második hullám a hazai autó­gyártásban

Még ki sem jöttünk igazából a válságból, az autógyárak már a szebb jövőt építik. A közelmúltban közel másfél milliárd eurós beruházásba fogott a GM és az Audi, és emellett gőzerővel épül a Mercedes gyár Kecskeméten.

Borkalauz

„Az igazán igényes borbarátok társaságában soha nem lehet részeg embert látni. Csak annak borul el az agya, és viszi el a májsorvadás, aki nem uralja szenvedélyének tárgyát. Ady Endre után szabadon a következő az ars poeticám: Az úr én vagyok, a bor csak hitvány szolga, holtommal halni, ez a szolga dolga” – mondja Dr. Rohály Gábor, a fog- és szájbetegségek nyugalmazott szakorvosa, a magyar borszakírás doyenje, akiről az a hír járja, hogy a hazai borszakértők zöme az ő köpenyéből bújt elő. A borakadémikus október 23-án a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét kapta az államfőtől.

Meglepő jelentés az iskolai agresszióról

„Tapasztalataink továbbra is azt mutatják, hogy az egyre növekvő agresszió veti fel a legsúlyosabb kérdéseket az iskola világában” – olvasható az oktatási jogok biztosának lapunkhoz eljuttatott legfrissebb, 2009-es tevékenységéről szóló beszámolójában.

Véres számok

A fegyveres konfliktusok eddigi történetének talán egyik legnagyobb hírszerzési rését ütötte az Egyesült Államok és a NATO-csapatok falán a Wikileaks néven elhíresült kalózoldalt létrehozó kémhacker. Maga az internetes oldal egyfajta „információs kürt”, amelyet azért hoztak létre, hogy ott bárki személytelenül szivárogtathasson ki fontos dokumentumokat. Kezdetben egy olyan felület létrehozása volt a cél, ahova szigorúan titkos adatokat is kiszivárogtathatnak – például diktatúrák és elnyomó rendszerek áldozatai – a felelősségre vonás kockáztatása nélkül. Az oldal azonban sokak szerint politikai manipulálás eszközévé vált.

Frei Tamás új regényéről, a magyar belterjességről és a kávékultúráról

Miniszterelnökök, oligarchák, exlégiósok, magyar modellek, párizsi kémek a főszereplői a Teherántól Budapesten át, egészen Párizsig ívelő Bourne-ultimátum jellegű akciódús pszichoregényének. Mi hogyan kerülünk A megmentő címet viselő világméretű konspirációs történetbe? –ŰMinden politikus azt mondja, hogy Magyarország szabad és független, sorsunk a saját kezünkben van. Miközben ők is tudják, hogy a lapok jórészt már le vannak osztva: Washingtonban, Moszkvában és még ki tudja hol döntenek rólunk, a gáz áráról, a frank árfolyamáról, a Világbank szerepéről. Bejárva több mint száz országot, az a benyomásom, hogy a mi kis Magyarországunk sokkal jobban beágyazódott a globális világba, mint gondolnánk vagy szeretnénk. A sorsunk újabb állomása nagyon sokszor a céghierarchiában csúcsra emelkedett valamelyik multifőnöknél, mondjuk Berlinben vagy egy nemzetközi bank elnökénél dől el. Olyan emberek, akiket nem mi választottunk meg, és semmi közünk hozzájuk, a magyarok életét is befolyásoló döntéseket hoznak. És másnap már többet fizetünk a törlesztőrészletért, a benzinért vagy egy szolgáltatásért. Az volt a célom, hogy az olvasó egy belső mozit lásson magában, mialatt megpróbálja kibogozni a cselekmény szövevényét. A megnövekedett vizuális igény miatt fontos volt részletesen leírni a helyszíneket, a szagokat, az illatokat. A regényben előforduló összes helyszínen jártam. A Hadügyminisztérium Libériában épp úgy néz ki a valóságban is, mint a könyvben, de még az ajtó nélküli kocsma is olyan. A főhős nizzai osztrigaéttermét is abból a valóságból kölcsönözte, ahová Magyarországról elköltözött?–ŰNem költöztem el. Magánéleti oka van annak, hogy ott élek, de az életem egyharmadát továbbra is Magyarországon töltöm, itt vannak a vállalkozásaim, mindennap beszélek skype-on az embereimmel. Azt tapasztalom, hogy kívülről, külföldről nézve sokkal érthetőbb, mi zajlik itthon, egy tágabb perspektívából gyengeségeink és erősségeink is jobban látszanak. Sok minden csak akkor válik világossá, ha egy skálán elhelyezve, nemzetközi szintekhez viszonyítva közelítjük meg saját magunkat. A BBC-nek van egy frappáns mondata erre: „Kötelező a széles látókör.” Lehet, hogy ez a magyar csárdásmentalitás miatt van: egyet előre, kettőt hátra?–ŰBelefeledkeztünk a 93 ezer négyzetkilométerünkbe, nem mozgunk eleget, földhözragadtak vagyunk. Minél tájékozottabb és értelmesebb egy társadalom, hosszú távon annál jobbak a perspektívái. Jót tenne Magyarországnak, ha szellemileg és kulturálisan befogadóbb lenne. Amire most büszkék vagyunk Budapesten, és a külföldieknek mutogatjuk, az abban az ötven évben épült, amikor beengedtük az európai szakembereket az építészetbe. A dualizmus után legfeljebb három évtized erejéig volt még egyfajta szellemi nyitottság és vágy a világ megértésére, de ez ma már egyáltalán nem érzékelhető össztársadalmi szinten. Ezért nincsenek szellemi óriásaink sem?–ŰAhhoz szükség volna a nyugati világban jelen lévő impulzusokra is. Franciaországban hetvennel több ötlet jut eszembe, mint itthon, mert minden irányból olyan benyomások érnek, amelyek gondolkodásra és cselekvésre ösztönöznek. Ha Amerikában valaki kitalál az eszpresszó kávé készítése kapcsán egy új csészetechnikát, az fél éven belül megjelenik Angliában, Franciaországban, Németországban. Nálunk nem. Mintha a határon megállna a progresszió. Eljátsszuk, hogy az unióban már nincsenek határok, de közben magunkba zárkózunk. Már önmagában az is, hogy kérdésként merül fel, miért élem a fél életemet Nizzában és a másik felét Budapesten – logikai zavarról árulkodik. Minimum az aktív és alkotó rétegnek jönni-menni kéne, impulzusokat gyűjteni, tanulni, megvalósítani, kitalálni itt, átvinni oda, egyszóval részévé válni az egésznek. Húsz éve kinyíltak a határok, és Magyarország még mindig inkább kiszolgáltatottja, mint alkotórésze a világnak. Tudom, hogy ennek számos történelmi és politikai oka van, de nem maradhatunk le! Nem szabad visszaváltozni! A regényem egyik üzenete is éppen ez, hogy ami velünk történik, ahhoz kilenc országban szólnak hozzá, és higgye el, ez tökéletesen így van a valóságban is. Ha már megemlítette a kávét, ezt a más levegőt érezni például az ön által alapított kávéházlánc üzlethelyiségeiben? –ŰMeghatározó élmény volt számomra, amikor a kilencvenes évek elején volt alkalmam eljutni egy kolumbiai kávéültetvényre, és ott olyan ízvilággal találkoztam, amit soha nem felejtek el. De Etiópiában más ízű kávé terem, mint Kolumbiában, sőt Etiópiában sem mindegy, melyik vidéken és melyik termelőnél vásárol az ember. A Frei kávézóban ezt a cizellált kávékultúrát kapja a vendég. Én elhoztam Magyarországra, amit külföldön láttam. Annyi van csak mögötte, hogy a riportfilmjeim alatt egy csomó tantusz leesett, mit kellene és lehetne jól csinálni, és akikkel ezt megosztottam, mindig a megvalósítás felé tereltek. Az első világbeli olasz elmegy Afrikába, a harmadik világba, és behozza a kávét, megpörköli, becsomagolja, aztán eladja nekünk, az úgymond második világbelieknek. Tehát egy szegény helyről egy közepes jólétbe úgy jut el a termék, hogy közben az első világbeli ország jár jól, mert így kényelmes. Hát miért nem megy el érte a magyar ember, miért nem mi pörköljük meg, miért nem mi csomagoljuk be? Amikor erre a felismerésre eljutottam, már meg is volt a vállalkozásom üzletpolitikája. Ezért nem 800 forintért adok egy csésze kávét, mint az amerikai multi, hanem 350 vagy 290 forintért. Mi magyarok hozzuk be, és mi magyar emberek beletesszük a magyar munkaerőnket. Kihagyjuk a viszonteladót, azaz az olasz ember Ferrariját a kávéláncból.

Erőből ért a magyar

Ha a Fidesz sikeres akar lenni, a villámháborús taktikát kell folytatnia, mert csak ezzel a módszerrel uralhatja a kommunikációs teret, így bizonyíthatja alkalmasságát. Elszívva ezzel a levegőt a többi párttól. A multik és a magánnyugdíjpénztár-irányító üzleti körök megbizonyosodhattak ennek hatékonyságáról.

KÁVÉSZÜNET

Interjú Erdei „Madár” Zsolt ökölvívóval

Sokunkban felvetődött kérdésként, hogy az olimpiai bronzérmes, két súlycsoportban is világbajnok, veretlen, egészséges - tán egy kis pénzt is sikerült már összepofoznia -, miért választja ezek után is ezt a göröngyös, izzadságos, sok kockázattal járó utat.

Madár átrepüli az óceánt

A két súlycsoportban is világbajnoki címet szerző Erdei Zsoltnak Amerika leghíresebb promóterével, Lou DiBellával sikerült szerződést kötnie. November 20-án Atlantic Cityben vívhatja első mérkőzését, melyet az USA legbefolyásosabb csatornája, az HBO közvetít. Egy sikeres bemutatkozással Zsolt a leghíresebb ökölvívók kihívója lehet. A 31 mérkőzéséből 31 győzelmet szerző ökölvívónk 36 évesen nem a „nyugdíjat”, hanem a boksz magaslatainak meghódítását választotta.

Tőzsdecápák

Akik látták a Tőzsdecápák című film első részét, alig várták, hogy megrohanják a mozit, hogy láthassák, mit hoz a mozivásznak brókerikonjának, Gordon Gekkónak a visszatérése. A tőzsde és a brókerek világában zajló játszmák üzenete – ki gondolta volna, hogy az első film elkészítése után huszonhárom évvel – korunkban még inkább aktuális.

Az ízek száma végtelen Franciaországban

„Mondd meg, mit eszel, és megmondom, ki vagy!” - hangzik a francia mondás. Minőség a mennyiséggel, ínyencség a mértéktelenséggel szemben. A franciák szerint az ételkészítés a legrégebbi művészet, hiszen Ádám éhesen született…

Vegyészből miniszter­elnök - 85 éves Margaret Thacher

Margaret Thatcher kétségkívül a 20. század legbefolyásosabb női politikusaként írta be magát a történelembe. Annál is inkább, mert ő volt az első (és Angela Merkelig az egyetlen) női politikus, aki egy nyugati demokrácia vezetőjévé vált. Kiemelkedő életműve nem nélkülözte a kihívásokat, sikerei mellett számos kudarc és kritika érte. A Vasladyként is emlegetett miniszterelnök hajthatatlan gazdaságpolitikája azonban kétségtelenül feltámasztotta az akkoriban „Európa beteg emberének” nevezett Angliát a világháborúk utáni agóniájából. A Thatcher nevével fémjelzett több mint tizenegy éves időszak mára fogalommá vált.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!