hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Második hullám a hazai autó­gyártásban
Tökéletes terep

2010. 10. 29.
Még ki sem jöttünk igazából a válságból, az autógyárak már a szebb jövőt építik. A közelmúltban közel másfél milliárd eurós beruházásba fogott a GM és az Audi, és emellett gőzerővel épül a Mercedes gyár Kecskeméten.

„Kedvező időszak előtt áll térségünk gépjárműipara” – állítja az Ernst & Young. A tanulmány szerzői szerint a várható felfutás elsősorban annak köszönhető, hogy főként kisméretű és környezetbarát autók gördülnek le a magyar, valamint a szlovák, lengyel, illetve a cseh autógyárak szalagjairól, ami pedig jól illeszkedik az új nemzetközi trendbe. Éppen ennek a termékskálának köszönhetően a térségünk­ben működő autógyárak kevésbé érezték meg a válság negatív hatásait, mint a nyugat-európaiak.

Hatodik sebesség

Szinte valamennyi hazai autógyár nagyobb sebességre kapcsol. Az iparág fejlesztésének második hullámát éljük a kilencves évek elején zajlott kezdeti nagyberuházások után. 
A General Motors (GM) szentgotthárdi gyárában 500 millió eurós (közel 140 milliárd forintos), míg a győri Audi 900 millió eurós (mintegy 252 milliárd forintos) beruházást jelentett be a közelmúltban. A gyárfejlesztések révén a győri 1800, a szentgotthárdi pedig 1000 új munkahelyet teremt, de a beszállítókon keresztül további több tízezer munkahely is keletkezhet. Emellett a fejlesztések volumenéből fakadóan az eddigieknél nagyobb mértékben járulhat hozzá az iparág a gazdasági növekedéshez is 2013-tól kezdődően.
Talán éppen ebből a megfontolásból támogatta a kormány anyagilag is a fejlesztéseket. Sajtóinformációk szerint 20-20 milliárdot kapott az Audi és a Mercedes, míg a GM 7,5 milliárdot, ám a várakozások szerint a várható adó- és járuléktöbblet befizetése során akár négy éven belül megtérülhetnek az adóforintok.
A nemzetközi sajtó is élénk figyelmet szentel az egyre izmosodó hazai autógyártásnak. A Die Presse Magyarországot az „autóipar új eldorádójának” nevezte a közelmúltban bejelentett nagyberuházásokra, illetve a folyamatban levő Mercedes-gyárépítésre utalva. Orbán Viktor miniszterelnök kifejtette a lapnak: a „cél az országot a régió legjövedelmezőbb és legversenyképesebb befektetési helyévé tenni”. A lap a Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara kommunikációs vezetőjét, Dirk Wölfert is idézi, aki szerint a befektetéseknél szerepet játszik a magyarországi alacsonyabb bérszínvonal (kevesebb, mint egyharmada a nyugatinak), de a magasan szakképzett munkaerő és a széles körű szolgáltatói és befektetői klíma is. Összességében „ez így tökéletes környezet” – fogalmazott Wölfert. A lap azt is megjegyzi, hogy a válság végének körvonalazódását jelezheti az is, hogy a magyar beszállítók is bővítik a befektetéseiket. Példaként említette a Hankook rácalmási vagy a Bosch miskolci üzemének fejlesztését.
Természetesen rajtuk kívül más beszállítók is ráerősítenek. A Continental, a világ egyik vezető autóipari beszállítója budapesti gyárában új fejlesztések indulnak, melyek révén 2012 végére – a mostani 1200 alkalmazott mellé – 175 új munkahely létesül. Új gyártósorokat és technológiákat állítanak be, amelyekkel hibrid meghajtó rendszerek elektronikai vezérlőegységeit, kormánymű-vezérlő rendszereket, illetve EBS fékvezérlő elektronikákat gyártanak majd.
De az Allison is komoly fejlesztéseket jelentett be. A szentgotthárdi ipari parkban új váltóműgyárat építenek. Egyben a termékpaletta is bővül, a tervek szerint 3-4000 automata váltóművet állítanak elő éves szinten.
A Knorr-Bremse is intenzív fejlesztésbe kezd, hiszen új gyárat épít Kecskeméten. A 4,5 milliárd forintos beruházás által várhatóan 110 új munkahely jön létre.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!