hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2014. 06. 20. (XVIII/25) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Bagdad elfoglalására készülnek az iraki iszlamisták

Az összeomlás felé halad Irak, miután szunnita dzsihadisták sorban rohanják le az ország fontosabb városait. Az offenzívát az az al-Kaidából kivált terror­csoport vezeti, amelynek elődjéről az Egyesült Államok évekkel ezelőtt azt állította, hogy a stratégiai vereség küszöbén áll. Az ISIS, azaz a brutalitásáról hírhedt Iraki és Levantei Iszlám Állam nevű szervezet most Bagdad elfoglalására összpon­tosít, végső célja pedig egy nagy kiterjedésű iszlám kalifátus kikiáltása.

Gyerekrablás az új terrorfegyver

Lapzártánkig csak részleges eredményeket hozott a júdeai Hebron közelében elrabolt három izraeli tinédzser utáni kutatás. A fiúkat nem sikerült még megtalálni az izraeli hadsereg alakulatainak, viszont  jelentős csapást mértek a bűncselekményért egyértelműen felelősnek tartott Hamasz terrorszervezet vezetőségére és hálózatára. A tinédzserek felkutatására indított akció során őrizetbe vették a Hamasz több száz ciszjordániai vezetőjét és aktivistáját, köztük 50 olyan személyt, akiket 2011-ben engedtek szabadon az elrabolt Gilád Sálit tizedesért cserébe.

Bizarr szövetségek - Kié a vallásszabadság?

Dánia lehet az első demokratikus, modern állam, amelyben de facto megszűnik a vallásszabadság, miután a parlament elfogadta a homoszexuálisok egyházi esküvőjéről szóló törvényt. Mivel az azonos neműek házasságkötését mindegyik dán egyháznak kivétel nélkül celebrálnia kell, a törvényhozás gyakor­latilag illegalitásba kényszerítette a katolikusokat, evangéliumi kereszté­nye­ket, és más vallási csoportokat. Nagy-Britannia eközben külképviseletein keresztül intéz támadást azok ellen az államok ellen, amelyek nem fogadják el a meleg­házasságot. Az azonos neműek házassága jelenleg 27 európai államban legális.

A Kreml ötödik hadteste

Szlovjanszk környékén foszfort tartalmazó gyújtóbombákkal követ el népirtást saját lakossága ellen a kijevi junta – adják hírül az orosz médiában. Mutatnak síró embereket, szétbombázott épületeket és felperzselt földet is az orosz televíziós csatornák, meg éjszakai bombázást foszforral. Az ukrán haderő cáfol, de a Donbasszon már senki nem hisz nekik, hiszen ők a kijevi junta, akik népirtást követnek el saját lakosságukkal szemben.

A megfélemlítés kultúrája

A hagyományos brit értékek hangsúlyozására hívja fel az iskolákat Michael Gove oktatási miniszter a hónapok óta bonyolódó birminghami „muszlim faló” ügyre reagálva. A brit közoktatást felügyelő állami szerv, az Ofsted vizsgálata ugyanis bizonyíthatónak találta, hogy szervezett kampány zajlik bizonyos birminghami állami iskolák világnézeti átformálására. A szervezet vezetője, Sir Michael Wilshaw felhívta a figyelmet arra, hogy keményvonalas muszlim igazgatótanácsi tagok tevékenységének eredményeként a megfélemlítés kultúrája terjedt el több iskolában is.

Dezertőr vagy áldozat?

Új fejezetet nyitott Amerika történelmében Barack Obama elnök legutóbbi magánakciója, amelynek keretében fogolycsere segítségével kiszabadította az afganisztáni tálibok kezéből az öt éve fogva tartott Bowe Bergdahl őrmestert. Az amerikaiak túlnyomó részben nem értenek egyet, a tálibok pedig máris örömtáncot lejtenek a Bergdahlért szabadon engedett öt guantánamói csúcsterrorista miatt.

Belföld

Új határozat a devizahitelesek ügyében

Hiba volna túlértékelni a Kúriának a devizahitelesek ügyében hozott jogegységi határozatát – vallják a lapunknak nyilatkozó szakemberek, hozzátéve: ahogyan eddig is, úgy továbbra is politikai döntésen múlik, hogy milyen mértékben és kiken segít a kormány az őszi ülésszakra ígért „mentőcsomagjával”.

Háború és békávé

Miért szórakozik a Fidesz saját főpolgármester-jelöltjével három hónappal az önkormányzati választás előtt? Valószínűleg ezt a kérdést kell tisztázni ahhoz, hogy megérthessük a Budapestet fenyegető súlyos elvonások hátterét. Persze, a szakmai vita sem érdektelen.

Pocokinvázió

Az enyhe tél miatt nagymértékben túlszaporodott az idén a mezei pocok az ország területén. A pocok-gond nem új keletű, de ekkora kártételre senki sem számított, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) első becslése szerint az őszi kalászosoknál 500 ezer tonna terméskiesést is okozhat e rágcsáló. Az ilyen típusú kárra pedig nincs biztosítás – mondja lapunknak Szabó Tamás gazda. Azok a gazdák, akik régen vannak a szakmában, tudták, hogy az enyhe tél után el kell kezdeni védekezni, sőt a szakmai szervezetek is szorgalmazták, hogy mindenki időben kezdje meg a védekezést, de a pocokinváziót nem lehet megállítani egyénileg, csak összefogással.

Ángyán János szerepében Lázár János

A Hetek információi szerint szinte biztosra vehető, hogy Lázár János keresztülviszi a területalapú uniós támogatások átvarrásának ötletét. Ezzel évente több mint tízmilliárd forintot vonnának el a nagygazdaságoktól és irányítanának át a vidékfejlesztésbe. Raskó György agrárközgazdász szerint ugyanakkor nem a nagygazdaságok „szivattyúzzák ki” a pénzt a vidékből, hanem éppen a Fidesz által támogatott családi gazdaságok jelentős része.

Törvényszóra megalakult a Pedagógus Kar

Megalakult a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK), melynek megvan már a tagsága, vezetősége, de a lényegéről, azaz az alapszabályról és az etikai kódexről még semmit nem tudni. Eleve kétséges, hogy a felülről létrehozott köztestület, amelybe minden Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) által működtetett iskola pedagógusa köteles volt belépni, mennyire legitim szervezet.

Bajnai úgy megy, hogy valahogy marad

Ezekben a napokban dolgozzák ki azt a szisztémát, ami azt biztosítja, hogy Bajnai Gordon úgy vonulhasson vissza a napi politizálástól, hogy közben továbbra is ő fémjelzi a korszakváltóknak nevezett mozgalmát. Bajnai szövetségének a jövője persze attól is függ, hogy az Együtt–PM pártszövetségben megtalálják-e a Szolidaritás helyét, megoldják-e a vezetési kérdéseket, illetve képesek lesznek-e néppártosodni.

Hit és értékek

Világkongresszus a zsidó-keresztény civilizáció védelmére

Tíz évvel ezelőtt, 2004 februárjában Jeruzsálemben Binjamin Elon izraeli turisztikai miniszter fogadta Németh Sándort, a Hit Gyülekezete vezető lelkészét. A megbeszélésen nemcsak az evangéliumi közösség által szervezett zarándokutakról volt szó, hanem arról is, hogyan lehet zsidó és keresztény vezetők aktív közreműködésével kiállni a közös értékek védelmében és megnyerni ehhez nemzeti politikai személyiségek támogatását is. A találkozóból az elmúlt évtizedben nagy befolyású világmozgalom bontakozott ki, amelynek európai központjává Budapest vált.

Ronald S. Lauder: A ti harcotok az én harcom

Budapesti látogatása során exkluzív interjút adott az ATV-nek Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke, amelyben a személyes küldetése mellett beszélt többek között arról, milyen stratégiát lát célszerűnek a Jobbikkal szemben, hogyan értékeli Orbán Viktor miniszterelnöknek a magyarországi zsidó közösség felé tett ígéreteit, továbbá arról is, hogy hajlandó lenne-e megegyezésre a magyar állammal a Sukoró-perben, amit az elmaradt kaszinóberuházás miatti kártérítésért indított. A teljes beszélgetést az ATV június 22-én este 18.10 órai kezdettel sugározza.

HÁTTÉR

Megnőtt az igény a diákmunkára

Idén a gazdaság kicsit megmozdult, nőtt a munkaerőigény, egyre több megrendelést kapnak az iskolaszövetkezetek, amiket teljesíteni egyre nehezebb, mert nincs elegendő munkavállaló diák. Pedig a diákmunka hosszú távon is javítja az elhelyezkedési esélyeket: a 25 év alattiak munkanélkülisége azoknak a körében, akik valaha iskolaszövetkezeteken keresztül dolgoztak, 14 százalék, szemben a korosztály 25 százalékos átlagával.

A holtaknak vetett kenyér

A magyar olvasóközönség előtt eddig talán ismeretlen volt Bogdan Wojdowski neve. A zsidó származású lengyel szerző 1971-ben írta meg a A holtaknak vetett kenyér című regényét, melyet a holokausztirodalom egyik legjelentősebb műveként tartanak számon. A könyv az idei XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelent meg a Park Kiadó gondozásában, és a  varsói gettó minden képzeletet felülmúló borzalmait tárja elénk.

Levadászták a Négy Tigrist

Megtörtént az elképzelhetetlen: a főváros híres-hírhedt nevezetessége, a Négy Tigris bezárt. A különböző nációk (kínaiak, arabok, vietnamiak, ukránok, törökök és magyar üzlettársaik) kiskereskedelmének és az állítólagos sötét ügyleteknek helyet adó piac területét rendőrök nézték át, mielőtt visszakerülne a tulajdonos MÁV Zrt-hez. A bérlő Komondor Kft.-vel történő jogvita azonban továbbra is folytatódik.

Osztálytalálkozó

Szomorú képet tár elénk a GfK Hungária és az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának legutóbbi felmérése. A klasszikus középosztályt keresve sem találjuk, az osztálytudatosság hiányának oka (a társadalom több mint fele nem tartja magát osztályhoz tartozónak) pedig nem a marxizmus végleges kikopása a köztu-datból, hanem sokkal inkább a szégyen amiatt, hogy valójában sokan a társadalom aljához tartoznak.

A taxizás forradalma

Úgy tűnik, hogy hamarosan hazánkat is elérik a személyszállítást megreformáló folyamatok hullámai, így például az Uber névre hallgató, népszerű taxirendelő alkalmazás is. Kérdés, hogy az itthon különösen erős antikapitalista gátakat sikerül-e majd áttörnie?

KÁVÉSZÜNET

Brazíliai futballünnep kérdőjelekkel

A futballszeretőknek egy szavuk sem lehet a világbajnokság eddigi gólzáporos meccseire – talán csak a játékvezetés érdemel kritikát, bár ez már a focivilág megszokott jelensége. A németek vagy a hollandok brillírozása sem tudja azonban teljesen feledtetni a FIFA korrupciós botrányait vagy éppen a brazíliai tüntetéseket és a szervezési-beruházási anomáliákat.

Szerves európaiság

Naponta tíz olyan európai hal meg, aki épp szervre vár. Jelenleg 64 ezer beteg van várólistán Európában, ebből ötvenezren vesére várnak. A donorok száma mindig jóval alulmúlja azokét, akiknek feltétlenül szükségük lenne szervre, így az Európai Unió is kiemel-ten foglalkozik a kérdéssel.

Gondolj merészet!

Napjainkban tömegek élik életüket középszerűen, unottan. Pedig nincs szükség átlagon felüli tehetségre, sem lenyűgöző egyéniségre ahhoz, hogy az ember sikeres életet éljen. David J. Schwartz: Gondolj merészet című könyvében bemutatja, hogyan kell átalakítani a gondolkodásmódot, beszédet, hozzáállást annak érdekében, hogy az ember kiemelkedjen a szürke hétköznapokból és egy sikeres, felfelé ívelő életet éljen.

Cobbler: gyümölcsös, gyors, finom

Végre beköszöntött a színes, zamatos gyümölcsök szezonja, most jóval változatosabb és egészsé-gesebb menüt állíthatunk össze. Újabb finomság kezd tért hódítani a muffin- és a macaronláz után, méghozzá a hazánkban kevésbé ismert cobbler, mely nem mellesleg az utóbbinál jóval egyszerűbb és nem utolsósorban egészségesebb is. Így a nagy melegben a leggyorsabb megoldás lehet vitamindús édességre.

Áldozatsegítés mesterfokon

Az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Programjának keretein belül karitatív tevékenységét bővíti a Hit Gyülekezete. Az egyház elsődleges célja, hogy hozzájáruljon a bűnelkövetés társadalmi eszközökkel való megelőzéséhez, valamint, hogy az áldozatokat és hozzátartozóikat segítse a traumák feldolgozásában. A karitatív területen már a rendszerváltozás óta aktívan tevékenykedő keresztény hitközösség szakmai együttműködési hálózat kiépítését is tervezi, melynek keretében lehetőséget kíván teremteni a szakmai szervezetekkel való párbeszédre konzultációk, illetőleg akár konkrét esetmegbeszélések útján.

A Google és a melegek

Informatika, csúcstechnológia, technika - olyan szakterületek, amelyek képviselői egy dinami­kusan fejlődő húzóágazat tagjai. Termékeiket szinte mindenki is­me­­­ri és használja, de rend­szeresen hallunk az újabbnál újabb ötle­tekről, melyekkel ezek a cégek valamennyi modern társa­dalmat átmozgatnak. Ez az innovativitás azonban az éremnek csak az egyik oldala. Kevesen gondolnánk ugyan­is, hogy ezek a technológiai cégek fontos szerepet játszanak, sőt zászlóvivői az LMBT (Lesz­biku­sok, Melegek, Biszexuálisok és Transzneműek) mozgalomnak.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!