hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Világkongresszus a zsidó-keresztény civilizáció védelmére
Két nép, egy otthon

2014. 06. 19.
Tíz évvel ezelőtt, 2004 februárjában Jeruzsálemben Binjamin Elon izraeli turisztikai miniszter fogadta Németh Sándort, a Hit Gyülekezete vezető lelkészét. A megbeszélésen nemcsak az evangéliumi közösség által szervezett zarándokutakról volt szó, hanem arról is, hogyan lehet zsidó és keresztény vezetők aktív közreműködésével kiállni a közös értékek védelmében és megnyerni ehhez nemzeti politikai személyiségek támogatását is. A találkozóból az elmúlt évtizedben nagy befolyású világmozgalom bontakozott ki, amelynek európai központjává Budapest vált.

Az izraeli kormány a 2000-es évek elején, a véres palesztin intifáda idején érzékelte az Izrael-barát, filoszemita közösség támogatásának erejét. Az evangéliumi keresztény csoportokat még a sorozatos buszrobbantások és merényletek sem tartották távol Izraeltől. Fordulatot hozott az is, hogy George W. Bush megválasztásával helyzetbe kerültek az amerikai neokonzervatívok, akik között szintén sok evangéliumi keresztény politikus és szakértő volt.

Először Ariel Saron izraeli miniszterelnök rendezett konferenciát 2004-ben keresztény vezetők számára Jeruzsálemben – ennek keretében került sor Elon miniszter és Németh Sándor találkozójára is. A rendezvényen az akkor éppen pénzügyminiszterként szolgáló Benjamin Netanjahu is felszólalt. Ezen a konferencián még csak a zsidó állam és a keresztény közösség szorosabb együttműködéséről volt szó, de hamarosan megalakult az izraeli kneszetben az a többpárti képviselőkből álló csoport, amely a politikai együttműködést kereste a különböző országok filoszemita és Izrael-barát keresztény parlamenti képviselőivel.

A Kneszet Keresztény Szövetségesek Képviselőcsoportja több ország parlamentjében kezdeményezte hasonló csoportok megalakítását. Európában az első konferenciájukat 2011-ben Budapesten tartották, amelynek munkájában számos magyar kormánypárti és ellenzéki politikus is részt vett. 2013-ban az időközben Izrael Szövetségesei Alapítvány névre váltott szervezet úgy döntött, hogy Washington után ismét Budapesten rendezi európai csúcstalálkozóját.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!