A magyar kutatás alapötletét egy pár éve készített brit felmérés adta, amely a társadalmi helyzet megállapításához egy eddig szokatlanul komplex módszertant alkalmazott. A gazdasági tőkén, azaz a klasszikus pénzügyi szokásokon és a munkaerőpiaci pozíción túl kérdeztek a kulturális és kapcsolati (szociális) tőkéről is. Kíváncsiak voltak arra, hogy milyen kulturális termékeket fogyasztanak a megkérdezettek, illetve arra, hogy ki kivel barátkozik, kit ismer, kire számíthat a bajban stb. A brit felmérésben – egyedülálló módon – 161 ezren vettek részt, így a kutatás a ma ismert legnagyobb társadalomrajzzá avanzsált a szigetországban.
A brit felméréshez képest a hazai kérdőív egyik sajátossága az volt, hogy rákérdezett az adósságokra is, ami az alsó társadalmi csoportokat keményen sújtja. Az Osztálylétszám 2014 elnevezésű hazai kutatás végül egy online kérdőív és 1000 fő személyes megkérdezése segítségével arra a következtetésre jutott, hogy a magyar társadalom középosztályosodása elmaradt, jelenleg 7 fő kategóriával jellemezhető, rétegződése pedig körte alakú.
Az elit (2 százalék), valamint a feltörekvő fiatalok (6 százalék) és a felső közép (10,5 százalék) magabiztosan maguk alá gyűrik a társadalom többségét. Az egyes rétegekhez tartozókra jellemző, hogy már szüleik is ehhez a társadalmi kaszthoz tartoztak, így igazi társadalmi mobilitásról nem beszélhetünk. A magyar társadalom sajnálatos módon „farnehéz”, azaz az alsó rétegek felé húz, és az alsóbb rétegekből felfelé lépni nagyon nehéz. Továbbá jellemzően óriási a szakadék a főváros/nagyváros és a kisváros/falu között. A felsőbb társadalmi osztályok tagjai jellemzően fővárosi/nagyvárosi lakóhelyen élnek, és magasan iskolázottak, míg a vidéki kisvárosi/falusi lét, valamint a képzettség hiánya szinte determinálja az alsóbb osztályhoz való tartozást. A magukat romáknak vallók jellemzően az alsóbb rétegekhez tartoznak.
2014. 06. 20. (XVIII/25)
