Hosszú ideje alkalmazott gyakorlatot szakított meg Barack Obama és kormánya azzal, hogy a Kongresszus tájékoztatása nélkül állapodott meg terroristákkal a fogolycserében. Vezérkari főnökként a mindenkori amerikai elnöknek joga van dönteni ilyen kérdésekben, viszont harminc nappal a fogolycsere előtt köteles tájékoztatni a Kongresszust is. Erre a lépésre jelen esetben nem került sor, és még a demokrata Harry Reid, a Szenátus vezetője sem kapott semmiféle felvilágosítást, csak a fogolycsere megtörténte után.
Az ügy legnagyobb nyertesei mindenképpen a tálibok. Amerika feladta hosszú ideje alkalmazott stratégiáját, amely szerint nem tárgyalnak a terroristákkal. Bergdahlért cserébe öt olyan guantánamói fogoly szabadult ki, akik komoly fenyegetést jelentenek nemcsak a nyugatra, de az afgán társadalomra is, amennyiben újra aktivizálódnak a Haqqani hálózat keretein belül. Omár molla visszafogott üzenetet küldött a harcosoknak azt állítva, hogy „közelebb kerültünk a győzelem kikötőjéhez”, ám a közkatonák között eksztatikus az öröm. Az egyik elengedett fogoly, Mohammad Fazil molla korábban védelmi miniszter-helyettes volt, amikor 2001-ben az amerikai csapatok lekapcsolták. A The Daily Beastnek telefonon nyilatkozó tálib lázadók szerint „visszatérése olyan, mintha tízezer tálib harcost állítanánk be a harcba a dzsihád oldalán. A tálibok visszakapták az oroszlánt, aki vezeti majd őket az Afganisztán végső győzelme előtti utolsó pillanatokban.” Fazil háborús neve alatt bebörtönzése idején is több mint húsz fronton harcoltak tálib terroristák három tartományban.
Fazil csak egy az öt fogoly közül, akik Bergdahl kiszabadulása fejében visszatérhetnek hazájukba. A foglyok jelenleg Katarban tartózkodnak, amely közvetítőként vett részt a tárgyalásokban. Obama nyilatkozata alapján, amellyel nyugtatni igyekezett a felbőszült közvéleményt, a kiengedett foglyokat újra gond nélkül be tudják gyűjteni, ha bebizonyosodik, hogy újra beállnak az aktív harcba – ami egyébként múltjukat, és az őket övező örömteli fogadtatást tekintve egyáltalán nem kérdés. Sokkal inkább kérdés, hogy sikerülhet-e őket valóban újra elfogni, ugyanis visszatérésük óriási lökést adhat a tálib mozgalomnak.
Az sem akadályozhatja meg őket az aktivitásban, hogy nem hagyhatják el Katar területét. A tálib titkosszolgálat egyik tisztje szerint ugyanis „a skype, a telefon és az internet, habár nyugati találmányok, könnyen áthidalják a kommunikációs szakadékot. (...) Hivatalosan testben ugyan Katarban vannak, de a gondolataik és bölcsességük a dzsihádban velünk lesznek”. Az elengedett foglyok között van még Balkh tartomány korábbi vezetője, Norullah Noori molla is, aki Fazilhoz hasonlóan több tízezer tálib terroristát irányított a harcokban, és Khirullah Said Waldi Khairkhwa, a tálib mozgalom egyik alapítója is.
Az ügy arculcsapás az afgán kormány részére, akik a terroristák elengedését úgy értelmezik, mintha Obama „olyan farkasokat etetne, amelyek az afgánokat fogják széttépni”. A hadsereg egyik megkérdezett vezetője szerint „az összes többi fogvatartott tálib terrorista együttvéve nem ér annyit, mint ez az öt, akiket most elengedtek”. Pontosan ezért úgy tűnik, hogy a jövőben igencsak megéri majd a terroristáknak amerikaiakat túszul ejteni. Ha egy lehetséges dezertőr ennyire sokat ér az amerikai kormánynak, akkor ettől kezdve az ártatlan amerikai állampolgárok sehol nem lehetnek biztonságban a világon, ugyanis sokkal olcsóbb, és a jelek szerint hatékonyabb módszer lesz túszokat ejteni, mint nyílt, véres harcok árán kiszabadítani az elfogott terroristákat. Ha mindezek mellé még azt is odatesszük, hogy Obama elnök beiktatása óta kiemelt célként tekint a guantánamói fogolytábor kiürítésére, egyértelművé válik, hogy elnöksége utolsó két évében fel fognak erősödni a hasonló törekvések a terroristák részéről.
Ugyan a részletek homályosak, mégis arra engednek következtetni, hogy a hirtelen cselekvés a katona megromlott egészségi állapota miatt vált szükségessé. Mivel a beszámolók alapján Bergdahl kétszer is megpróbált elszökni, fogvatartói folyamatosan mozgatták, és őrei is többen voltak, ezért szinte lehetetlen volt bemérni a tartózkodási helyét. A szökési kísérletek miatt állítólag éjszakára mindig leláncolták, és egy ketrechez hasonló dobozba zárták, ami miatt rohamosan romlani kezdett a fizikai állapota. Minden jel szerint a pakisztáni határterületen tartották fogva, emiatt nem indulhatott a kiszabadítására olyan kommandós akció, mint amilyennek a segítségével Oszama bin Ladent is likvidálták, és pontosan ezért válhatott szükségessé a fogolycsere feltételeinek gyors elfogadása is. Az amerikai közvélemény 65 százaléka nem ért egyet a lépéssel, és bár a Pengtagon nem erősítette meg a vádat, a média szerint több haláleset is Bergdahl lelkén száradhat majd, ha bebizonyosodik, hogy valóban dezertált – ugyanis ezek a katonák a férfi holléte utáni kutatásban veszítették életüket.
Bergdahl 2009-ben került a tálibok kezére, és a történet mellett személyisége is igencsak ellentmondásos. Pár nappal az eltűnése után barátja, Kim Harrison egy csomagban megkapta személyes naplóját és a laptopját, amelyet nemrég a The Washington Post rendelkezésére bocsátott. Döntését azzal indokolta, hogy Bergdahl ellen egyre több társa szólal fel, és állítja, hogy Bergdahl eltűnése egyáltalán nem volt véletlen – a hadsereg már vizsgálja annak a lehetőségét is, hogy dezertőrként saját döntése alapján távozott őrhelyéről. Így nem a hősnek kijáró ünnepség, hanem hadbírósági eljárás várja majd, amint hazatérhet az Egyesült Államokba. Jelenleg Németországban, kórházban tartózkodik, és miután állapota engedi, egy texasi hadi kórházban ápolják majd tovább. Ahogy felépül, azonnal bizottság előtt kell majd felelnie az őt ért vádakkal kapcsolatosan. Harrison nem adott interjút az újságnak, csak egy nyilatkoztatot juttatott el a sajtóhoz, mely szerint „nem lehet egy törékeny művész lelkét a háború közepébe vetni, aztán meg felelőssé tenni a médiagépezet elvárásaiért”. Harrison egyébként akkor ismerkedett meg Bergdahllal, amikor a férfi beiratkozott a nő által vezetett intézmény balett- és vívásóráira.
A Harrison által nyilvánosságra hozott naplóból valóban egy labilis, érzelmileg sérülékeny személy képe bontakozik ki, akinek a számára már korábban is problémát jelentett a hadseregben tapasztalható fegyelem. Társai és szakaszvezetője, Greg Leatherman szerint Bergdhal „magányos farkas volt, nem szeretett semmit megosztani a többiekkel. Elég sokat olvasta a Koránt, amit én nagyra becsültem, mert úgy láttam őt, mint aki jobb katona akar lenni, szeretne többet megtudni a népről, akikkel dolgoznia kell. Úgy tűnik viszont, hogy ehelyett valamire készült.”
A dezertálás vádja nem új keletű, és bizonyos események Bergdahl múltjában valószínűsíthetik, hogy az meg is áll. A férfi korábban már kétszer hagyta el engedély nélkül a helyét, egyszer az amerikai kiképzés során, amikor azért tűnt el, hogy megnézhesse a naplementét, másodszor pedig már Afganisztánban, amikor az engedélyezett területen maradt ugyan, de elhagyta azt a posztot, amelynek az őrzésére parancsot kapott.
Több dolog is arra utal, hogy a katona nem háborút, csak kalandot keresett. A Time magazin összeállítása szerint tinédzserként szerette a motorokat és a vitorlásokat, de mivel egyik sem hozott hosszú távon megnyugvást a számára, hamarosan jelentkezett a francia idegenlégióba, amire viszont sem fizikailag, sem lelkileg nem volt alkalmas. Feltehetőleg nem volt komolyan felkészülve a háború kegyetlenségére, ami ugyan nem mentség a hadbíróság előtt, legfeljebb enyhítő körülmény lehet.
2014. 06. 20. (XVIII/25)
