hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2019.04.26.(XXIII/17) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Új közel-keleti szövetség épül

Az Iszlám Állam kalifátusának fizikai felszámolásával olyan hatalmi űr keletkezett a nyolc éve polgárháború sújtotta Szíriában, amelyet ezúttal jó eséllyel nem a nyugati országok fognak betölteni. Kérdés azonban, hogy a térség három regionális nagyhatalma, a „Szocsi-trió” tagjai félre tudják-e tenni történelmi különbözőségeiket annak érdekében, hogy megegyezzenek az új közel-keleti rendről.

Elnököt játszott, elnök lett

Valóságos protest­szava­zás lett az ukrán elnök­válasz­tásból. A be nem tartott ígéreteket megelégelve a nép most volodimir zelenszkijt ültette a hatalomba, egy humoristát, aki korábban pont elnököt játszott egy TV-műsorban.

A demokrata összeesküvés-elmélet bukása

Kétévnyi nyomozás eredménye, 448 oldalnyi szöveg: ez a Mueller-jelentés, amely a demokraták várakozásai ellenére nem ingatta meg Trump pozícióját, mivel vádemeléshez kevés. Ám ha rosszul kezelik a főügyész orosz beavat­kozásról szóló aktáit, a demokraták akár súlyos hátrányba is hozhatják magukat a jövő évi választások előtt.

Belföld

Ellenzéki kampánytempó

Kivándorlás, korrupció, európai életszínvonal: az ellenzék fő üzenetei a közelgő EP-választásra. A cél a 21 magyar mandátum felének megszerzése.

Ki taníthasson?

Az egész tanárképzést gyakorlatorientáltabbá kellene tenni, hogy menet közben kiszűrhetővé váljanak azok, akik nem pedagógus pályára valók – merült fel egyetemi karok vezetői és a HÖOK részéről. Ugyanakkor egyre égetőbb a pedagógushiány.

Hit és értékek

A megerőszakolt Budapest

Száz évvel ezelőtt szürreális külsőt öltött Budapest. Kun Béláék 1919. május 1-jére a fővárost szó szerint vörösbe burkolták. A szimbolikus kommunista térfoglalás egyik következménye, hogy a konzervatív jobboldal azóta gyanakvással tekint Budapestre.

HÁTTÉR

Támadás a kereszténység ellen

A vallási és etnikai feszültségekkel terhelt Srí Lankán a muszlimok keresztények elleni támadása volt a legkevésbé valószínű. A vahabita muzulmán tanítások importja azonban mindent megváltoztatott.

„Lojális, de nem szervilis partnere vagyunk a kormánynak”

Magyarországon sok tekintetben jobb a zsidóság helyzete, mint Nyugat-Európában, és az országot meg kell védeni az antiszemitizmus igaztalan vádjától, ugyanakkor az emlékezet­politika terén lehetetlen a kompromisszum – mondta a Heteknek a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke.

A Néppárttól jobbra is lehet együttműködni

Visszaszólnak Junckernek? Van élet a Fidesz számára a Néppárton kívül? Mennyire biztos Manfred Weber bizottsági elnöki pozíciója? Hogyan alakulnak az erőviszonyok az Európai Parlamentben választások után? Deutsch Tamást, a Fidesz európai parlamenti képviselőjét kérdeztük.

Az élet csodálatos

A georgiai az Élet Csodálatos elnevezésű rendezvényen 3 ezer pillangót engedtek szabadon, jelképezve azt a háromezer magzati életet, amelyet naponta kioltanak  az Egyesült Államokban. Helyszíni riport.

Meggyászolt magzatok

Habár az úgynevezett posztabortusz-szindróma (PAS) tünetegyüttes bizonyított orvosi és pszichológiai jelenség, korunk ultraliberális „paradigmaváltása” már a puszta létét is megkérdőjelezi – ezzel megtagadva a prob­lémával szembesülő nőktől a fájdalom feldolgozásának lehetőségét. A témáról az Áldott Teher Alapítvány titkárával, Hegedűsné Erzsébettel beszélgettünk.

Börtönben maradnak a „székely terroristák”

Romániában nem sok olyan ügy van, amelyben az igazságszolgáltatás és a politika között egyetértés van, ám ha a magyar kisebbséghez tartozó vádlott áll a bíróság elé, akkor többnyire összezár a két hatalmi ág. Legalábbis az érintettek szerint így értelmezhető a hírhedt „székely terroristák”, Beke István és Szőcs Zoltán ügye is.

Óriási problémákat örököl az újonc ukrán államfő

Valóságos protest­szava­zás lett az ukrán elnök­válasz­tásból. A be nem tartott ígéreteket megelégelve a nép most volodimir zelenszkijt ültette a hatalomba, egy humoristát, aki korábban pont elnököt játszott egy TV-műsorban.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!