hetilap

Hetek hetilap vásárlás

Külföld

Európában sláger lett a mega-rezsicsökkentés

Szinte naponta özönlenek a sokkoló vagy éppen megnyugtatni akaró hírek az energia- és gázhelyzet kapcsán. A kontinens gázellátását biztosító, évtizedek alatt kiépített csővezeték-hálózat az orosz–ukrán konfliktus egyik hadszínterévé vált. Valóban ekkora a baj? és mi lesz ezután?

Brazil választások: így állítaná át az evangéliumi keresztényeket a baloldal

Elnökválasztást tartottak vasárnap Brazíliában. A két jelölt gyökeresen eltérő irányvonalat képvisel, így az október 30-ai második forduló komoly jelentőséggel bír majd az ország, de az egész világ számára is.

Mit kell tudni az elcsatolt ukrán területekről?

A napokban négy ukrajnai területen az orosz katonai megszállás segítségével népszavazást tartottak, melynek eredményeképpen Zaporizzsja, Herszon, Luhanszk és Donyeck vidékét Putyin az Oroszországi Föderáció részeként ismerte el.

Belföld

Tüntetések a tanárokért: „A legnagyobb kárt az ellenzék tudja okozni”

Hosszú ideje nem látott kormánykritikus tömeg gyűlt össze szerda este a Kossuth téren. A pedagógusok melletti demonstráción több tízezer tanár, diák és szülő vett részt, hogy tiltakozását fejezze ki a kormány oktatáspolitikájával szemben, és a pedagógusok munkakörülményeinek és bérhelyzetének rendezését követelje.

Kövér László: Európa halálos veszedelemben van

Még mindig több az előnye, mint a hátránya Magyarország számára az uniós tagságnak, de az arányok jelentősen romlottak az elmúlt években – mondta Kövér László a Heteknek adott interjújában. Az Országgyűlés elnöke szerint Európa „halálos veszedelemben van”, és alárendelt szerepbe került a Kína vezette keleti és az Egyesült Államok vezette nyugati világrendszer vetélkedésében. A beszélgetésben szóba került a tanárok béremelése és a keleti és nyugati birodalomépítéssel kapcsolatos kérdések is.

Osztály, vigyázz! - E heti köszöntő

„Az elmúlt évben hat fizikatanárunk volt, szóval konkrétan semmit nem tudunk fizikából” – magyarázza egy gimnazista a Margit híd pesti hídfőjénél, miért is jött ki tüntetni a tanárokért.

Hit és értékek

Beszakadt az adakozási kedv a nyugati gyülekezetekben

Az amerikai keresztények ma százalékosan kevesebbet adakoznak, mint a Nagy Gazdasági Világválság idején – olvasható egy nemrégiben megjelent felmérésben. Az adakozási hajlandóság csökkenése évtizedek óta zajló tendencia a nyugati egyházban, a tizedfizetés gyakorlatával kapcsolatban pedig nincs konszenzus.

HÁTTÉR

Robert C. Castel: nincs idő reagálni, ha Putyin atomfegyvert vet be

Ha az oroszok konvencionális rakétacsapás ködében vetnek be taktikai atomfegyvert, akkor a másik oldalon talán észre sem fogják venni, hogy az egyik ilyen töltet nem egy konvencionális, hanem nukleáris töltet volt, különösen, ha a támadás az űrben történik – állítja Robert C. Castel izraeli biztonságpolitikai szakértő.

Serena Williams: gettóvárosból az elitklubba

Serena Williams egyedülálló tehetség, a jelenlegi teniszgeneráció meghatározó alakja. A jövő titka, hogy az utánpótlásban lesz-e, aki a nyomába ér, netán túlszárnyalja: 23 egyéni és 14 páros Grand Slam-cím, 1 egyéni és 3 páros olimpiai bajnoki cím, összesen 319 hét világelsőként, és számos emlékezetes pillanat a teniszpályán.

Trudeau kihívója: a politikus, aki nem kér a Great Resetből

Új jelöltet küldött ringbe Kanada miniszterelnöki székéért a Konzervatív Párt. Pierre Poilievre, bár társadalmi kérdésekben liberális, gazdasági programjával meg tudja szólítani a szavazókat.

KÁVÉSZÜNET

BeReal: tarol az új közösségimédia-alkalmazás

Az Instagram és TikTok után megérkezett hiánypótló szemléletével a BeReal. Forgács Mariann-nal (Be Social) beszélgettünk arról, mitől is különleges a filterek nélküli valóság.

A fogkefe nem elég: így küzdjön a fogínybetegségek ellen

Fogaink egészsége kihat az egész testünk állapotára, ezért egyáltalán nem mindegy, hogyan és milyen eszközökkel ápoljuk őket. Gondoljuk csak végig! Fontos része a mindennapjainknak, esti rutinunknak a fogaink, szájüregünk tisztán tartása? Egy kis odafigyeléssel időt, energiát és nem kevés pénzt takaríthatunk meg.

Neom projekt: ilyen lehet a világ legélhetőbb városa

Alapjaiban változtatná meg a városi életről alkotott fogalmainkat Szaúd-Arábia utópisztikus beruházása, a Neom projekt. A világhírű építészeket, környezetvédelmi szakembereket foglalkoztató projekt a fenntarthatóságot és az emberközpontú, élhető városkoncepciót tűzte zászlajára. Mindezt a sivatag közepén.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!