Újabb merénylet? Meg kellett erősíteni Trump védelmét egy gyanús lőállás miatt
A biztonság kedvéért az elnöki géphez alacsonyabb lépcsőt használnak
Újabb merénylet? Meg kellett erősíteni Trump védelmét egy gyanús lőállás miatt

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2025. 10. 21.
Az amerikai elnökök védelmét ellátó Titkos Szolgálat megerősítette Donald Trump védelmét, miután az elnöki repülőgép által használt floridai repülőtér közelében egy fára épített vadászlest találtak, rálátással a kifutópályára - közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatóhelyettese hétfőn.

Dan Bongino elmondta, hogy Titkos Szolgálat kiszélesítette az elnök körüli biztonsági gyűrű hatósugarát. Közölte azt is, hogy a Palm Beach Nemzetközi Repülőtér közelében felfedezett vadászlest eltávolították, és a hatóság szakemberei vizsgálják olyan nyomok után, amelyekből megállapítható, hogy ki és milyen célból alakította ki. Hozzátette, hogy egyelőre csak gyanúról van szó, a nyomozás pedig zajlik.

Sokan próbálják elhallgattatni közös értékeinket, ne hagyjuk! Kérjük, támogassa a munkánkat: hetek.hu/tamogatas

Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy az utóbbi időszakban az Egyesült Államokban politikai okból végrehajtott erőszakcselekmények több alkalommal rejtekből elkövetett lőfegyveres támadásokat jelentettek. Az FBI igazgatóhelyettese példaként említette a Trump elleni két 2024- merényletkísérletet, a Charlie Kirk elleni gyilkosságot idén szeptemberben, valamint szintén a múlt hónapban a bevándorlási rendészet egy texasi létesítménye elleni támadást.

Az amerikai hatóságok vasárnap közölték, hogy egy mesterlövész számára is alkalmas, fára épített állást találtak Palm Beach repülőtere közelében, amelyet az elnököt szállító Air Force One repülőgép rendszeresen használ, amikor Trump a közelben található otthonában, Mar-a-Lago-ban tartózkodik.

Kash Patel, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója még vasárnap arról számolt be, hogy a vizsgálatot az általa vezetett szervezet irányítja, abban részt vesz a Titkos Szolgálat, valamint helyi hatóságok.

Hangsúlyozta, hogy egyelőre letartóztatás nem történt az ügyben.

A Fehér Ház szintén vasárnap azt közölte, hogy a megnövelt biztonsági intézkedések miatt Trump elnök az Air Force One - egy Boeing 747-es óriásgép - egy alacsonyabb lépcsőjét használja, amelyen keresztül gyorsabban és rövidebb idő alatt tud ki- és beszállni.

(MTI / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!