Trump odaszúrt Bidennek: „Van olyan ember, aki ezt elhiszi?”
Az amerikai elnök sajtótájékoztatóján is téma volt a Trump-házkutatás
Trump odaszúrt Bidennek: „Van olyan ember, aki ezt elhiszi?”

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 08. 26.
Az amerikai igazságügyi minisztériumnak helyi idő szerint péntek délig nyilvánossá kell tennie a Donald Trump floridai házában tartott FBI-házkutatáshoz kapcsolódó eskü alatt tett nyilatkozatot egyes részletek kitakarásával.

Erről döntött a bíróság csütörtökön délután, miután a minisztérium a bírósági határozat alapján eljuttatta, mely részeket tartana továbbra is távol a nyilvánosságtól. Az ügyben eljáró Bruce Reinhart bíró közölte, hogy megalapozottnak találta a minisztérium érveit, hogy a nyilatkozat egyes részeit miért nem fedné fel. Ahogy mondta, áttekintette az érveket, ismeri a házkutatásra kiadott végzést, valamint az ahhoz kapcsolódó eskü alatti hatósági nyilatkozatot, így ezek alapján elfogadta a szöveg javasolt elemeinek kitakarását.

Az érintett részletek felfednék tanúk és eljáró hatósági személyek, valamint további érintettek személyét, emellett a nyomozás stratégiáját, irányát, fókuszát és forrásait is nyilvánosság elé tárná, ahogy a vádesküdtszékre vonatkozó információkat, amelyet a szövetségi törvények védenek - indokolta döntését a bíró. 

Múlt héten Reinhart bíró több nagy médium kérésének adott helyt, amikor úgy döntött, hogy a volt elnök floridai ingatlanjában tartott FBI-házkutatás részletei a nyilvánosságra tartoznak, az ügy "példanélkülisége" miatt. Ugyanakkor a bíró lehetőséget adott a kormányzati szervezetnek arra, hogy csütörtökig javaslatot tegyen arra, mely részeket szeretné kitakarva hagyni a nyilvánossá tett dokumentumban.

Az igazságügyi minisztérium korábban abba nem egyezett bele, hogy teljes egészében bemutassa az eskü alatti nyilatkozatot, amit a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) képviselője tett, amikor végzést kért a bejelentés nélküli intézkedés lefolytatására. A tárca többször hangoztatott álláspontja szerint a teljes nyilvánosság sértené a nyomozás érdekeit. 

Az igazságügyi minisztérium két héttel ezelőtt magát a végzést, annak bizonyos részleteit nyilvánosságra hozta, de a dokumentumból az nem derült ki, hogy pontosan miért indult a hatósági intézkedés a Mar-a-Lago rezidencián, ahonnan több tucat doboznyi irattal távoztak. A médiumokon kívül több republikánus politikus is követelte, hogy kerüljön nyilvánosságra a teljes nyilatkozat. Véleményük szerint a közvéleménynek joga van tudni, hogy pontosan milyen ügyben jártak el az FBI-nyomozói, amikor augusztus 8-án megjelentek a volt elnök ingatlanánál.

Egy másik floridai bíró szerdán Donald Trump ügyvédeinek szabott meg határidőt. Nekik arra kell választ adniuk máig, hogy pontosan miért tartják indokoltnak egy harmadik - független - fél, egy különleges jogi szakértő jelenlétét a lefoglalt iratok átvizsgálásakor. 

Trump: politikai támadás

Szintén szerdán Joe Biden elnök amerikai sajtójátékoztatóján is téma volt a házkutatás ügye, amelyen kategorikusan tagadta, hogy előzetesen tudomása lett volna a házkutatásról. Ahogy mondta, ő is csak a sajtóból értesült az intézkedésről. Donald Trump erre válaszul közösségi oldalán kétségbe vonta az elnök szavait, ahogy fogalmazott,

"Van olyan ember, aki ezt elhiszi?".

Az amerikai történelem legnagyobb politikai támadásának nevezte a házkutatást, és megismételte álláspontját, miszerint törvénytelen volt az intézkedés.

(Hetek / MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!