Trump: aki a NATO-ban nem fizet, azt a jövőben már nem védené meg Amerika
A NATO-főtitkár aggódik
Trump: aki a NATO-ban nem fizet, azt a jövőben már nem védené meg Amerika

Forrás: Shutterstock/Evan El-Amin

2024. 02. 12.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár közölte, hogy „aláássa mindannyiunk biztonságát” Donald Trump azon felvetése, miszerint a jövőben az USA nem védené meg a NATO-szövetségeseket, ha azok nem költenek eleget a védelemre.

A főtitkár szerinte ezzel Trump az amerikai és az európai csapatokat is nagyobb veszélynek teszi ki.

A BBC beszámolója szerint az egykori republikánus elnök azt mondta, hogy korábban közölte a NATO-szövetségesekkel, hogy bátorítani fogja Oroszországot, hogy támadjon meg minden olyan NATO-tagot, amely nem teljesíti a szövetség által kitűzött célt, vagyis hogy a GDP 2 százalékát fordítsák védelmi kiadásokra.

A botrányos vagy éppen különös megszólalásai miatt egyre kínosabb helyzetekbe kerülő Biden elnök "megdöbbentőnek és veszélyesnek" nevezte Trump megjegyzéseit, és azt mondta, hogy szerinte elődje „zöld utat kíván adni Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a további háborúhoz és erőszakhoz”.

Trump szombaton egy dél-karolinai nagygyűlésen a tömeghez szólva beszélt arról, hogy az Oroszországgal kapcsolatos elképzelését még a NATO-országok vezetőinek egy korábbi találkozóján említette. A volt elnök ekkor elmondta az ukrán háború kapcsán, hogy egy „nagy ország” vezetője egy olyan hipotetikus helyzetet mutatott be, amelyben egy tag nem teljesíti a NATO-n belüli pénzügyi kötelezettségeit, és aztán Moszkva támadásba lendül: a megtámadott ország vezetője megkérdezte, hogy az Egyesült Államok segítségére siet-e az országának ebben a helyzetben.

„Azt mondtam: ’Nem fizettél? Elmaradásotok van?... Nem, nem védeném meg önöket. Sőt, arra bátorítanám azokat, hogy tegyenek, amit akarnak (önökkel). Fizetni kell”

- fogalmazott.

(BBC / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!